Bejegyzések

Makisz Citasz címkéjű bejegyzések megjelenítése

Makisz Citasz: Isten a tanúm

Magyarországon nagyon kevéssé ismerjük a modern görög irodalmat- talán a modern görög irodalom is tehet erről némileg, de igazság szerint minden nép minden művészetében felbukkan olykor egy-egy maradandó értékű alkotás. Makisz Citasz: Isten a tanúm c. könyve nem valamiféle keresztény evangelizációs könyv, hanem regény. Regény a 21.századi kapitalizmusról, regény a fiatalok kiszolgáltatottságáról, s mindenekelőtt: regény a beilleszkedés kudarcáról. Főhősünk, aki egyben narrátor is, elképesztően szerencsétlen. Minden munkahelyről rövid időn belül kirúgják az őrült, az anyagias és lusta főnökök, minden barátnője elhagyja, hiszen ő olyan jó ember, ráadásul a családja és barátai sem veszik már komolyan. Mindezenkívül még beteg is- cukorbeteg, annak minden valódi és képzelt szövődményével. Kudarcorientált ember- akiben azonban még van tartás. Merthogy humoros, vicces prózában meséli el saját történetét. Bármivel próbálkozik, mindenütt csak kudarc éri, ha mégsem, akkor pedig a sikertől szen