Könyvekről mindenkinek

A Romániai magyar irodalomi lexikon egyike a magyar nyelvterületen valaha kiadott legjobb irodalmi lexikonoknak. Azért merem ezt a kijelentést megkockáztatni, mert a Balogh Edgár által főszerkesztett  könyv ugyan 1981-ben jelent meg, mégis, 21. századi színvonalú. Miért is mondhatjuk ezt? 1. Az irodalom fogalmát a szerkesztők nagyon tágan értelmezték. Szó esik a műben nemcsak a szépirodalomról, hanem a fizikai, orvostudományi irodalomról, nem is szólva a matematikai irodalomról ( a két Bolyai munkássága kívánkozik itt az élre). 2. Az irodalomon belül nem elégszenek meg a fontosabb alkotók és műveik felsorolásával, hanem olyan címszavakat is találunk e lexikonban, mint Ady Endre emlékezete, Arany János emlékezete, bábszínház stb. Voltaképpen tehát a romániai magyarság kultúrtörténetét tárgyaló műről beszélünk. 3. Remek a lexikon sajtótörténeti anyaga. Nemcsak az irodalmi folyóiratokról, hanem a napilapokról is részletesen olvashatunk, nem is szólva olyan különlegességekről, mint az üze

Az ilyen könyveket érdemes megírni. Ahogy haladunk előre az olvasásban, felbukkannak dolgok, melyekkel nem értünk egyet, találunk olyan ismereteket, melyek megfelelnek addigi világképünknek, s olykor-olykor egy-egy adaton annyira megütközünk, hogy azt mondjuk: alszunk még rá vagy kettőt...A férfi hanyatlása és bukása azt teszi, amit egy könyvnek tennie kell: gondolkodtat. Bár udvariatlanságnak tűnhet, a nekem nem tetsző dolgokkal kezdeném. Nem tetszik a Szerző szélsőséges evolucionizmusa. Ebben a világképben az ember egyetlen feladata a szaporodás, az ember kizárólag testi lény. Ezzel nem érthetünk egyet. Az ember ( férfi és nő) tud nagylelkű, okos, kedves, áldozatkész stb. lenni. Az ember tehát elsősorban lelki lény. Szendi Gábornak a homoszexualitással kapcsolatos álláspontjával sem értek egyet. Az lehet, hogy az állatvilágban előfordul, de ez még nem igazolja, miért kellene az embernél is előfordulnia. Miért van az, hogy évszázadokon keresztül jól megvolt az emberiség ( legalábbis

A Hetek 2017. évi 28. száma sokat foglalkozik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásával. A magyar maistream média, becsületére legyen mondva, nem az agyonhallgatás fegyverét választotta, inkább csak a magára izélt baloldal nyöszörgött komikusan, savanyú a szőlő- alapon. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy eljött hozzánk Izrael miniszterelnöke, maga is világpolitikai fókuszban álló személy, s világpolitikai kérdésekről tárgyalt Orbán Viktorral. Nem négy kiló cseresznyéről, nem tíz magyar fiatal jeruzsálemi tanulmányútjáról folyt a szó, hanem olyan dolgokról, ami a nemzetközi tévécsatornákon is vezető hír. Mr. Netanjahu tehát, ellentétben az EU-val, partnernek tekintette a mi magyar miniszterelnökünket ahhoz, hogy világpolitikáról csevegjen vele. Ennél nagyobb erkölcsi elismerésre egy politikusnak nincs is szüksége. Ez ennek a látogatásnak a történelmi jelentősége.

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című könyvét 2016-ban az év legjobb magyar könyvévé választották, talán méltán, az ilyesfajta versenyek sohasem igazságosak, mert lehet, hogy épp egy fiatal, ismeretlen Szerző előállt egy 200 példányban megjelenő prózakötettel, és akkor az egész dobogó borul...Sajnos, 2016-ban nem történt Magyarországon efféle esemény. Maradt a jó öreg. Meg az ő könyve. Mindenesetre némi bibliai alapismeretek nem ártanak, mielőtt hozzáfogunk a sokféle függőségben és fóbiában szenvedő báró Wenckheim történetének kimerítő tanulmányozásához, különben nem értjük meg azt sem, miért költözött az enyhén hibbant és linzerrajongó Tanár úr, neves mohakutató a Csipkebokor utcába, annyit elárulhatunk, hogy nem a természettudományos érdeklődés vitte oda. ( Egyébként itt egy asszociáció kínálkozik: tábla- törvény-tábla- moha. Szándékos?).  A hosszún kígyózó, de gyönyörű mondatok először elriasztanak, aztán szépen megbarátkozol velük, mint ahogy az egész Krasznahorkai-

Álmok Isten országáról ( részletek egy készülő könyvből) Aki látott már négyéves, elárvult gyermeket a bomba-becsapódásoktól rettegni, az tudja, milyen is a háború. László pap látta, hogy a kis Tibike reszket, egyfolytában. Próbálta magára venni a gyermek félelmét, levenni a négyéves kisfiú válláról a sátáni terhet, de szégyenszemre nem ment neki. Felnőttként nem tudott apai példát mutatni egy gyereknek. És ezért szégyellte magát, rettenetesen szégyellte. Az amerikai gépek közben szakadatlanul bombázták a várost. A várost, melynek semmiféle katonai jelentősége nem volt. Csak valami buta hadvezér határozott úgy, hogy pont ezt és pont most és pont így. Mert meg kell a népet félemlíteni. 

Bevallom, eleinte gyanakodva vettem kézbe Joyce Meyer művét. Sikerfilozófia isteni alapokon? Amerikai típusú légy boldog- életszemlélet keresztény vallásra támaszkodva? Aztán, ahogy pörögtek és pörögtek az oldalak, rájöttem, hogy így, ebben a formában, ahogy Joyce Meyer, műveli, így működőképes. Olyan jó ezt a könyvet olvasni, olyan megnyugtató, olyan felemelő... Senki nem tudná ezt Joyce Meyeren kívül kívül megcsinálni, hiszen annyira egyensúlyozni kell, hogy ne tolódjon el az írás a vallásos tucatkönyvek vagy éppen a lelkiboldogító menedzser-kézikönyvek irányába, hogy azt csak igazi mester tudja. Meyer asszony a lélek patikamérlegén egyensúlyoz, hogy megoszthasson velünk alapvető, isteni igazságokat. Valahogy végig az volt az érzésem: mindezt, ami de van írva,  én már tudom. De ha tudom, akkor miért nem tudom megvalósítani? Miért vagyok olykor keresztény létemre kishitű? És csak jöttek és jöttek a kérdések, és válaszok, melyek újabb kérdéseket szültek. A végére aztán összeállt a ké

Ez a könyv lehetne a magyarok alapműveltségének egyes számú alapköve, a tudás tótumfaktuma, ha: - nem lenne néhol túlzottan franciás - nem keverték volna össze a lexikont az értelmező szótárral, azaz a tényismertetést az egyszerű szómagyarázattal, ez az eljárás már akkoriban is korszerűtlen volt - a szómagyarázatok nem korlátozódnának pusztán a jelentésre, hanem tárgyalnák az adott morféma eredetét, használatát. Mert amúgy a Magyar Larousse - valóban egyetemes - interdiszciplináris látókörű - a kereszténységgel szemben korrekt, bár lehetne bővebb. Szóval, vannak apróbb hibák. Ennek ellenére a ML egy mai napig használható lexikon. Érdemes lenne újra kiadni- azzal a megkötéssel, hogy az eredeti, nyelvészeten alapuló koncepción módosítani kell. 

A zene mindig is érdekelte az embereket. Nincs olyan ember, aki ne kedvelne valamiféle zenét. Éppen ezért a könyvkiadók szívesen adnak ki zenéről szóló könyveket, abban reménykedvén, hogy az érdeklődés áttranszplantálódik a könyvpiacra is. Peskó Zoltán könyvét olvasva, megállapíthatjuk: nem is olyan rossz üzletpolitika ez. A " zenéről. színházról, zenés színházról" című, könnyed hangvételű sztorizás közelebb hozza a közönséghez a klasszikus zene nagyjait, Mozartot ( akiről, valljuk be, eléggé sematikusra rajzolt kép él a köztudatban, nem utolsósorban Forman filmje következtében), Wagnert, vagy a mára hazánkban szinte elfeledett orosz Muszorgszkijt. És persze, nem hiányozhatnak egy ilyen könyvből a 21. század zenei nagyágyúi, Herbert von Karajan, Arnold Schönberg vagy éppen Pierre Boulez. Szóval, kellemes, néhol nem túlzottan mély, de élvezetes könyv Peskó Zoltán alkotása. Rózsavölgyi és Társa, 2010.

Ez a téma van annyira izgalmas és érdekfeszítő, hogy egy tanulmánynál többet, pl. egy monográfiát is megérdemelt volna. Dr. Adorján Imre könyvében bámulatosan jó érzékkel nyúl ehhez a kényes témához. Összeegyeztethető-e a génsebészet tudománya a keresztény vallás alapelveivel? Hogyan vélekednek a keresztények a klónozásról? Egyáltalán: milyen szerepet játszik Isten a teremtésben és az élővilág működésének fenntartásában? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Szerző... ...és nem találja meg. Nagyon korrektül leírja mind a kreacionista, mind az evolucionista álláspontot, de ő maga nem választ közülük, a döntést az Olvasóra bízza. Kérdés, hogy az Olvasó előképzettsége mely irányba tolja el a választást. És persze az is kérdés, kell-e választani. 

A mai időkben a verseskötetek úgy jönnek és mennek, mint lestrapált állomáson a gőzmozdony: egyszercsak itt voltak, átsuhantak életünkön, és nem történt semmi különös. A magyar költészet színvonala az elmúlt hú sz évben folyamatosan csökken, ennek többek között az is oka, hogy nem éri meg verset írni . Lassan olvasni sem. Tóth Krisztina a ritka kivételek közé tartozik. Világadapter című könyvében számtalan olyan, a nyugatosok eszmei talaján álló vers található, mely egészen biztosan be fog kerülni az elkövetkező évek irodalom-tankönyveibe. Hogy vagytok? című vers ellentétező szerkezetével tűnik ki, a Háromnegyed című vers lejtése Kosztolányira emlékeztet, a Ház című költemény a földi emberi élet végességéről szól, de recenzensnek mind közül a Koravén cigány című Vörösmarty-parafrázis tetszik legjobban. De számtalan remekmű található ebben a vékony kötetben, igazolva Karinthy állítását, miszerint jó vers ritkán születik, de akkor nagyon. ( Magvető, 2016.)