Bejegyzések

999 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kemény István:Hideg.Versek (1996-2001)

 Volt a magyar történelemnek egy korszaka, melyben minden tett és mondat és vers olyan forrónak, néha lelkesítőnek, vagy legalábbis biztonságosan langyosnak tűnt:ez volt a több, mint harminc éven át tartó Kádár-korszak.Aztán ennek a történelem véget vetett, de valahogy a dolgok nem akartak langyosak maradni. Egyesek - magukat önmaguk gyártotta mondákon, mítoszokon agymosva- szörnyekké fúvódtak és ordítani kezdtek, mások kiszálltak a játékból, s voltak helyek, ahol látszólag minden maradt a régiben, csak épppen kihűlt ( Keresztény és közép).A Hideg című könyv erről a korszakról, a világszintű váltásról, a semmi-nem-olyan-mint-amilyennek gondoltuk- korszakról szól. És az egyénben végbemenő paradigmaváltásról. Kemény István kiválóan ábrázol, gondol, kibont, elhallgat, játszik ( igen, ilyen is van), mindig, amit kell. Ez a könyv, a Hideg című versgyűjtemény, lelki-szellemi ajándék, tőle, mindannyiunknak.  A bzonytalanság lett a norma. Az első versciklus címe.Igen, nem,talán. Csak az Igen-t