Bejegyzések

magánnyomozó címkéjű bejegyzések megjelenítése

Evelyn Anthony:A Poellenberg-örökség

A 2018-ban elhunyt Evelyn Anthony korunk egyik legkitűnőbb kalandregényírónője volt,számtalan bestselerrel ajándékozta meg az olvasóközönséget. A Poellenberg-örökség egyike legjobb könyveinek, olvasható krimiként,kalandregényként,de identitás-regényként is. Egy nagyon rövid-de remélhetőleg figyelemfelkeltő- spoiler talán megértetheti velünk,miért annyira aktuális ez a regény még most,a 21.században is. A történet fiktív,de annyira elő kapcsolatban áll a történelemmel,hogy akár a valóságban is megtörténhetett volna. A történet a második világháború idejébe nyúlik vissza. A nácik előszeretettel loptak műkincseket gazdag német  és mindenféle más ,,családoktól. A Poellenberg-örökség egy 18. századi barokk stílusú sótartó,csodálatos díszítéssel,melyet a von Hessen arisztokrata német családtól lopott el egy rendkívül kegyetlen náci vezető,Bronsart. Amikor a nácik veresége már biztosnak látszott,Bronsart elrejtette a sótartót,ő maga elmenekült,lányát pedig egy gyermekvédő szervezetnek adta,ak

Stephen King:Minél véresebb

 Stephen King: Minél véresebb című könyve négy, remek isregényt tartalmaz. Közös ezekben a művekben az, hogy a világ talán legimsertebb besteller-írója kritikusan áll korunk valóságához. Egyik történet sem a szó klasszikus értelmében vett krimi, inkább az angol Rolad Dahl " meghökkentő meséi"- hez álnak közelebbb.Mindenesetre szórakoztató, gondolkodtató művekről van szó. Az alábbi könyvajánlóban mind a négy történetről egy rövid spoilert közük. A folytatást megtalálják a könyvben... Mr. Harrigan telefonja. A történet 2000 körül játszódik az Amerikai Egyesüllt Államok egyik nagyon kis településén. Mr. Harrigan, az egykori tőzsedekirály, milliárdos üzletember, ide vonul vissza, mert elhatalmasodik rajta az ízületi gyulladás, nem tud dolgozni. Összeismerkedik egy kissrácccal, Craiggel, és megbeszéli a szülőkkel, hogy Craig azontől minden hétvégén felolvas neki különböző könyvekből. Craig szorgalmasan eljár az öregúrhoz, és mesélin kezd neki saját világáról. Többek között megmuta

Raymond Chandler: A kicsi nővér

 Érzett már olyat a Kedves Olvasó, hogy sejtette, mi lesz egy könyv vége, mi lesz a cselekmény megoldása, de azt kívánta, hogy ne legyen igaza?Nos, én pontosan ilyesmit éreztem A kicsi nővér olvasása közben. Azt gondolom, nem ez a legjobb Chandler-krimi, de azért pár óra intenzív törődést mindenképp megér. Szerintem. Úgyhogy, a már megszokott módon, rövid spoilert írok aztán lehet menni az antikváriumba vagy a könyvtárba.  A történet valamikor az 1940-es években játszódik, Los Angelesben. Főhős: Philip Marlowe, a kemény magándetektív, akinek nincsenek illúziói sem az életről, sem azokról, akik azt alakítják. Marlowe éppen le van pukkanva ( mikor nem?), úgyhogy minden ügyfél és ügy jól jönne neki, de büszkébb annál, hogy ezt beismerje. Ebben a helyzetben érkezik egy telefon:egy idegileg igencsak megviseltnek tűnő, hallhatóan magányos fiatal hölgy, a kissé komikus nevű, kansasi születésű gyógyszerészasszisztens, Osfamay Quest, megbízza Marlowe-t azzal, hogy keresse meg fivérét, a család

Nemere István:Démonok órája

 Nemere István a 20.századi Európa egyik legsikeresebb bestseller-írója. Írt sci-fit (megválasztották Európa legjobb sci-fi írójának is),kalandregényt,thrillert,romantikus regényt-de komoly történelmi könyveket is publikált. A Démonok órája igen izgalmas politikai krimi. Az alábbi könyvajánlóban rövid,bevezető jellegű spoilert közlök,de nem veszem el a Kedves Olvasótól a szükséges és elégséges izgalmakat. A történet egy amerikai kisvárosban játszódik,valamikor a 20.század vége felé. Vilar magánnyonozói irodája nem most éli fénykorát,a detektívnek konkrétan egyetlen ügyfele sincs. Csak régi barátnője,Rina tart ki mellette,olykor eljátsza a titkárnő szerepét. Egy nyári délutánon azonban ügyfél jelentkezik. Egy vidéki sportszergyáros-középosztályhoz tartozó,irányításhoz szokott ember-fia eltűnt,méghozzá úgy,hogy kocogni indult,és nem tért haza. A történelem szakos egyetemista fiatalember eltűnéséről a rendőrség gyakorlatilag semmit nem derített ki,de az az igazság,nem is nagyon strapálták

Erle Stanley Gardner:A baglyok nem pislognak

 Erle Stanley Gardner bűnügyi regényének hőse ezúttal nem Parry Mason,a dörzsölt ügyvéd,hanem Donald Lam,a kissé alacsony termetű magánnyomozó és kissé falánk társa. A történet pedig a második világháború idején játszódik,Amerikában. Ebben a könyvajánlóban rövid spoilert közölve próbálunk kedvet csinálni A baglyok nem pislognak olvasásához. A történet tehát az 1940-es években játszódik,New Orleansban,az USA egyik turistaparadicsomában,a jazz fellegvárában. Donald Lamot,a remek színészi képességekkel és jogi érzékkel rendelkező detektívet és társát,az állandóan fogyókúrázó,mégis duci Bertha Coolt azzal bízzák meg,hogy keressék meg a három éve eltűnt csinos,szőke hölgyet,Roberta Fennt. A megbízó,Mr.Hale,maga is csak közvetítő,főnöke nevét nem árulja el. Lam hamar megtalálja a lányt,aki banktisztviselőként dolgozik-állitólag. Edna Cutler néven bérelt lakást. Itt jön az első csavar:megjelenik Edna állítólagos korábbi férje,aki szerint volt neje nem írta alá a válási papírokat,ezért keresi

Joe Alex:A halál beszél helyettem

 Joe Alex ( aki amúgy lengyel, de nehéz kiejteni a nevét) könyve nagyon jó nyári kikapcsolódás. A halál beszél helyettem igazi angol típusú, klasszikus krimi, az utolsó percig nem tudjuk, ki a gyilkos. Alex módszere az, hogy folyamatosan egy megoldás felé tereli az Olvasót- aztán erről az egyetlen megoldásról is kiderül, hogy rossz. Az Olvasó pedig kétségbeesik:akkor most nincs is megoldás? Dehogy nincs! Csak más perspektívából kell az eseményeket szemlélni. A halál beszél helyettem című krimit a műfaj minden kedvelőjének ajánljuk. Egy rövid kis spoilerrel szeretnénk kedvet csinálni az Olvasáshoz.  Joe Alex ( az író az írói álnevét használja, mint fő alakjának, a magánnyomozójának nevét, ezáltal olyan érzésünk keletkezik, mintha Alex utólag írna a saját eseteit, harmadik személyben. Zseniális!), barátnője, Caroline Baecon és Parker felügyelő színházba mennek. Ionescu: Székek című darabját nézik meg, az idős, nem túl híres Vincyvel a főszerepben. Az előadás látszólag rendben lemegy( bár

John Rickards:Kísért a múlt

 John Rickards az amerikai krimiírók középnemzedékéhez tartozik. Első könyvével,a Kísért a múlt c.regénnyel hívta fel magára a kiadók és az Olvasók figyelmét. A regény cselekménye egy Maine állambeli kisvárosban játszódik. Towshend seriff és fiatal segítője éppen hazafelé tartanak,amikor észrevesznek egy félmeztelen férfit az út szélén,aki mindkét kezében kést tart,előtte pedig egy meztelen női holttest fekszik. Mint később kiderül,a város kötiszteletben álló áoolónőjét gyilkolták meg. A férfit,akinél nincsenek iratok,letartóztatják. Nem mond semmit,még a nevét sem. A kihallgatásokon mindenféle történelmi neg irodalmi idézeteket citál,mindenféle rendszer nélkül. A seriff felkéri szakértőnek régi barátját,egyben a város szülöttjét,Alex Rourke-ot,hogy segítsen a kihallgatásoknál. Nicholas,ahogy nevezi magát a fiatalember,Alexszel sem hajlandó együttműködni. Viszont mindent tud a férfi múltjáról. Tudja,hogy helyi születésű,hogy korábban az FBI-nál dolgozott,hogy autóbalesetben meghaltak a

Erle Stanley Gardner:A kölcsönkért lány esete

 Erle Stanley Gardner az amerikai krimi egyik nagymestere,a 20.század egyik leghíresebb bűnügyi írója.A kölcsönkért lány esete c.könyvének főhőse -a Gardnertől megszokott módon-Perry Mason ügyvéd,akinek két segítőtársa Paul Drake magánnyomozó és Dell Street,a bájos és eszes titkárnő.  Részlet a cselekményből:Perry Mason és Della Street éppen hazafelé autóznak,amikor valami különöset vesznek észre az utcán. Minden második utcasarok előtt egy barna hajú,elegáns szőrmét viselő lány áll. Mason természetes kíváncsisága felébred. Szóba elegyednek egy Cora nevű lánnyal,aki elmondja,hogy ők nagyrészt kezdő színésznők,és újsághirdetésben jelentkeztek erre a furcsa állásra. Miközben beszélgetnek,megérkezik az állítólagos összekötő,és tíz dollárt átnyújtva,megköszöni a lány munkáját. Hines azt állítja,őt is hirdetésben toborozták,csak annyi a dolga,hogy átadja főnöke üzenetét. Masonnek gyanús lesz a dolog. Gyanúja csak fokozódik,mikor másnap az irodájában megjelenik Adele néni,aki afféle pótmamáj

Joe Kemenes:A röhögő Buddha

 Joe Kemenes könyve egy számomra kellemes meglepetést okozó sci-fi kalandregény. Igazi nyári,ellazulós olvasmány,amely azonban gondolkodtat is. A cselekmény vége pedig megdöbbentő. Az 1990-es években járunk. Paul Paulus magyar kutató kitűnő munkalehetőséget kap Tokióban. Virológusként részt vesz az emberi szövetek másolására,ezáltal mesterséges élőlények létrehozására irányuló projektben. Ahogy halad előre a szakmai ranglétrán,úgy válik egyre magányosabbá. Hiányzik neki Budapesten maradt felesége és családja.A japán főváros éjszakai életében keres vigaszt.Aztán egy napon ráeszmél,hogy más cégek is szívesen alkalmaznák. Gyakorlatilag megszökik jelenlegi munkaadójától,csakhogy amit tud,az túl értékes. Utánamennek,megtalálják,visszaviszik,és gyakorlatilag fogolyként dolgoztatják. Ebből a "cifra rabságból"azonban Paulus megszökik,leüti az őrt,kocsit lop,és irány a szabadság. Eközben Budapesten Paulus felesége magánnyomozót fogad,mert férje hónapok óta nem ad életjélt magáról. Kem

Robert Galbraith:Gonosz pálya

 Azt hiszem,nem árulok el túl nagy titkot,ha elmondom:Robert Galbraith valójában nem más,mint J.K.Rowling,a kultikus könyvvé lett Harry Potter-sorozat írónője. Hogy aztán egyik műfajról a másikra hogyan tér át egy alkotó?Hát,azt gondolom,ezt egyéne válogatja. Mindenesetre azt mondom:a Robert Galbraith-könyvek jó krimik,igazi bestsellerek,azok minden jó és rossz tulajdonságával.  A Gonosz pálya izgalmas krimi,járarja az Olvasó elméjét,bevallom,én nem találtam ki,ki a gyilkos. Csakhogy eléggé kegyetlen. A történet úgy indul,hogy Cormoran Strike magánnyomozó asszisztense érdekes kis csomagot kap. Egy levágott női láb van benne. Strike átnézi korábbi ügyeit,négy olyan férfit talál,aki szerinte képes lehet ilyesmire. Rááll erre a négy gyilkosra,de minél többet tud meg róluk,annál távolabb kerül az igazságtól. A rendőrség viszont kipécézi egyiküket,és szépen gyűjti ellene a bizonyítékokat,nem is eredménytelenül. Strike itt most dilemmába kerül:kezdjen el nyomozni egy sorozatgyilkos védelmébe

Robert Arthur: Kísértetkastély

Alfred Hitchcock ötletéből írta Robert Arthur- áll a címlapon, ilyenkor azért megkérdezné az Olvasó: mennyi ebben Alfred Hitchcok és mennyi Robert Arthur...Amúgy a könyv jó, műfaját tekintve fiataloknak szóló kalandregény, keverve az angol krimi toposzaival. Három fiatal srác -romantikus ábrándozók még, éppenhogy a középiskola végén- magánnyomozó irodát alapít. Megtudják, hogy Reginald Clarke, a híres filmrendező éppen kastélyt keres tervezett filmjéhez, elhatározzák, keresnek neki egyet. Trükkösen bejutnak a rendezőhöz, hogy megbízást szerezzenek. Találnak is egy kastélyt, csak éppen nem olyat, mint amilyenre számítottak... A Kísértetkastély tipikus vonatkrimi. Debrecen és Pest között el lehet olvasni. A srácok karaktere jól ábrázolt, kicsit olyanok, mint amilyen minden gimnazista szeretne lenni: erősek, okosak, kreatívak, ráadásul a Jupiter még zseni is, ráadásul még barátságos is.  Hétköznapi kölykök egy nem hétköznapi történetben. Jó olvasást, jó utazást! xxxxxxxxxxx Nézd meg

Dean R. Koontz:A rossz hely

Jó helyen jár, aki A rossz helyt kezébe veszi- merthogy ilyen egy tökéletes horrorkönyv. Van ebben a Koontz-remekműben macskaszemmel látó kislány, rengeteg pénzzel őrülten menekülő férfi, mindenféle sötét dolgokat látó Down-kóros gyerek, s hogy a klasszikus krimi kedvelői se maradjanak műélvezet nélkül: a regény fő cselekményszála egy magánnyomozó házaspár épp aktuális ügye lesz. Mindez nyelvi igényességgel, pontosan, a feszültségkeltés szabályait az irodalom bevett szokásaival ötvözve. Kitűnő szórakoztató könyv, igazi bestseller, nemcsak Amerikában, hanem a világ minden könyvolvasó országában. Dean R. Koontz igazi bestsellereinek egyike.