Bejegyzések

illusztráció címkéjű bejegyzések megjelenítése

Máté István:Sztálin áldozatai

 A világtörténelem egyik legtöbb áldozatot szedő diktatúrája a sztálinizmus volt. Több tízmillió ember halt meg a GULAG-on, a börtönökben, vagy egyszerűen a nyílt utcán. Máté István könyve elsősorban a politikai elitből kikerülő áldozatokkal, Sztálin valós vagy potenciális ellenfeleivel foglalkozik, nem elhallgatva azonban az egyszerű emberek millióinak véráldozatát.  Az első áldozat Trockij, akinek neve egy magatártásforma szimbólumává vált, mint azóta tudjuk, egészen érdemtelenül. Máté István meggyőzően rávilágít, hogy Sztálin és Trockij küzdelme nem valamiféle elvont, a társadalmi és emberi igazságoggágért vívott küzdelem volt, hanem kommunisták egymás közti küzdelme, melyet az erősebb fél döntött el a maga javára. Hiba lenne a Sztálin-Trockij ellentétet a "világforradalom- szocializmus egy országban" ellentétpárra szűkíteni. Több tényező játszott közre abban, hogy Trockij vált Sztálin fő ellenfelévé:értelmiségi habitus, doktrinerség, és mindenekelőtt:népszerűség. Bizony,

Tóth Dóra:A magyar történelem nagy alakjai

 Nagyon nagy szükség van ilyen könyvekre. Egészséges és alapos történelmi tudás-és tegyük hozzá:tudat- nélkül ugyanis lehetetlen megfelelni a jelen és a jövő kihívásainak. Tóth Dóra szerkesztő és Bera Károly illusztrátor kitűnő könyve,A magyar történelem nagy alakjai,abszolúte alkalmas arra,hogy felkeltse az ifjúság érdeklődését a magyar múlt iránt. Felnőttek számára pedig jó alkalmat kínál a korábban megszerzett,azóta elfeledett ismeretek felidézésére. Hogy kinek ajánljuk ezt a könyvet?Mindenkinek! Ajánljuk azért,mert politikamentes történetírással találkozhatunk benne. Az I.István királyról szóló fejezetből is hiányzik a máshol megszokott pátosz-szerencsére. A 19.századi hőseink bemutatásakor sem kényszerül választásra az Olvasó,hogy akkor most Széchenyi vagy Kossuth. Mindkettejüknek megvan a maga történelmi érdeme. Azért a 20.századból Horthyn és Nagy Imrén kívül másokat is "beválogattam volna a csapatba",de nyilván terjedelmi korlátok is közrejátszottak. Egyáltalán:nem je

Anette Neubauer:Egy igazi balerina

 Anette Neubauer író és Betina Gotzen-Beek grafikus- ilusztrátor igazán kiváló könyvet alkotott. Az Egy igazi balerina című történet szereplői balettórákra járó kislányok. Egy napon megérkezik közéjük az orosz származású Szveta. Egy próba után kiderül, hogy jobban táncol, mint bárki a csoportban. Ezért aztán a lányok féltékenyek is lesznek rá. Különösen Liza, akit addig a legjobbnak tartottak, irigykedik az új jövevényre.  Szvetának mindössze egy barátja akad, Szandi, akit meg hív a születésnapjára. Kiderül, hogy Szvetának a mamája is táncos, méghozzá az Operaházban. Meg is hívja Szandit a következő előadásra.  tovább nem szeretnénk a cselekményt ismertetni, annyit elárulunk, hogy a végkicsengés pozitív. Ajánljuk ezt a könyvet hat-nyolc éves lányoknak. Szép történet a barátságról, az együttérzésről, és nem utolsósorban a művészetek fontosságáról, hatalmáról. Szveta története abban a világban játszódik, melyet a hat-nyolc éves gyermekek annnyira szeretnek.  Anette Neaubauer elkerüli azt

Juhász Fruzsina-Nyírő Erzsébet: Húsvéti ajándék

Nagyon elegáns gyermekkönyv, főképp a 4-6 éves lányoknak, és persze szüleiknek ajánljuk. Egy nyúlcsalád életéről szól. A tél elmúlt, jön a tavasz, mindenki sürög-forog, mert a nyuszicsalád tagjai viszik el a húsvéti ajándékokat messze földre. Juhász Fruzsina és Nyírő Erzsébet : Húsvéti ajándék című könyve remek mese, akár nappalra, akár az elalvás előtti percekre remek szórakozást nyújt a gyermekeknek. Inkább azt érdemes megfontolni azoknak a a szülőknek, akik szeretnék ezt a könyvet megvásárolni, hogy- ha ezt a könyvet megveszik, akkor ajándékot is kell ám venni! Márpedig nem minden családban szokásos húsvétra ajándékot venni, van, ahol beérik a csokitojással. A lányoknak meg a semmivel. Ők az adás erényét gyakorolják ilyenkor. Legalábbis ez a hagyományos leosztás... És még: a húsvét alapvetően mégiscsak keresztény ünnep. Ebben a könyvben erről nincs szó. Pedig lehetne... Nagyon szépek a képek, illusztrációk.  Itt a Kiadó weboldala: alexandra.hu xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ha ak

Gabriele Gugetzer-Angele Waltraud: Marmelád-Lekvárok, csatnik és más finomságok

A meglehetősen hosszú című szakácskönyv ( vagy nevezzük inkább gasztrronómiai kézikönyvnek) egy meglehetősen " konzervatív" műfajt frissít fel, tesz 21. századivá: a lekvárkészítést. A napjainkban uralkodó felfogás szerint lekvárokat a nagymamik készítenek, unalmas óráikban órákig főzicskélik a meggyet, közben jól elbeszélgetnek telefonon az éppen kedvenc unokájukkal, és így eltelik a napjuk. Gabriele Gugetzer és Angele Waltraud bebizonyítja, hogy a lekvár, a dzsem, csatni, a gyümölcsszósz nem avítt, hanem igenis modern, trendi dolog. Minden háziasszonynak kellene lekvárt főznie, olyan jólesik télen, a nagy gyümölcs-drágaság idején! Ajánljuk tehát mindazoknak ezt a könyvet, akik valóban modern, 21. századi gasztronómiát akarnak megvalósítani- saját konyhájukban. Egyetlen megjegyzés a Kiadóhoz: szerintem a mai háziasszonyok többsége nem tudja, mi az a marmelád. Merthogy nem beszél nyelveket. De ez csak apróság, maga a könyv kiváló, remek leírások, kiváló illusztrációk kalauzo

Igaz Dóra: Az első bé hörcsöge

A magyar gyermekkönyv-kiadás nemzetközi szinten is jól teljesít. Gyermekkönyveink többségének színvonala magasan felülmúlja az európai átlagot, ráadásul a magyar Szerzőkre NEM jellemző a Nyugat-Európában polkorrektség és tolerancia címszó alatt megjelenő, sokszor teljesen intoleráns és vad stílus. Nálunk a gyerekkönyvek átlagos, normális, olvasni akaró gyerekeknek szólnak. Igaz Dóra könyvei sem jelentenek ez alól kivételt. Rendkívül finom, ízléses, mondhatni: keresztény szellemű könyvekről van szó. Az első bé hörcsöge például kifejezetten arra sugall, hogy órán jól kell viselkedni, szeretni kell az állatokat, fontos a barátság, stb. Igaz Dóra hagyományos értékeket jelenít meg, remek illusztrációkkal, modern környezetben. Ajánljuk mindazoknak a gyerekeknek, akik jól akarnak szórakozni, és mindazoknak a szülőknek, akik nyugodtak akarnak lenni afelől, hogy jó kézben van a gyerek, amíg olvas. A hörcsögök viszont nagyon megosztó állatok: van, aki szereti őket, van, aki nem. ( Pozsonyi

Hédervári Péter: Képes csillagvilág

Ez a csillagászati ismeretterjesztő könyv 12 év körüli gyerekeknek íródott, de felnőttek is nyugodtan forgathatják- hiszen oly keveset tudunk- hála az iskolai oktatás fogyatékosságainak- a bennünket körülvevő Univerzumról, hogy sokak számára tartohat Hédervári könyve új információkat. Mert ki tudja, valójában miért forró a Nap? Mik azok a napfoltok és hogyan keletkeznek? Mitől függ az égitestek sűrűsége? Van-e élet a Vénusz bolygón? Miért mondhatjuk, hogy valószínűleg nincs élet a Marson? Mi a különbség a Föld típusú bolygók és az óriásbolygók között? Csak a Szaturnusznak van gyűrűje? Mik azok a galaxisok? A Tejútrendszer miben különbözik a többi galaxistól? Milyen távcsöveken keresztül kémlelik a csillagászok az Univerzumot? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphat választ a könyv olvasója. Külön felhívnám a figyelmet a Szerző nagyszerű stílusára, valamint az illusztrációk magas színvonalára, szépségére.