Könyvekről mindenkinek

 Hatalmas vállalkozásba fogott a három szerző:megírni és színvonalas könyvben közzéaadni a világ labdarúgásának történetét. Vállalkozásuk sikerült,kitűnő a könyv,adatokban gazdag,pontos,olykor ironikus szövegezésű gazdagon illusztrált. (A könyvsorozat III.kötetének, az 1966-1984. közötti időszakot feldolgozó munkának igen találó alcíme:Amikor a futball több lett,mint játék). E rövid könyvajánlóban nincs lehetőség a több,mint 750 oldalas könyv részletes kielemzésére,inkább csak felvillanás-szerűen néhány dolgot emelnék ki a műből.  Magyar olvasótól természetes,hogy magyar eredményeket keres a könyvben. Nos,túl sokat nem fog találni. Albert Flórián Aranylabdája,az Újpest KEK-elődöntője,a Fradi KEK-döntője,a magyar válogatott két világbajnoki kudarca (1978,1982), Nyilasi ezüstcipője,ugyanő 7. helye a France Football szavazásán...nem több.Ennyi. Ez már nem a magyarok korszaka. 1970-ben, 1974-ben ki sem jutottunk a világbajnokságra. Ha összehasonlítjuk,a keleti tömb más országai sokkal nagy

 Dénes Tamás csodálatos futballkönyve visszaröpít bennünket az időben. Vissza, oda, amikor még Jürgen Klinsmann rugdosta a német válogatott sorsdöntő góljait, amikor még Ronaldo irányította a brazil válogatottat és próbált valahogy kijönni a sajtóval, amikor még Zinedine Zidane nevétől volt hangos a francia és az európai sportsajtó, vagy éppen a holland Dennis Bergkamp volt a virágkorát élő angol klub, Arsenal vezéregyénisége.  Dénes Tamás: Az Aranylabda csillagai című könyve azért lehet kellemes időtöltés minden focirajongó számára, mert szerencsés egyvelege az adatbázisnak, és a könnyed sportújságírásnak. Emberileg is közel kerülnek hozzánk ezek a labdarúgók, akik egész életüket a sportra tették fel- talán ezért is lettek ilyen sikeresek. Pedig emberileg annyira különböznek! Az iráni Azizi teljesen más egyéniség, mint Del Piero, vagy Dennis Bergkamp. De pont ez a szép a futballban. Hogy teljesen más embereket, különböző nemzeteket közös nevezőre hoz.  Az Aranylabda csillagai című kön

A Dénes Tamás-Sándor Mihály-B.Bába Éva szerzőtrió monumentális vállalkozása sikerrel járt: összegyűjtötték a magyar labdarúgás tényeit, és öt kötetben, öt hatalmas könyvben közzétették. A Magyar labdarúgás története III. kötete, mely az 1945-1966. közötti időszakot öleli fel,  nemcsak azért hasznos könyv, mert kézikönyvként egyedülálló, hanem szellemiségében is újat hoz a magyar sporttörténetírásban. Megteszi azt, amit már jó negyven éve meg kellett volna tenni: mítosztalanít. Nem valamifajta revizionista történetírás ez, a Szerzők nem kisebbíteni akarják Sebes Gusztáv, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor vagy éppen Sándor Csikar vagy Farkas János érdemeit. Csak éppen a helyükre kell tegyünk bizonyos tényeket, mert úgy járunk- pontosabban: úgy jártunk- a labdarúgásban is, mint a politikában: séta közben ábrándozva messzire meredtünk, s megbotlottunk a közeli kőben. Ki tudta például, hogy Kocsis Sándor nagyon keveset játszott a Barcelonában? Hogy volt, hogy Aranycsapat is csak az ellenfél ö