Könyvekről mindenkinek

John Lukacs, Amerikában élő világhírű magyar történész könyve a 20-21.századi eszmetörténet világában igazít el bennünket. Lukacs a populizmus kialakulását, térnyerését, várható következményeit elemzi, úgy, hogy nem köti ezt a jelenséget politikai pártokhoz, pláne nem pedig politikusokhoz. A történelmi folyamatokat vizsgálja, nagyon finom és éles nagyítójával. Lukacs a 20.századi eszmetörténet fő mozgásait nem az egyes konkrét eszmék kialakulásában látja, hanem azok egymásra hatásában. A Demokrácia és populizmus (alcím: Félelem és gyűlölet) című könyv arról szól, történelmileg hogyan hatottak egymásra a középutas illetve szélsőséges politikai eszmék, s mindezen egymásra hatás hogyan tükröződött az intézményekben. Hogyan módosította a demokráciáról alkott felfogásunkat a nacionalizmus és a szocializmus térnyerése, s mi köze mindehhez az állam térvesztésének? Azok, akik az állam fokozatos visszaszorításának szükségességét vallják, miért szavaznak meg milliárd dollárokat államilag finan

Pethő Sándor a két világháború közötti korszak egyik legkiválóbb írója-újságírója volt. Ezt bizonyítja Görgey Artúrról írt nagyszerű könyve is. A könyv első kiadása 1930-ban látott napvilágot. Ekkorra a magyar közvéleményben kezdtek elcsendesedni a Görgeyt mindenáron árulónak kikiáltó, bűnbakkereső hangok, és kezdték Görgey Artúr életét és munkásságát empatikusabban vizsgálni. Már nem őbenne találták meg az 1848-49-es szabadságharc veresgének okát, már nem tartották őt könnyelmű katonának, aki mindenáron szembe akart szegülni Kossuthtal. Pethő interpretációjában Görgey Artúr egy szakember. Mesterségét kiválóan értő, a politikai elitet némileg azért lenéző katona. Kossuth döntései poltikai döntések voltak, Görgey döntései szakmai alapon nyugodtak. A politikusokkal ellentétben Görgeynek volt egy előnye: ismerte a hadsereget, méghozzá naprakészen. Ez nem azt jelenti, hogy a ló túlsó oldalára átesve kijelentjük, hogy Görgey mindig mindenkor jó döntéseket hozott, csak azt, hogy ideje lenne

Paul Johnson, a világ egyik legismertebb történésze, monumentális szellemi vállalkozásba fogott: megírja annak a népnek a történetét, az ókortól a 20.századig, mely a világon talán a legváltozatosabb történelemmel rendelkezik. A vállalkozás nagyrészt eredményesen zárult, a könyv jól sikerült, olvasható- bár sokszor eltolja a hangsúlyokat egyes hírességek magánélete felé. Ezen könyvajánló nem foghatja át egy ennyire terjedelmes szakkönyv egészét, inkább csak a nagyközönséget legjobban érdeklő újkori fejezetekkel ( Az emancipáció, A holokauszt, Cion), kíván néhány megjegyzést fűzni. 1. Az emancipáció- és a többségi társadalom ezzel kapcsolatos megosztottsága- nem korlátozódott kizárólag a zsidókra. A 19. századra általában véve jellemző volt a nemzeti köntösbe öltöztetés, az uniformizálás. Minden etnikai és vallási kisebbség igyekezett alkalmazkodni, még a cigányság is. Ez a kísérlet minden kisebbség esetében felemásan sikerült. A nacionalizmus nem volt képes a nációba integrálni a m

A magyar és az orosz történelem 1848. folyamán kapcsolódott egymásba először, s mi tagadás, nekünk nincsenek jó emlékeink a cári hatalom katonai beavatkozásáról. R. A. Averbuh : Carszkaja intyervencija v borba sz vengerszkoj revolucijej 1848-1849. című könyve kiválóan dokumentálja ezt a találkozást. Szó esik a nagy döntésről, mert voltak ám a cári udvarban olyanok ,akik ellenezték, hogy Oroszország katonailag támogasson egy ilyen fiatal Habsburg- uralkodót. Végül mégis a bevatkozás-pártiak kerekedtek felül, azzal kecsegtetve Miklós cárt, hogy ha megsegíti Ferenc Józsefet, akkor az majd viszonozza neki a segítséget. A történelem agyafúrt tanítómester, a krími háborúban megmutatkozott, hogy Ferenc józsef és Ausztria nem az a kifejezetten hálás természet... Averbuh részletesen foglalkozik a cári seregek vezérlete körötti botrányokkal, aztán az offenzívával, melyet úgy állít be, mintha töretlen diadalmenet lett volna. Pedig tudjuk a forradalom és szabadságharc történetéből, hogy voltak

A magyar történeti közgondolkodás szerint a trianoni békét követően a győztes utódállamok megalakították a kisantantot, mely jó viszonyt ápolt a Nyugattal, és következetesen magyarellenes volt. Ádám Magda nagyszerű könyve, A kisantant és Európa, alaposan árnyalja ezt a képet. Nem azért teszi ezt, hogy együttérzést keltsen a román, a jugoszláv és a csehszlovák kormányzat iránt, hanem pusztán a történeti hűség kedvéért. Miben mond újat Ádám Magda könyve a megszokotthoz képest? Sok mindenben, emeljünk ki ezek közül néhányat! - Franciaországban mindig is működött egy magyarbarát irányzat. Clemenceau bukésa után, 1920 és 1221 tavasza között komoly esély volt egy francia-magyar kiegyezésre. Csakhogy az 1921-es francia választásokon a békeegyezményéről ismertté vált Briand került kormányra, aki nem félt attól, hogy az utódállamok közelednek a fasizálódó Olaszországhoz. Ezért kereste a francia külpolitika a csehek és a jugoszlávok kegyeit, akár a magyarok rovására. - Károly király puccskísérl