Bejegyzések

Fáy Ferenc címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fáy Ferenc:Magamsirató

 Fáy Ferenc kanadai magyar költő Magamsirató című kötete 1967-ben jelent meg. Több,mint tíz év telt el a nagy történelmi élmény,az 1956-os forradalom és szabadságharc óta. A költő bölcsebbé,tapasztaltabbá vált emigrációjának kezdete óta. Magyarságról,történelemről,költészetről vallott felfogása mind mélyebbé,árnyaltabbá válik. Istennel való személyes kapcsolatát a korábbi kötetekhez viszonyítva teljesen másképpp fejezi ki. Míg a korábbi kötetekben lehetségesnek vélte az Istennel való személyes kapcsolat kialakítását,addig most úgy látja,az ember annyira gyenge,hogy legfeljebb harcolhat Isten ellen,de nem találhatja őt meg.(Együgyü ének Istenről;Isten;Külváros) Meglátja Bem Józsefben a szülőföldjétől távolszakadt katonát (A Bem szobornál),érzi az egyre fogyatkozó időt,melyben az ember csak Isten segítségével lehet ember (Negyvenöt év). A címadó versben (Magamsirató)az eddigi életét eluraló külső és belső,személyes és társadalmi törvényeket kívánja megváltoztatni,a szellem alkotásának,ön

Fáy Ferenc:Törlesztő ének

 Régi adósságát rója le könyvajánló blogunk azzal,hogy bemutatja és tiszta szívvel ajánlja Fáy Ferenc,Kanadában élt magyar emigráns költő köteteit. A Törlesztő ének című könyv 1963-ban jelent meg,és olyan irodalmi nagyságok tetszését is elnyerte,mint Márai Sándor vagy Határ Győző. A cím arra utal,hogy mindannyiunknak van törlesztenivalója Isten, a szülei,a hazája és még sokmindenki felé. Az életünk voltaképpen egy adósság törlesztése. Fáy Ferenc könyvében rendkívül nagy hangsúlyt kap az emlékezés mint emberi-poétai aktus. A Falusi búcsú lendületes képalkotása a költő gyermekkorát idézi,csakúgy,mint a Régi nyár,béresekkel című vers. Pillanatképet rögzít-milyen rímeléssel,milyen erős belső dinamikával!-az Apám,míg a Nagyanyám című,12 soros elégia elképesztő nyugalmat,belső békét áraszt. Ám,hogy az emlékezés torzzá,groteszkké is válhat,és sokszor az emlékezőnek okozhat kellemetlen meglepetéseket,arról a kötet nyitóverse,a Hazafelé tanúskodik. A szép emlékek eltorzulnak, a tájat,a házakat

Fáy Ferenc:Az írást egyszer megtalálják

Valljuk be őszintén:Fáy Ferenc neve a magyar átlagolvasó előtt ismeretlen. Pedig Márai Sándor kora legnagyobb költőjének nevezte őt,illik tehát,hogy megismerkedjünk köteteivel. Fáy a Horty-rendszer idején katonatiszt volt,az 1945 utáni kommunista rendszertől kapott börtönt,internálást.  Az ÁVO börtőneiben megkínozzák,a kórházból megszökik. Jugoszlávia,Olaszország,végül Kanada az emigráció rögös útja.Az írást egyszer megtalálják című könyv 1959-ben jelent meg,már Kanadában. Az írást egyszer megtalálják című könyvből egy sok veszedelmet túlélt,érett férfi alkotói portréja bontakozik ki. Nincs felszínes optimizmus,van viszont megpróbáltatásokból fakadó erő,hűség,és elképesztő költői tehetség.  Fáy Ferenc verseinek egyik leggyakoribb témája Istennel való személyes közösség megteremtése,illetve ezen közösség időlegessége,illékonysága. Fáy határozottan elítéli a szertartáskodó vallásosság kultuszát (Virágvasárnap;Vasárnap),valamint az üzleties kereszténykedést,Isten Fia áruvá vagy dísszé lef