Könyvekről mindenkinek

 Van a magyar irodalomnak egy egészen érdekes, szinte csak közép-Európára jellemző vonulata, melyet a 20.században leginkább Bertha Bulcsu és Galsai Pongrác, kismértékben pedig Moldova György képviselt. Ez az irodalom nem akar semmi nagyot mondani, nem akar világot értelmezni, történelmet át- és/vagy újraírni, sőt, még botrányokozásra sem vágyik, ami a mai gazdasági-társadalmi viszonyokat figyelembe véve igencsak tiszteletreméltó. Egyszerűen a hétköznapi ember mindennapi tapasztalait írja meg történetekbe foglalva, úgy, hogy olvasás után zavartan felkiáltunk: ennek a sztorinak én is lehetnék a hőse! Miért nem rólam írta? Fehér Boldizsár- véleményem szerint- az irodalomnak ezen nyomvonalán halad, és igencsak szépen előre. Nem nagy ügy című könyve híven tanúsítja ezt. Műveiben a hétköznapi emberek- korosztályt illetőleg huszon-harmincéves fiatalok, akik már megkezdték felnőtt életüket és alapjában véve nincsenek oda a boldogságtól.Nagyon jó ezeket a történeteket olvasni, és csodálkoz...

A pedagógia a legnehezebb tudományok egyike. Dr. John Townsend tudja ezt, Kamaszhatárok című könyvében megpróbál közérthetően fogalmazni, mellőzni a tudományoskodást, hétköznapi amerikai szülőknek szólni az ő hétköznapi kamaszgyerekeikről. Sajnos, a dolog túl hétköznapira sikerült, amolyan reggeliműsor- színvonalúra, mintha csak egy kereskedelmi televízióban szemlélnénk, ahogy Dr. Ezmegaz tanácsokat ad a fogyókúrához, vagy épp a sztárénekes meséli, hogyan nem jött össze a fellépés Amerikában, de azért ürlt neki, meg fogja próbálni mégegyszer. Az, hogy meg kell hallgatni a tizenéves gyermeket, tudomásul kell venni, hogy önálló életre készül és ez nehéz neki- ezt minden szülő tudja. Az már némelyest eltér a megszokott liberális amerikai pedagógiától, hogy a kamaszgyereknek is meg kell értenie szüleit. Ez is nyilvánvaló, pontosabban az kellene, hogy legyen. Sajnálatos módon a könyv információanyaga megreked ezen a szinten, semmit nem ad hozzá az átlagpolgár ismereteihez. Persze, így sem ...