Bejegyzések

álomfejtés címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sigmund Freud: Álomfejtés

 Sigmund Freud: Álomfejtés című könyvének eddigi legteljesebb magyar kiadása 2021-ben jelent meg .A pszichológia tudományának egyik alapművét hosszú idő után adták ki magyar kiadásban, minden embernek érdemes elolvasnia legalább egyszer, de legalább kétszer. Minden ember életében van olyan szakasz, amikor elkezdik érdekelni az álmai. Az alábbi könyvajánlóban azt szeretném leírni, miért is tartom nagyon fontosnak ezt a könyvet mindenki számára. Hozzátenném, nem vagyok pszichológus, sőt, igencsak laikusnak tartom magam ebben a tudományágban, teáh, amit itt olvashat a Kedves látogató, az egy intelligens laikus véleménye a világ egyik- ha nem a...- legjelentősebb pszichológusáról, aki az egész emberiség gondolkodását megváltoztatta.  Pontokba szedve elmondom, hát, miért is annyira fontos ez a könyv, hogy igazán művelt ember olasmányai közül kihagyhatatlan.  1. Az álmokkal foglalkozni nem pusztán úri hóbort, hanem az emberi személyiség megismerésének fontos része. Az álom sem ...

Ed Fisher: Profundis

 Az 1990-es években virágkorát élte Európában a történelmi fantasy. Talán annak a következménye is volt ez, hogy véget ért a hidegháború, a múltat már nem kellett kizárólag szovjet nagyhatalmi alapon magyarázni, ráadásul materialista alapon értelmezve. Az írók nagy része örült a szubjektív történelemértelmezés új lehetőségeinek, s egyesek- ők voltak a fantasy-írók- nem érték be a történelmi- politikai események új logikai rendszerben történő magyarázatával. Ők belevitték a történetbe a spiritualitást,a mesét,a fantáziát, az ő könyveikben az emberekről még azt sem tudhatjuk biztosan. hogy valóban emberek, lelkek és szellemek ki-bejárnak az emberek világába, és hol jó dolgokat tesznek, hol mindenféle szörnyűségeket visznek véghez. Van, akinek tetszenek az ilyen könyvek, van, akinek nem- mindenesetre érdekes színfoltjai az európai könyvpiacnak, úgyhogy mindenképpen helyük van ebben a blogban.  Ed Fisher ( az írói álnév egy magyar Szerzőt takar) Profundis című könyve a műfaj legjo...

Hernádi Gyula:A halál halála

 Előrebocsátom:Hernádi Gyula igencsak különös könyvét a protestáns keresztények némi idegenkedéssel fogják olvasni-ha egyáltlán...-merthogy ezoterikus,mondhatni:okkult. Akik viszont nem tartoznak az emberiség ezen csoportjába,elég érdekesnek fogják találni. A halál halála c.kónyvben Hernádi Gyula nem mást kutat,mint a hosszú élet titkát,az emberiség ősi álmát.Hernádi a püthagóraszi számelméletig,amely voltaképpen az Univerzummal való együttrezgés elmélete,valamint a középkori alkimisták kutatásáig megy vissza. Bár némi kétellyel,de elfogadja,hogy Saint-Germain grófja 261 évig élt.  Hernádi Gyula szerint mi magunk is tehetünk azért,hogy élettartamunkat megnyújtsuk. Ehhez egy bonyolult,a BNO kódhoz kapcsolódó számmisztikai eljárást kell alkalmaznunk,melyből megtudhatjuk,milyen betegségek lesznek a legveszélyesebbek életünkre. Ez ellen aztán védekezhetünk,a kónyv fel is sorolja a legfontosabb gyógymódokat,az antibiotikumoktól kezdve a gyógynövényeken át az álomfejtésig,a kozmogen...

Pamela Ball: Tízezer álom

Pamela Ball könyve két részből áll. Az első rész tudományosan megmagyarázza az álmot, mint az emberi szellem megnyilatkozásának egyik formáját. Leírja, mi a REM, stb, tehát összefoglalja mindazt, amit az alvás- és álomkutatásról az élettan, a pszichológia a 21.században tud. A könyv második része viszont maga az okkultizmus. Pamela Ball álmot fejt. Pontosabban. igyekszik megmagyarázni azon szimbólumok jelentését, melyek szerinte az ember álmában gyakran előfordulnak ( oroszlán, könyv, orgia, perverzitás, sütő, cipő). A befűződő cipő például Pamela Ball szerint halálszimbólum. Az a helyzet, hogy az álom., mint szimbolikus rendszer létét a modern pszichológia már elvetette. Az ember álmát leginkább az befolyásolja, milyen volt a napja. Ez a helyzet. Tízezer álom alapján amúgy sem lehetne következetést levonni. Hétmilliárdan vagyunk, mindannyian alszunk. hét milliárd osztva tízezer: hétszázezer.Nem releváns adat. A Tízezer álom nem tudományos, legfeljebb ezoterikus könyv. Legfeljebb. ...