Bejegyzések

Hajótöröttek szigete címkéjű bejegyzések megjelenítése

Doór Ágnes: Nincs felelet. Két kisregény

Először azt hittem, burkolt válasz Déry Tibor: Felelet című, a kommunizmus idején sok vihart kiváltó regényére, aztán rájöttem: Doór Ágnes nem egy pályatárs művére, hanem a kor szellemére rezonált. A Nincs felelet című, két kisregényt tartalmazó könyv 1977-ben jelent meg, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Azért érdemes ma is elolvasni, mert visszatükröződik benne a kor kiábrándult ifjúságának szelleme. Az első darab a Hajótöröttek szigete. A hetvenes években vagyunk. Egy Cellini becenevű (utalás a zseniális itáliai ötvösművészre) fiatalember házuk melléképületében kis kuckót rendez be, ahol is osztálytársaival és egyéb kortársaival rendszeresen találkoznak. Sok hátrányos helyzetű, szeretetlen családból származó fiatal, akik vigaszt már csak egymástól, a közös beszélgetésektől, buliktól remélnek. Egyiküket mostohaapja bántalmazza, másikuk prostituált életformát folytat, Cellini pedig a maga makacs magányosságában arról elmélkedik, hogy egyszer talán mindennek vége, és eljön a mé