Bejegyzések

1985 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Krasznahorkai László:Sátántangó

 Jómagam középiskolás koromban olvastam először Krasznahorkai László Sátántangó című regényét ( első kiadása 1985-ben jelent meg), s kissé idegenkedtem: nem nagyon értettem, tizenéves és naiv fejjel, hogy egy író hogyan láthatja ennyire sötéten, pesszimistán a világot. Azóta eltelt néhány év, s megértettem. A Sátántangó című könyv - noha teljesen más gazdasági-társadalmi-szellemi körülmények között keletkezett- mind a mai napig aktuális. Erről szeretnék szólni erről a könyvajánlóban.  A telep, a kocsma, ahol a szereplők mozognak, az bizony nem mást szimbolizál, mint a mai Magyarországot- bár olyan jó lenne azt írni: a kommunizmus Magyarországát.  A telepről mindenki el akar menni, hiszen az elemi létfeltételek hiányoznak, nincs mindenhol áram, az utak sárosak, a kulturális intézményeket,az iskolát tönkretették, csak a kocsma áll, ahol a telep lakói önsajnáltatással teli beszélgetésekel, no meg olcsó italokkal múlatják az időt. Ámde egyre ritkábban előforduló jobb pillanataikban a regén

Bakcsi György:En Passant felügyelő visszatér

 Bakcsi György, amellett ,hogy kitűnő irodalomtörténész is volt,a magyar sakkfeladványszerzés egyik legnagyobb alakjaként írta be nevét a kultúrtörténetbe. En Passant felügyelő trilógiájának harmadik része, az En Passant felügyelő visszatér, a magyar sakk- könyvkiadás egyik legnagyszerűbb darabja. Irodalmi stílusú történetekbe ágyazva mutat be elképesztő sakkfeladványokat, melyeket nem könny megoldani, kezdő sakkozóként nem is érdemes rá vllalkozni. El kell érni legalább kb. 1800 Élőt, hogy az egyszeri játékos legalább a siker esélyével lásson hozzá a feladványok megoldásához.  Már a belső borítólapon sem akármilyen feladvány kínálja magát: egy rendkívül bonyolult, sokbábos állásban kell megmondani, egy lépéspár után hányféle állás lehetséges. Őszintén szólva, hozzá sem tudok kezdeni. De nem könnyű a 164. oldalon található feladvány sem:matt tizenegy lépésben úgy, hogy a hatodik sort teljesen elzárják sötét gyalogjai, világosnak pedig van egy huszárja, bástyája és futója. Nagyon nehéz.

Szakonyi Károly:Vendég a palotában

 Szakonyi Károly korunk irodalmi életének egyik legismertebb alakja, kitűnő író. Legtöbben színdarabjairól ismerik, melyeket az ország vezető színházai játszanak. Vendég a palotában című könyve kitűnő elbeszéléseket, novellákat tartalmaz. Fő témái: - Generációk egymás mellett élése, ellentéte - a huszadik századi magyar történelem a kisember szemszögéből - A szegénység, elhagyatottság a magyar társadalomban - Ember és környezete, ember a nagyvárosban és falun.  - Szerelem, házasság, kapcsolatok - Az élet apró örömei, bánatai - Nyomás, lelkiismeretfurdalás és az egyén erre adott reakciója - A kor furcsa, nehezen megmagyarázható eseményei Az alábbi könyvajánlóba kiválasztottam néhány érdekes novellát, ezekről szólnék most néhány mondatot. A szép hadnagyné. Voltaképpen a szerelem és a történelem kölcsönhatása a témája ennek a műnek. Lehet bármilyen gonosz a külső, történelmi kor ( pl. Rákosi-diktatúra), az emberek emberek maradnak, érzéseikkel, melyeket olykor évtizedekig őriznek. Az ötve

Schmidt Attila:Háromszor halálra ítélve

 Schmidt Attila könyveit az 1970-es-1980-as évek olvasóközönsége valósággal falta. Nem csoda:valódi bűnügyeket tartalmaztak ezek a könyvek, közérthető nyelven, a nevek és helyszínek megváltoztatásával. A Háromszor halálra ítélve című könyv alapja is egy valódi bűntény, no meg az azt követő, nem mindig dicsőséges nyomozás. Egy rövid spilert közlünk a könyvről, egyébként minden krimirajongónak ajánljuk.  Kezdődjön! Egy Kőrisfalva nevű településen brutális gyilkosság történik. Korcsog Ignác, aki Pesten dolgozik és hetente egyszer jár haza a falujába, azon a vasárnapon úgy dönt, egy kicsit eliszogat a helyi kocsmában, majd izgatott lélekkel hazaindul, hogy lássa feleségét és gyermekeit. Csakhogy mindhárman vérbe fagyva fekszenek a házban. A borzalmas gyilkosság nyomozására a rendőrség legjobb nyomozóit vetné be, csakhogy Dr.Kormos ezredes, a tévéműsorokból is ismert öreg róka, legendás nyomozó, szívrohamot kap. Így a nyomozást a rendkívül ambíciózus Móricz hadnagy veszi át. Mindig törekszi

Nemere István:Ébredés előtt

 Nemere István a magyar bestseller-irodalom egyik igazi nagyágyúja. 1982-ben az Európai Science Fction Szövetség a kontinens legjobb sci-fi írójává választotta. Ébredés előtt című könyve igazi akció-sci-fi, s bár a nyolcvanas években keletkezett, teljesen frissen, korszerűen hat, a modern ember létproblémáit feszegeti. Egy rövid spoilerrel szeretnénk kedvet csinálni az olvasásához. A történet az 1980-as években játszódik. Egy képzeletbeli, valószínűleg közép-amerikai kisállamban, Marviniában, katonai puccs készül. Barteno tábornok segítségévl a hadsereg vezetői meg akarják buktatni a civil kormányt, mert elégedetlenek a gazdasági helyzettel és a társadalom általános állapotával. Kifejlesztenek egy vírust, ami a levegőben terjed.  A történet másik szála: egy űrhajós kiképzőbázison éppen a Marsra szállást gyakorolja a világ minden tájáról toborzott 20 katona, pilóta és egyéb szakemberek. Igen ám, de közülük csak 10 fő utazghat az első, úttörőnek tekinthető szállítmánnyal, a többiek tarta

Császár István:Gyilokjáró

 A meglehetősen fuurcsa című szépirodalmi mű nem bűnügyi történet. A magyar irodalomról, valóságról, a magyar kultúrtörténetről szól, ál-riport-regény formájában. Megjelenése évében (1985) az irodalmi kritika nem figyelt erre a könyvre kellőképpen-talán az akkoriban még igencsak szokatlan műfajjal nem tudtak mit kezdeni-, de ezt már bánhatják, mert igen jó regényről van szó. Az egyes szám első személyben elbeszélő író és narrátor rendszeresen találkozik bizonyos Rév Zolival, aki kazánfűtő az Írószövetségben. Korábban maga is az írói életformát választotta volna, meg is jelent két regénye és egy novelláskötete, ám erkölcsi-ideológiai okokból úgy döntött, nem ír többet. Csakhogy van egy kis bökkenő:szíve mélyén mégiscsak megmaradt írónak. Longhorreában szenved, ami azt jelent, hogy bármiről végtelen hosszúságú történeteket képes mesélni. Minden fejezet egy-egy ilyen hosszú történet, melyben a dokumentarista értelemben vett valóság találkozik teljesen képtelen fikciókkal.  Az, hogy az 195

Werner Toelcke:A gyilkos arca

 Werner Toelcke (1930-2017) a német bűnügyi regényírás egyik kiemelkedő alakja volt. A gyilkos arca című könyve történelmi krimi, mely a második világháború idején, illetve napjainkban játszódik.  Rövid tartalomismertetés, ma divatos szóval: spoiler. Yvonne Roseau egy otthont vezet, mely bajba jutott fiataloknak nyújt segítséget. Yvonne maga is árván nőtt fel, tudomása szerint szüleit agyonlőtték a németek. Egy nap beállít egy angol úriember az otthonba, és hatalmas csekket nyújt át. Majd közli, hogy Yvonne apja valószínűleg életben van, dúsgazdag üzletember, aki a múlt héten balesetet szenvedett, azóta olyan, mint egy kisgyerek, nem ismeri fel környezetét, saját nevét, lakcímét sem tudja. Yvonne találkozik a férfival, de egyikük sem ismeri fel a másikban halottnak hitt rokonát. Ekkor az angol, Mr. Peters felvet gy egészen vad ötletet:mi van akkor, ha David Rosenau, aki a kórházban fekszik, nem is Rosenau, hanem egy Klemm nevű egykori SS-hadnagy, aki megölte Yvonne szüleit, magához vet

Nat Roid:Bízd a halálra

 Nat Roid ( azaz, ki ne tudná, Tandori Dezső) Bízd a halálra című könyve három kőkemény bűnügyi regényt tartalmaz. Ebben a rövid kis könyvajánlóban mindháromról közlünk egy aprócska,rövidke spoilert, mintegy kedvcsinálóként. Utána pedig arról lesz szó, létezik-e irodalmi krimi.  Külön kijárás. A mű főhősei Dejan Tradics és felesége, Dragan.Nagy gondban vannak, ugyanis kilenc madarat kell átköltöztetni a lakás egyik helységéből a másikba. Ráadásul az egyik kanári beleszerelmesedett egy tőle fajtaidegen nősténybe. Hogy ez ne legyen elég,Tradicsékat rendszeresen hívogatja egy ismeretlen telefonáló, és ilyeneket mond: még tízenhárom óra, még tizenkét és fél óra, még öt óra, stb. Tradics sejti, hogy valamiféle emberrablási ügyről lehet szó, de nem akar lépni, mondván, semmi köze hozzá. Aztán egy újságpapíron véletlenül megpillanatja a Külön Kijárás nevű ügynökség ( kérdés, milyen ügynökség ez, mivel foglalkoznak...) logóját. Valami gyanús lesz neki.  Bízd a halálra. Ez a regény kész őrület!

T.O.Teas:Gyilkosság négy lépésben

 A nemzetközi bűnügyi irodalom szakirodalma általában két típusú krimit különböztet meg: egyszer az angol típusú, logikai, Agatha Christie nevével fémjelzett regénytípust, ezt hívják klasszikus kriminek is. A másik a Raymond Chandler-féle, vagy más néven amerikai, kemény, akciódús bűnügyi regény. T.O.Teas:Gyilkosság négy lépésben című könyve a két krimitípus előnyeit egyesíti, sőt, még egy kis humorral is fűszerezi.  Spoiler jön, aki nem szereti, ugorjon a bekezdés végére! A történet Franciaországban játszódik, valamikor az 1980-as éves elején. Lelac felügyelőt és csoportját egy társasházban történt robbanáshoz riasztják, ám kiderül, hogy az egyik lakásban két halott is van, közülük az egyik híres matematikaprofesszor, aki egy zseniális sakkprogramon dolgozott. Az Ultimate programot, kísérletképpen, benevezték a következő héten rendezett sakkcsapat-VB-re is, hogy megvizsgálják, valóban képes-e megverni igazi nagymestereket.Az egyik francia nagymester viccesen öngyilkossággal fenyegetőz

Hanák Péter:Jászi Oszkár dunai patriotizmusa

 Hanák Péter történész könyve arra keresi a választ,hogyan képzelte el Jászi Oszkár a Duna mentén fekvő országok,népek gazdasági-politikai együttműködését,s ezen elképzelésekből mi valósult meg a gyakorlatban. A Jászi Oszkár dunai patriotizmusa c.könyv remekül ötvözi az életrajzi és az eszmetörténeti motívumokat. Megtudhatjuk,miként hatott Jászi Oszkár nemzetekről,nemzetiségről vallott gondolkodására a Szatmár megyében töltött gyermekkor,illetve Ady Endréhez fűződő,korán kialakult barátsága. Megismerjük a marxizmussal ismerkedő, ám azt több ponton is megkérdőjelező Jászit. Magyarázatot kapunk arra,miért távolodott el Jászi Oszkár a Szociáldemokrata Párttól,valamint arra,hogy mi vezetett Szabó Ervinnel való eszmei szakításukhoz. Valóban szét akarta verni Jászi Oszkár az Osztrák-Magyar Monarchiát? Trianon után valóban "körbeudvarolta"az újonnan alakult szomszéd államok vezetőit? Tényleg személyes jó barátságban volt Csehszlovákia vezetőivel,Benessel,Masarykkal?Mi volt az oka an

Szerdahelyi István:Esztétika,kritika, közízlés

 Szerdahelyi István:Esztétika,kritika,közízlés c.könyve 1985-ben jelent meg,a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. Ebből talán már kitalálhatták a Kedves Látogatók,hogy itt bizony egy marxista szellemű esztétikai műről van szó,a Kádár-korszak szellemében a marxizmus sokféle megjelenési módjáról szólva-de mindeközben egyre gondolva... Nekünk,21.századi Olvasóknak mi lehet érdekes Szerdahelyi István könyvéből? Elég sok. Ott van pl. Németh László tanügyi elképzeléseiről szóló szövegrész,amit a Szerző elemez. Nem ártana megfogadnunk néhány dolgot Németh László tanácsaiból. Aztán:ma is időszerű Szerdahelyi István azon törekvése,miszerint a kritika nem egyenlő a szigorú,de valójában ideológiai premisszáknak megfelelő kritizálással,vagy éppen egyes alkotók és műveik égbe emelésével. Már az Esztétika,kritika,közízlés megjelenésekor érezhető volt a kultúra iránti érdektelenség. Napjainkra ez felerősödött.  Leghelyesebb az efféle könyveket úgy olvasni,mint egy történelmi-kultúrtörténeti folyamat rés

Tamás Menyhért:Mérleges idő

 Tamás Menyhért írói és költői munkássága során kiemelt feladatának tekinti a magyar történelem egyik hányattatott sorsú népcsoportjának,a bukovinai székelység,sorsának ábrázolását. Tamás Menyhért maga is bukovinai székely. Kiválóan ismeri ennek a közösségnek történelmi szenvedéseit és hétköznapjait. Erről tanúskodik a Mérleges idő c.regénye is. 1946-ben járunk,a második világháborúnak vége,a svábokat már kitelepítették. Helyūkre érkeznek,hosszú és kimerítő,árokmarti éjszakázásokkal teli vándorlás után, a Vajdaságból a Tito partizánjai által elűzött székelyek. Teli vannak kétellyel. Mi lesz,ha innen is menekülniük kell? Mi lesz,ha visszajönnek a svábok? Meg aztán,dolgos népről lévén szó,nem szívesen költöznek a más házába,nem szívesen gazdálkodnak más földjén.  Hamarosan ki is robbannak a konfliktusok.Hiába menekültek ők is,a környék lakossága csak lassan szokja meg az újonnan érkezetteket. Az ottmaradt svábok egy része beáll csendőrnek,más része gyökereit veszti,gyűlölködéssel fogadja

Julien Green:Roncsok

 Julien Green francia író gyakorlatilag végigírta a 20.századot ( 1990-1998.között élt).A Roncsok című könyv fiatalkori műve, hazájában a maga idején (1932) bestseller lett, csak aztán jött a háború, s utána az emberek már másféle könyveket olvastak.  A regény főhőse, Philippe, polgári körülmények között élő értelmiségi. Felesége, Henriette, már nem szereti őt, csak megszokásból vannak együtt, no,meg azért, nehogy a pletykára mindig éhes párizsi közvélemény a szájára vegye őket. Hihetlenül érzékeny mindkettő, ezért aztán fiuk érzékenyégével már nincs erejük törődni. Bonyolítja a helyzetet, hogy velük él Henriette vénlány testvére, Elaine, aki egy kicsit szerelmes Philippe-be, aki azonban nem viszonozza az érzelmeit, s nemcsak az erkölcsök miatt.  Egy este Philippe a Szajna partján sétál, mikor meglát két rosszul öltözött, gyanús alakot, egy férfit és egy nőt, akik valamin veszekednek. A férfi részeg, Philippe a nő segítségére sietne, de hol nem talál rendőrt, hol a pár tűnik el szeme e

Szalay Péter (szerk.):A magyar sport 40 éve

 Ez a könyv 1985-ben jelent meg,s a magyar történelemben is korszakhatárt jelentő 1945.évtől számított 40 év sporttörténetét tárgyalja. Egyetlen nehézsége akadhatott a könyv szerkesztőjének:kit vagy mit hagyjon ki... Micsoda aranykora volt ez a magyar sportnak! Ekkor vált legnépszerűbb sporttá a labdarúgás.Nem is csoda,hiszen az Aranycsapat, Puskásék, később, a hatvanas években Alberték, a hetvenes években Fazekasék mai szemmel nézve csodálatos eredményeket értek el. De a többi labdajáték is jeleskedett:vízilabdában,röplabdában,kézilabdában,kosárlabdában is születtek nagyszerű eredmények (utóbbit tekintve 1955-ben férfi csapatunk Európa-bajnoki címet ünnepelhetett,legyőzve a Szovjetuniót). De voltak csodálatos eredményeink egyéni sportágakban. Sok olimpiai aranyat szereztünk úszásban,öttusában,ökölvívásban,bírkózásban. A korszak végére Magyarország a világ egyik kajak-kenu nagyhatalma lett.  És mégis...Hiába szerezték az érmeket olyan legendáink,mint Papp László,Balczó András,Kozma Pic

Duba Gyula:A macska fél az üvegtől

Nagyon kiváló cím! Lehet horror, vagy állatmese. Egyik sem. Duba Gyula a csehszlovákiai majd a -kommunizmus bukása után- a szlovákiai magyar irodalom egyik kimagasló alakja. Novelláiban, regényeiben éppúgy jelen van a paraszti múlt, a felvidéki magyar falvak mindennapjainak bemutatása, mint a humor, az irónia, a szocialistából kapitalizálódó társadalom groteszk rajza. A macska nem fél az üvegtől című regénye ( egyes kritikusok szerint: kisregénye), azonban kissé kilóg az életmű egészéből, mivel inkább pszichológia témájú, semmint társadalomábrázoló- persze, a kettő egymás nélkül nem működik. A regény fő témája egy férfi és egy nő kapcsolata, az ún. modern házasság, modern család, és a tradicionális szemlélet ellentéte. Kiváló olvasmány, nagyon szép magyar nyelven írva. A karakterábrázolás pedig lenyűgöző. Hol juthatunk hozzá ehhez a könyvhöz? Hát, mivel 1985-ben jelent meg az akkori Csehszlovákiában, elég nehéz muzsika lesz, de nagyobb antikváriumokban még fellelhető. Érdemes prób

E.J.Charon: Romantikus dosszié

A modern francia krimi egyik legnagyszerűbb és legeredetibb alkotójának Magyarországon kevéssé ismert könyve a Romantikus dosszié. A meglehetősen bonyolult történet szerint az ifjú Reves nyomozó őrmesternek épp szerelmi bánata van, már a munkahelyén sem bír megmaradni, elindul hát sétálni, este, az esőben. Útközben belebotlik egy döglött fekete kutyába, s megszólal benne a rendőr: megpróbálja megkeresni a kutya tulajdonosát. Ekkor hátulról leütik. ( Kicsit olyan Rejtő...) Napok múlva ébred fel, a kórházban. Nem hiszik el neki, hogy ő Reves őrmester, mivel egy hasonló néven létező férfi épp azelőtti napon hajókázott át Algériába. A híres Daix főfelügyelő vezeti a nyomozást az ügyben, ahol is egyre fantasztikusabb dolgok történnek: a rendőr volt szerelméről kiderül, hogy maga is rendőr, egy arisztokrata nőnek pedig valaki megírja, hogy hónapokkal ezelőtt eltűnt férjét ne keresse tovább, mert már régen meggyilkolták.Ennyi jóindulatot... E.J.Charon Romantikus dossziéja nem akar más le