Bejegyzések

amnézia címkéjű bejegyzések megjelenítése

Leonardo Sciascia:Az ember, aki nem emlékezett semmire

 Leonardo Sciascia (1921-1989) a modern olasz irodalom egyik legérdekesebb alakja. Volt újságíró, baloldali politikus ( az Európa Parlamentbe is bejutott). Igazi hazája Szícília. Sciasciának magyarul is több műve megjelent, érdemes éeltművét alaposabban tanulmányozni.  mindjárt el isk ezdhetjük Az ember, aki nem emlékezett semmire című kisregénnyel! Élvezetes, izgalmas, mind az emberi természetről, mind a politika természetéről sokat megtufdunk belőle.  Egy kis spoilert adok a könyvről, ahogy azt már megszoktuk, utána pedig lehet érdeklődni a könyvtárakban, antikváriumokban.  Az igaz történet alapján írt kisregény cselekménye valaimikor az 1920-as években játszódik, Olaszországban. Ahhoz, hogy a történetet megértsük, tudnunk kell, hogy még az első világháború után tíz évvel is kerültek elő olyan emberek, akiket a háború sodort el szülőföldjükről: fogságba estek, vagy sebesülten feküdtek valahol, vagy új életet próbáltak kezdeni az ország valamely más táján, stb. Ezt feltétlenül tudnunk

Stuart Turton:Evelyn Hardcastle 7 halála

 Stuart Turton megalkotta a valaha írt legeredetibb krimit. Az Evelyn Hardcastle 7 halála című könyv egyszerre kalsszikus angol bűnügyi regény, gótikus szerepjáték-regény illetve hihetelenül elmés pszichológiai thriller. Az alábbiakban, szokásunkhoz híven, egy rövid spoilert közlünk a nemzetközi bestsellerré lett könyvről, de arra kérném a Tisztelt Látogatókat, semmit, de egyáltlaán semmit ne vegyen készpénznek, mert lehet, hogy minden egészen máshogyan történt, mint ahogy az itt írva áll. Egy férfi, ki tudja, mennyi kábultság után, egy sötét erdőben tér magához. Szmokingja igencsak zilált, és fogalma sincs arról, hol van. pár perc múlva, ahogy szeme hozzászökik a sötétséghez, egy fiatal, fekete ruhába öltözött lányt lát menekülni, aki az életéért küzd, nyomában a gyilkosa.Pár perc múlva pisztolylövés dörren, a férfi arra következtet, hogy a lány, Anna ( nevét egy titokzatos belős hang árulja el) meghalt. Megint eltelik pár perc, a gyilkos a férfi mellé lép,és egy iránytűt nyom a kezéb

Sébastienne Japrisot:Csapda Hamupipőkének

Sébastienne Japrisot könyve a klasszikus, Grimm-féle Hamupipőke-történet ál-bűnügyi regénybe oltott feldolgozása.A Csapda Hamupipőkének nem unaloműző könnyű olvasmány, hanem nagyon komoly történet, mely az eszmélésről, az önmagunkra találásról szól. Egy rövid spoilert közlünk a könyvről, de elöljáróban feltétlen le kell szögeznünk: ez a mű magasan megüti a szépirodalmi színvonalat.  Három lányról szól a történet, akiket így becéznek: Mi,Do, La. Teljesen eltérő karakterek. Sajnos, La meghal, a másik két lány pedig hamarosan elárvul, nagynénjük- aki egyben a keresztanyjuk- neveli őket. Őt Midolának nevezik, a három lány becenevét " adják össze".  Eleinte Michelle ( azaz Mi)tűnik  a legelesettebbnek, ő teljesít legrosszabbul az iskolában, felnőttként ugyanakkor az ő élete alakul legsikeresebben. Modellként országos ismertségre tesz szert, neves magazinok címlapján szerepel, hol meztelenül, hol valamelyik sportruázati terméket reklámozva. Az alig húszéves lányhoz dől a pénz, megi

Böszörményi Gyula:Az elveszett történet

 Böszörményi Gyula, a magyar ifjúsági regényírás ikonikus alakja, 2022-ben, tragikusan fiatalon elhunyt.Tizenéves fiatalok százezrei olvasták könyveit, a Gergő-történeteket, a Jonatán-sztorikat, és más alkotásait. Az elveszett történet recenzens szerint egyik legjobb könyve,, persze, hozzá kell tennünk, hogy mindez ízlés kérdése. Jöjjön egy rövid spoiler, s remlékezzünk a rendkívül termékeny és utolérhetelenül kreatív Szerzőre, Böszörményi Gyulára!  Az első részben már találkozunk a szori főszereplőjével, Galagonyával, a tizenhárom éves fiatal lánnyal, aki úgy érzi, túl unalmas az élete, kellene valami történet, izgalmas, ami feldobja az embert. Galagonya addig unatkozik unalmas életén, hogy elalszik. A történet tehát az álom világában játszódik. Nyakfacsar Eduárt, az ágyalapi kobold, megbízást kap főnökétől, hogy figyeljen valakit, egyetlen percre se tévessze szem elől, mert különben ki lesz csavarva a nyaka. Eduárd, mit tehet mást, eleget tesz a kérésnek. Galagonya nővére, Klemi, min

Alan Baddeley:Az emberi emlékezet

 Mindannyian emlékszünk dolgokra, és mindannyian felejtünk el dolgokat. Alan Baddeley könyve nemcsak azért hasznos, mert feltárja az emberi emlékezet mélyebb struktúráit, hanem azért is, mert ötleeketet ad mindazoknak, akik saját emlékezet-problémákkal küzdenek, vagy pl. olyan gazdasági ágazatban dolgoznak, ahol az emlékezetnek fontos szerepe van. Az emberi emlékezet című könyv nyelvezete azonban erősen szakmai, elsősorban psszichológusoknak készült.  Az első nehézség már az "emlékezet" szó definíciójánál felmerül. Baddeley szerint úgy közelíthetjük meg legjobban az emlékezet fogalmát, ha olyan betegeket vizsgálunk, akiknek emlékezete teljesen sérül vagy hiányos. Egy negyvenes éveiben járó televíziós műsorvezető példáján ismerhetjük meg az emlékezet ( s annak elvesztése, az amnézia), jelentőségét. Baddeley fiktív kísérletbe fog, emlékezetdobozt készít, majd felteszi a kérdést: mi volna a legfontosabb ,amit ebbe a dobozba beletenne. Melyek azok a kérdések, melyek az emberi eml