Könyvekről mindenkinek

Hát.. ez itt tényleg Új. Az É.kiss-Kiefer-Siptár szerzőhármas egyetemi tankönyve teljesen más szemlélettel közelít tárgyához, mint a középiskolai oktatás. Az a magyar nyelvtan, amit a legtöbben ismerünk, alulról építkezik: betű/hang-szótag- szó- szószerkezet- mondat- szövegrész- szöveg. Az Új magyar nyelvtan című könyv megfordítja a sorrendet: a mondat lesz a nyelv kulcsa, minden nyelvi jelenséget a mondatból vezetnek le a szerzők. Nem elsősrban fő- és mellékmondatra, hanem topikra és paradigmára osztják a mondatokat ( mindemellett tárgyalják a fő- és mellékmondatokat is, de teljesen új személettel). Behatóan foglalkoznak a szavakkal is, a korábban megszokott rendszerben tárgyalják például az esetragokat. A képzett szavaknál viszont a képzés, mint fuknció kerül előtérbe, nem pedig az, hogy a képzett szó melyik alapszófajra hasonlít. Az Új magyar nyelvtan például szolgáló, követendő kezdeményezés. A tudomány ugyanis, mint minden rendszer, folyamatosan fejlődik. Ennek a fejlődésnek az

Hát, aki éppen depressziós, vagy csak bántja az élet, nem ebből a könyvből fog vigaszt nyerni, az biztos...Bödecs László :Az árvíz helye című verseskötete ugyanis elképesztően melankolikus, levert. Hiányköltészetnek is szokták az ilyet nevezni: minden kiürült, az öröm forrását nem találjuk, mindennek csak tere  van, igazi tartalma nincs. A letargikus-melankolikus hangulatért azonban kárpótol a közölt versek igen magas színvonala. Bödecs László költészetének alapegysége a mondat. Nem végtelenbe tartó körmondat, hanem nagyon is tagolt, higgadt vonalvezetésű mondat. Ezek a cselekvő mondatok, mint egyfajta keretek ( terek?), rejtik magukban a költői eszközöket: metaforákat, jelzős szerkezeteket. Amelyek sosem válnak puszta dísszé, ékszerré, hanem szervesen összefüggnek egymással az adott versen belül. Több esetben maga az egész mondat egymásra épülő metaforákból összeálló épület ( pl. az Ez sem című vers elején). Máskor a tőmondatokban fogalmazott kijelentés mintegy tételmondatként szol

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című könyvét 2016-ban az év legjobb magyar könyvévé választották, talán méltán, az ilyesfajta versenyek sohasem igazságosak, mert lehet, hogy épp egy fiatal, ismeretlen Szerző előállt egy 200 példányban megjelenő prózakötettel, és akkor az egész dobogó borul...Sajnos, 2016-ban nem történt Magyarországon efféle esemény. Maradt a jó öreg. Meg az ő könyve. Mindenesetre némi bibliai alapismeretek nem ártanak, mielőtt hozzáfogunk a sokféle függőségben és fóbiában szenvedő báró Wenckheim történetének kimerítő tanulmányozásához, különben nem értjük meg azt sem, miért költözött az enyhén hibbant és linzerrajongó Tanár úr, neves mohakutató a Csipkebokor utcába, annyit elárulhatunk, hogy nem a természettudományos érdeklődés vitte oda. ( Egyébként itt egy asszociáció kínálkozik: tábla- törvény-tábla- moha. Szándékos?).  A hosszún kígyózó, de gyönyörű mondatok először elriasztanak, aztán szépen megbarátkozol velük, mint ahogy az egész Krasznahorkai-

Márai Sándor a klasszikus értelemben vett lélektani regény cselekményét magyar polgári milliőbe helyezte, többsíkúvá tette a tizenkilencedik században megszokott lineáris beszédmódot, felhasználja és átgyúrja mindazt a világirodalmi anyagot, amely a család, mint entitás válságának tapasztalatán alapul- mindezen ötletekért és fáradságokért cserébe nagyszerű könyvet írhatott, a címe: Válás Budán. Úgy indul a történet, hogy egy bíró rádöbben, hogy holnap egykori barátját kell feleségétől elválasztania. Ez a tény, a jövendőbeli kínos feladat elgondolkodtatja egy-két dologról- itt beugorhat a Tisztelt Olvasónak Kosztolányi Boldog, szomorú dal című verse. Szóval, miután végiggondolt néhány fontos problémát( hogy melyek ezek, azt most inkább ne áruljuk el, aki elolvassa a könyvet, megtudja), váratlan fordulat történik. Megjelenik az egykori barát a bíró házában, estének évadján, és valami elképesztő dolgot közöl... Szépen, lassan, mondatról mondatról haladva kell olvasni, mert minden mondatb