Bejegyzések

Harmos Ilona címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kelecsényi László (szerk.):Akarsz- játszani?Kosztolányi Dezső szerelmei

Kosztolányi Dezső szerelmes alkat volt. Huszonkét évesen beleszeretett egy 13 éves lányba, Lányi Heddába. Aztán, úgy tűnik, megnyugszik, feleségül veszi Harmos Ilonkát, aki igazi alkotótársává is lesz. Majd, élete vége felé, már súlyos betegen, egy üdülőhelyen, beleszeret Radákovich Máriába, aki amúgy férjes asszony. Kelecsényi László és Réz Pál könyve ezen szerelmek dokumentumaiból- versekből, levelekből, naplókból- egyéb írásokból- válogatnak illetve közölnek részleteket. Olyan, a nagyközönség számára eddig ismeretlen költeményekre bukkanhatunk, mint a Zsuzsika, vagy a Kis bordélyház. Olvashatjuk Kosztolányi érzelmektől igencsak túlfűtött feljegyzéseit éppúgy, mint Harmos Ilona híres, féltékenységtől fűtött levelét Máriához. Őszintén szólva: nem valami rokonszenves az a Kosztolányi-jellem, ami kirajzolódik. Nincs hűség, nincs meg benne a másik megbecsülése, csak a vágyak, meg a nagy érzelmesség. Pont olyanok a költő szerelmei, mint a költő versei. Áradoznak, hogy aztán a jövő héte