Bejegyzések

A kénhévforrások jelentőségéről címkéjű bejegyzések megjelenítése

Pártos Sándor: A kénhévforrások jelentőségéről

 Már a kissé régies írásmódból is következtethetünk arra, hogy itt bizony nem mai könyvről van szó. Pártos Sándor munkája 1898-ban jelent meg, eredetileg a Gyógyászat című orvosi szaklap tanulmányaként, aztán különnyömat is készült belőle, ami a korban az egyik legnagyobb tudományos elismerés volt.  Mai Olvasónak persze nem kell magyarázni, miféle jelentősége van a kéntartalmú gyógyvizeknek ( gyomor- és tüdőbetegségek kezelésére, méregtelenítésre alkalmazzák, de használja a kozmetikai ipar is), a 19.század úri közönsége azonban még vonakodott beleülni egy nagy halom büdös vízbe. Pártos Sándor így hát elővette azt az érvet, ami Magyarországon mindig is hatott: külföldön is így csinálják. Kénkezel a német, kénkezel a francia. Na, ez már aztán érv, Mindenesetre a magyar polgárság hamar megkedvelte a kéntartalmú vizeket, sőt, egy idő után már itták is. És rájöttek, hogy nem is olyan büdös. Turizmus, hajrá! Pártos Sándor különleges könyvét valami exkluzív tartalmakat is nyújtó antikváriumba