Bejegyzések

Metallinos címkéjű bejegyzések megjelenítése

Dr. Konstantin Metallinos: Találkozásom Jézus Krisztussal

Dr. Kontantin Metallinos ebben a mindössze 8 oldalas, az Evangéliumi Kiadó által terjesztett iratban írja le, hogy találkozott Jézussal, hogyan nyílt meg szíve Isten igazságára. Metallinos görög matematikus, fiatal korában racionalista és materialista volt, ám egyszer kezébe vette a nagy francia író, Chateubriand egyik könyvét, s meglepve tapasztalta, hogy komoly írók is komolyan veszik a kereszténységet. Egy másik nagy francia, a filozófus és matematikus Blaise Pascal gondolatai pedig már elvezették a Biblia olvasásához. Megtanulta kívülről az Újszövetséget, gyülekezetet alapított Athénban, amely mind a mai napig virágzik. Nagyon nagy hatásúak a megtérésről, azaz a metanoiáról szóló személyes elbeszélések, akár könyv formájában, akár élőszóban, akár valamilyen médiumon keresztül hallja ezeket a Krisztusra fogékony szív. Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek: kövesse az 1963-ban elhunyt nagyszerű tudós, Konstantin Metallinos útját, s keresse a végső igazságot, az élet értelmét Isten