Bejegyzések

kibuc címkéjű bejegyzések megjelenítése

Osho:Szerelem, szabadság, egyedüllét

A 21.század a spiritualizmus százada. Nagyon sok olyan szellemi tanítómester van, akinek szándéka az emberiséget a helyes útra terelni. A meglehetősen viharos életű indiai Osho az egyik legismertebb ezen tanítók közül.Halála után is elképesztő mennyiségben fogynak könyvei. Jómagam keresztény vagyok, éppen ezért kíváncsian olvastam végig a Szerelem, szabadság, egyedüllét című könyvet. Voltak olyan állítások, melyekkel egyetérthetek, s találkoztam olyan gondolatokkal, melyek olvastán kivert a hideg. De éppen ez a jó ebben, hogy nem gondolkodunk egyformán. Maximálisan egyetértettem azzal, hogy a szerelem fontos az ember számára, és az is igaz, hogy a különböző vallások- nemcsak a keresztény!- évszázadokon át elnyomták az ember természetes vágyait. Azzal már viszont nem tudok egyetérteni, hogy a szerelem vezet el Istenhez. Elvezethet, persze, de nagyon sok más útja-módja van annak, hogy a halandó ember Isten közelébe kerüljön. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy nem számít a partnerek

Dobos Erzsébet: Alija

A második világháború után a holocaustot túlélő zsidóság körében minden korábbinál nagyobb erővel jelentkezett a cionizmus. A túlélők menni akartak, őseik földjére, Palesztinába, melyet akkor a britek és az arabok uraltak. A történelem hatalmas kegyelmi eseményeként 1948-ban kikiáltották a független Izraelt, amely aztán hamar célpontjává vált a környező arab országok támadásainak. Ezt a harcos időszakot, a pionírok korszakát dolgozza fel Dobos Erzsébet: Alija című könyve, interjúk formájában. A hőskorszak máig élő tanúi beszélnek a nehézségekről, a mostoha természeti körülményekről, a nem mindig barátságos fogadtatásról, és persze a szörnyű háborúkról. De beszélnek a dicsőségről is, arról a dicsőségről, melyet az Úr azért küldött népére, mert visszafoglalták a nekik kijelölt földet. Az élet csodálatos pillanatai, az első gyermek születése, az első, héber nyelven elmondott mondat- mert a legtöbb úttörő nem beszélt ám héberül, itt tanulták meg a nyelvet- ,az első termés a kibucban, mi