Könyvekről mindenkinek

 Lajta Kálmán ( 1927-1989) egyik e volt a huszadik század jó magyar íróinak. Nem ontotta magából a regényeket- civilben felelősségteljes pozíciót töltött be a Magyar Rádiónál- nem volt " regénygyáros" alkat, amit viszont leírt, az jó, és sok évtized múltán is vállalható. A Visszaút című könyve az 1970-es évek generációs problémáival is foglalkozik, tanulságos lehet a 21.század olvasója számára. Könyvajánlónkban rövid spoilert közlünk a regényről, melyet inkább csak antikváriumokban és nagyobb gyűjtőkönyvtárakban találhatunk meg.  A történet valamikor az 1970-es években játszódik, Magyarországon, az úgynevezett " gulyáskommunizmus", azaz a Kádár-rendszer időszakában. Benics Imre már elmúlt ötven éves,egy nagy állami építőipari intézet igazgatója. A cégnél éppen generációváltás zajlik, érkeznek a huszonéves, tehetséges, ambíciózus fiatalok, Benics úgy érzi, parkolópályára akarják tenni. Családi élete sincs teljesen rendben, felesége, Viola, aki feladta orvosi pályáját

 Hidakat építeni a legnehezebb. Ha belegondolunk, a híd az ember által leginkább igénybe vett építészeti alkotás. Medved Gábor könyvéből megismerhetjük a hídépítés történetét, s mintegy saját élményként élhetjük át a világ nagy hídjain való barangolást. Nem puszta infirmációtömeg, hanem a téma szeretetétől átitatott kalauz:ez Medved Gábor alkotása, a Történetek a világ hídjairól.  Megismerkedhetünk a természet csodáival, azokkal a kidőlt eukaliptusztözsekkel, több száz millió éves sziklaivekkel, melyek mind a mai napig alapul szolgálnak a hidak tervezői számára ( csak Utah államban több tucat, akár nyolcvan méteres támaszközű természetes sziklahíd található). Megtudhatjuk, hogyan készítette az ember az első függőhidakat a Déli-Himalájában illetve a dél-amerikai Andokban. Látjuk a japán Gassho híd nevű, különleges építményt. Ellátogatunk az ókori Egyiptomba, ahol már Imhotep, Dzsószer fáraó legendás építésze iején alkalmazták a kő kiváltógerendákat. Medved Gábor szerint a modern hídépít

 Kévés György könyve egyszerre építészeti ismeretterjesztő munka, emlékirat, és igen jó történelmi könyv. Az Építészet kapitalizmusból a kommunizmusba és vissza című, szakmai és emberi önéletírás nyomon követi a magyar építészet 20.századbeli fejlődését,ám ezt beágyaza egy igencsak szomorú epizódokkal jellemezhető történelmi kontextusba. Megismerhetjük a Szerző gyermekkorát, családját,amely család igencsak elvhű, példamutató nevelést biztosított, egészen széthullásáig. Megtudhatjuk, hogyan élt Kévés György családja a második világháború után, hogyan jutott eszébe Szerzőnek, hogy építész legyen, s miért nem vették őt fel egyből a Műegyetemre ( elárulom:politikai okokból). Aztán, mikor a politikai akadályok elhárultak, Szerző bejuthatott a " Műszakira", remek tanáregyéniségek szegélyezték útját: Dr.Szendrői Jenő,  Dr.Csonka Pál, Dr.Major Máté, Dr.Weichinger Károly. Nagyszerű ötlet volt Szerző részéről, hogy külön fejezetet szentelt ezeknek a nagyszerű építészeknek, mára nyugodt

Hogy ócska és közhelyes humorral kezdjem:Arundhati Roy könyvének olvasása számomra nem okozott felhőtlen boldogságot...A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma regény, több szálon futó, olykor egymásbaívelő cselekménnyel, s az indiai Szerző szándéka szerint keresztmetszetet ad a mai India összetett és sok problémától gyötört társadalmáról. Hogy ócska humorral folytassam, szerintem ebből a merész célkitűzésből csak a probléma maradt. A cselekmény egyik szála egy transzvesztitáról, bizonyos Andzsumról szól, akit ellenségei nem ölnek meg, mert nem akarják vérével beszennyezni a fegyverüket- és természetesen, Arundhati Roy mindennek kapcsán a toleranciáról elmélkedik. Felvetődik a kérdés: mennyire tipikus figurája az indiai társadalomnak a transzvesztita? Semennyire. Mint ahogy atipikus figura marad az európai, az amerikai, a japán, a mongol és a dzsumdzsum kultúrában is. Az emberek többsége nem akar transzvesztita lenni, inkább valami szakmát tanul...Arundhati Roy persze nem erre a következt