Bejegyzések

piarista címkéjű bejegyzések megjelenítése

Galambos László: A szentírási eredetű személynevek a Váradi Regestrumban

Az 1235-ben befejezett Váradi Regestrum a középkori magyar történelem fontos forrása. 2500 személynevet tartalmaz. Galambos László piarista szerzetes 1942-ben megvédett doktori értekezésében, mely könyv formájában is megjelent, a Regestrum névadásával foglalkozik. Azt vizsgálja, a középkori Magyarországon mennyiben befolyásolta a névadást a Szentírás. Megállapítja, hogy bár több ószövetségi né fordul elő, mint újszövetségi ( az arány hozzávetőlegesen 40:20), a keresztény nevek jóval több alkalommal fordulnak elő. Problémás a Jakab és a Béla név eredeztetése, utóbbit a korabeli magyar nyelvtudomány szláv eredetűnek tartotta. Ez érdekes, mert ha a Bibliában is előfordul, miért szláv közvetítéssel került ide. Galambos László megállapítja, hogy ritkán bár, de előfordul, hogy apa és fia ugyanazt a nevet viselte, ám azt a meglehetősen furcsa következtetést vonja le ebből, hogy mindez azért van így, mert könnyebb becézni így a névalakot. Más vonatkozásban azonban Galambos László megállapít