Könyvekről mindenkinek

Pang Dji könyve Észak-Koreáról szól. Ez már önmagában is meghatározza tartalmát, hangnemét. Csakhogy Pang Dji Vádirata nem egy szűk politikai elit ellen íródott: ez a könyv arról is szól, hogy a koreaiak alávetik magukat a szerepejátéknak, nem lázadnak. Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy Pang Dji a koreai népet okolja a Kim család diktatúrájáért. Inkább arról, hogy már nem mernek tenni, szólni, gondolni semmit. Mert elegük van a szenvedésből. A könyv formája elbeszéléskötet, de minden elbeszélés egyre kétségbeesettebb: tegyetek már valamit! Jöjjön valaki, akárhonnan a világból, és mentse ki a munkatáborba csukott édesanyát! Valaki könyörüljön rajtunk! Az az igazság, hogy ez az észak-koreai élet számunkra elképzelhetetlen. Nálunk a Rákosi-rendszer ehhez képest maga volt a liberalizmus. Nagyon sötét hely- olykor szó szerint- ahol emberek halnak meg azért, mert nincs áram a kórházban. Valahol azért kellene segííteni. Csakhogy van a Kim családnak egy ütőkártyája. Amitől minden

Hogy Észak-Koreáról nem tudunk semmit, az még csak érthető. De hogy Dél-Korea is ennyire kiessen a látókörünkből, az már nem egészséges. Dél-Korea a világ egyik leggyorsabban fejlődő, legmagasabb életnívót és oktatási színvonalat biztosító országa. Mi csak annyit tudunk róla, hogy Kistigris. De hogy ez pontosan mit takar, miért ért el a Koreai Köztársaság ekkora sikereket, az már rejtély. Boyé Lafayette de Mente könyvének alapkoncepciója az, hogy a fejlődés mindig hagyományba ágyazott. A jelen sikerei nem érthetők meg a történelem, a néprajz, a kultúra elmúlt évszázadai nélkül. A koreai észjárás című könyvében Boyé Lafayette de Mente kísérletet tesz arra, hogy ábécérendben elmagyarázza nekünk a koreai kultúra alapjait. Megtudjuk, mit is jelent a Hoesa, a koreai vállalatok állítólagos családközpontúsága, melyet egyre több munkavállaló kérdőjelez meg. Megtudjuk, miért viselkednek furcsán a koreaiak az oegugin, azaz a külföldi személlyel való találkozás során, és képet kapunk a koreai

Nagyon sajnálom. Jómagam nagy élvezettel olvastam A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvet, szerettem azt a humort,azt az elképesztő történelmi abszurdot, amit ez a könyv magából sugárzott. Jonas Jonasson svéd íróról pedig azt gondoltam, végre itt a 21. század szatirikus írózsenije. Aztán elolvastam A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik című könyvet, és átfutott rajtam a borzongás. Ez a mű már nem humor. Ez egy Trump-ellenes propagandairat. Az a bajom ezzel, hogy Trump politikájának lényegi elemeit nem támadja, inkább az amerikai elnök stílusát "elemzi" felszínesen, a demokrata szellemiségű ellentábor minden meglátását kritika nélkül elfogadva, a Trump melletti érveket teljesen figyelmen kívül hagyva. Az amerikai elnök intoleráns, arrogáns, ostoba fickóként tűnik fel- és ami nagyobb baj, ez a könyv lényege. Ettől lesz szatirikus irodalom helyett  liberális propagandairat. Maga az amúgy igencsak fantáziadús cselekm

Alcím:Életek és sorsok Észak-Koreában Barbara Demick könyvéből végre megértettem. Megértettem, miért váltak a koreaiak, ez az oly büszke nemzet, a világ elgelszántabb és legordasabb diktatúrájának majdhogynem tehetetlen áldozataivá. Megértettem, miért istenítik még éhezve is nagy vezérüket az éhségtől alélt észak- koreaiak. Megértettem, hogyan képesek dolgozni orvosok fizetés nélkül, megértettem, miért hajlandók elviselni még az éhséget is. Szinte sírtam, amikor az anyának választania kellett, hogy magának vásárol-e rizst a feketepiacon, vagy pedig fiának gyógyszert, szintén a feketepiacon, mert a patikában nincs, sőt, patika sincs. Megértettem, hogyan élte túl ez az ország- illetve:már aki túlélte- az 1990-es évek elképesztő éhínségét füvekkel, fakérgekkel ( mint nálunk a tatárjárás után...). Mert " nincs mit irigyelnünk a világtól" ezt sulykolja a hazug propaganda, s sok kreai tényleg elhiszi azt, amivel a diktatúrák oly gyakran érvelnek: hogy nálunk is ross