Bejegyzések

Kronosz címkéjű bejegyzések megjelenítése

Stewart Brand:Amíg világ a világ

 A könyv alcíme:Idő és felelősség- a Hosszú Most órája Stewart Brand kitűnő könyve arra próbálja rábeszélni a Tisztelt Olvasókat, hogy gondolkodjon felelősen, a jövő nemzedékek érdekeit is szem előtt tartva. Az Amíg világ a világ voltaképpen az időről mint olyanról szól, pontosabban arról: hogyan is szemlélehetjük mi, 21.századi emberek az időt. Az alábbi könyvajánlóban nem spoilert szeretnék írni erről a tudományos-ismeretterjesztő bestsellerről, inkább egy-két gondolattal szeretném gazdagítani a mű értelmezését. Ezen gondolatok természetesen csak vélemények, melyekkel lehet vitázni. Mint ahogy magával a könyvvel is. 1. A kétféle idő. Az ókori görögök kétféle időt különböztettek meg. A Kairosz volt a pillanatnyi, tűnékeny idő, emberéletnyi idő, valamilyen terv megvalósításának ideje. A kronosz volt az örök idő, az isteni idő, mely kedélyes nagyvonalúsággal tekintett mindenre, ami födi, anyagi, halandó. Ez a kétféle idő érvényesült az ókori görög és római időszemléletben. Csakhogy volt

Platón:Az államférfi

 Platón az ókori görög világ egyik legnagyszerűbb filozófusa volt, hatása a mai európai kultúrára felmérhetetlen. Az államférfi című művét több, mint kétezer esztedeje írta, ám a mai kor Olvasója számára is találunk benne megszívlelendő vagy elgondolkodtató szövegrészeket, gondolatokat. A mű egy trilógia- Az állam, Az államférfi, Törvények- középső darabja. Aki elolvassa a könyvet, nemcsak Platón szorosabb értelemben vett politikai filozófiájával ismerkedhet meg, hanem nagyon sok finomságot, ínyencséget megtudhat az ókori Hellasz népének gondolkodásáról, mindenapi életről vallott felfogásáról is.  Milyen a jó államférfi? Platón a érdés megtárgyalásakor igen messziről, mondhatni, a kályhától indul, s előbb azt a kérdést teszi fel: milyen alapelvek szerint is működik a világ? A válasz szerinte a következő:a világ forog a maga rendjén, s létezik egy végső mozgató erő, a démiurgosz. Ez a démiurgosz akkor forgatja az univerzumot isteni rend szerint, ha az istenek éppen az emberek oldalán ál

Stephen Fry:Mítosz.Görög mitológia angol humorral

 Stephen Fry most is egyedülállóan szellemes és pontos. A görög mítoszokat sajátos angol humorral tárgyalja könyvében, mely letehetetlen, recenzens egyszerre olvasta végig. Nagyon pontosan, a hogyományhoz hűen, mégis, új perspektívákat kínálva vezeti végig Olvasóit a görög mitológia eléggé szerteágazó világában. Érdemes lenne a ma középiskolásaival elolvastatni ezt a könyvet, egyébként külön ennek a célcsoportnak is ajánljuk, mert a papíron sokszor halottnak és ósdinak tűnő görög mítoszokat a brit szerző élőként, semmit nem elhallgatva tárgyalja.  Egy nagyon rövid spoilerrel indítanánk. Fry megggyőzően bizonyítja, hogy a görög gondolkodás szerint a történelem káoszból káoszba halad( ez nagyjából megegyezik a modern ember mindennapos tapasztalatával).Szerző két nagy korszakot különböztet meg: az istenek korát és az istenek+emberek korát. Utóbbit felosztja- a görög tradíciónak megfelelően- arany-ezüst- és bronzkorra.Nagyon fontos tudnunk, hogy a görögök hittek az aranykorban, az volt szá