Bejegyzések

bűnbocsánat címkéjű bejegyzések megjelenítése

Billy Graham: Békesség Istennel

Billy Graham a huszadik században, az USA-ban, kibontakozó keresztény Nagy Ébredés egyik vezéralakja. Tevékenysége nyomán több százezer bűnös lélek tért meg Istenhez, ismerte fel, melyik az egyetlen igaz út, nyert szabadulást, gyógyulást, bűnbocsánatot. Békesség Istennel című korszakalkotó és - talán nem túlzunk- korszakfordító könyvét azoknak ajánljuk, akik még előtte állnak a Nagy Pillanatnak, hogy befogadják Istent a szívükbe. Azoknak is ajánljuk, akik egyszer már formálisan megkeresztelkedtek, de úgy érzik, hitük nem teljes, valami hiányzik. Azoknak is ajánljuk, akik már hallották Isten szavát, szeretnének is gyülekezetbe járni, de nem tudják, melyikbe. Azoknak is ajánljuk, akik úgy érzik, nem kapták meg a megfelelő tanításokat a keresztény életmódról, vagy éppen megtérésük után visszacsúsztak a bűnbe. Három nagy fejezetből áll a könyv. Az elsőben Billy Graham pontosan vázolja a világ rossz, ördögi erőktől befolyásolt állapotát. A másodikban a kivezető utat mutatja meg: Isten b

Norman Warren: Útban az életre

Kiváló evangelizációs könyvet alkotott Norman Warren. Az első rész azzal foglalkozik, miért is kell a világi embereknek a keresztény Isten felé fordulni. Részletesen tárgyalja a Szerző a bűn, a bűnvallás, a bűnbocsánat kérdését. Rávilágít, hogyan kell Krisztust a szívünkbe befogadni, és milyen változásokat hozhat ez a életünkbe. fontosnak tartja az aktív szolgálatot, a gyülekezetbe járást, de mindenekelőtt: a Biblia rendszeres olvasását. Útban az életre. ez a könyv címe. Az élet itt a Krisztusban való életet jelenti- minden, ami nem itt van, ami nem itt él, halott. Nagyon fontos a hívő ember növekedése című fejezet. A növekedés legfontosabb alappillérének a bibliaolvasást nevezi. A Biblia táplálék, fegyver, önmagunk és a világ elé tárt tükör. Egy kissé nagyobb terjedelmet szenteltem volna annak, hogyan is kell a Bibliát olvasni. meggyőződésem, hogy legtöbb, világi életből megtért kezdő keresztény számára ez gond. Még akkor is gond, ha amúgy nem idegenkedik a könyvolvasástól. A Bi

Csodás percek Istennel 4. kötet

Alcím: válaszd Isten útját! A Csodás percek Istennel című sorozatot a Gyermek Evangelizációs Közösség adja ki, és nagyon jó. Azért jó, mert a keresztény hit egyik legnagyobb problémája az, hogyan adjuk tovább a Biblia üzenetét gyermekinknek. A Csodás percek Istennel nagyon hasznos segítséget nyújt ehhez. 79 oldal, a házifeladat elkészítése után még elolvasható, szellemi értelemben interaktív- és mindenekelőtt. igei! Neoprotestáns szellemű, az Ó-és Újszövetséget egyaránt fontosnak tekintő, Jézus személyét és szolgálatát a maga valóságában bemutató, a Biblia olvasására ösztönző, ima-mintákat is mutató könyv ez. ( Utóbbi azért érdekes, mert sok gyereknél tapasztaltam, hogy egyszerűen nem mernek imádkozni. Nem látták vagy helytelenül látták otthon, nincs a szívükben minta. A lapok alján olvasható 1-2 mondatos imák jó kiindulási alapok lehetnek a gyerekek számára). A Csodás percek Istennel azt bizonyítja, hogy lehet a gyerekeknek olyan témákról is keresztény szellemben beszélni ,mint az o