Könyvekről mindenkinek

 Alessandro Manzoni a 19.századi olasz romantika vezéralakja,Jókai kortársa. Jegyesek című regénye bevonult az európai irodalomtörténetbe. Magyarországon talán kevésbé issmerik ezt a kónyvet,sőt,irodalomtanításunk az egyénként igen eredeti személyiségű íróról is megfeledkezett. Ezért közlök most itt,ebben a kónyvajánlóban,egy rövid spoilert.  Az író,azaz Manzoni,éppen egy tizenhetedik szazadi itáliai kéziratot tanulmányoz. Nem sok öróme van benne:a krónika tele van stilisztikai hibákkal,nyelvezete durva, ömlengö,dagályos,mondatai végtelen hosszúak,olykor logikátlanok. Valami azonban van ebben a történetben,ami megfogja a 19.század íróját. Manzoni levéltári kutatásokat végez,elolvas sok könyvet a 17.századi Itália történelméről,utánajár a krónikában szereplő személyeknek,végül alapos háttértudással  felfegyverkezve belevág a történetbe. Amely egy csodálatos,igazi 19.századi tájleírással kezdődik,melyből a Comoi-tavat és vidékét,a különleges Fűrészhegyet ismerhetjük meg.A jámbor és békés

 Sokak szerint  Baruch Spinoza (1632-1677) nagy németalföldi filozófus főműve az Etika. Erről persze lehet tudományos ( vagy inkább:értékrendbeli, ízlésbeli) vitákat folytatni. Az biztos, hogy nagyon összetett, sok-sok jelentésréteggel bíró műről van szó, ebben a könyvajánlóban egy rövid összefoglalást tudunk adni Spinoza etikáról vallott nézeteiről, véleményéről.  Spinoza szerint az etika egyértelműen transzcendens, felülről ered, első lépés tehát bebizonyítani, hogy létezik felsőbb lény. A filozófus ezt a bizonyítást Isten végtelenségéből vezeti le. Ha valami végtelen- vallja- akkor végtelen tulajdonsággal,megjelenési formával, attribútummal rendelkező szubsztanciáról van szó. Ha pedig valami végtelen módon létezik, akkor végtelen a hatalma is, mert a létezés voltaképpen hatalom. Ha pedig valami végtelen hatalommal rendelkezik, akkor módjában áll megszabni egy adott társadalom etikai normáit is. Az etika tehát- ahogy ma mondanánk-transzcendens. Ahogy a 34. tétel kimondja: Isten hatal

 John Attenborough: A végzet sodrában című könyve történelmi, regény, abból a régies, igazi,veretes fajtából. Izgalmas, érdekes, sodró lendületű könyv, amit nem lehet letenni. Jómagam egy húzásra olvastam el az egészet, mint valami jó bort.  A történet 1624-ben, I. Jakab angol király uralkodásának utolsó évében kezdődik. Anglia ekkor már megkezdte gyarmatosító tengeri és szárazföldi hadjáratait, elindult a kapitalista fejlődés útján. A távolsági kereskedők több ezer százalékos haszonkulccsal értékesítik a Keleten beszerzett árukat. A falvakban már működnek a házi textilmanufaktúrák, a nagy földesurak pedig mindenféle erőfeszítéssel próbálják megszerezni a kicsik földjét ( bekerítés-mozgalom). A király alkalmasságát több nemesi csoport is vitatja, de konkrét összeesküvést nem szerveznek, félnek. Londonba pedig elkezd ömleni a pénz a világ minden tájáról, lassan megszületik a City. Ez a korszak a Brit-szigetek történetében a hatalmas, felfelé ívelő változások kora. Sajnos, az Ireton csal

Történetírásunkban az 1667-ben kötött bredai békére igencsak kevés figyelem jut, sokan nem is ismerik ezt a rendkívül nagy jelentőségű békeszerződést. A 17. századi angol-holland háborúk közül ez zárta le a másodikat, méghozzá igencsak jelentős holland fölénnyel. A 17.században dőlt el, ki lesz a tengerek ura, pontosabban: mrlyik állam melyik tenger ura lesz. A 19.században pedig következett a gyarmatosítás. Palotás Zsolt szerkesztette és rendezte sajtó alá a bredai béke magyar fordítású teljes szövegét, ráadásként írt egy bevezetőt mindehhez. A Bevezetőből kiderül, hogy a második angol-holland háborút két dolog döntötte el Hollandia javára: a hollandok elfoglalták Suriname-ot, aztán pedig felhajóztak Anglia partjaihoz és egy folyón át behatoltak a Királyság területére. Londonban pedig kitört a pánik. A békeszerződés legfontosabb tulajdonsága, hogy: általános. Érinti a két ország diplomáciai képviselőit éppúgy, mint az áruszállítást ( a hollandok javára módosult a hajózási törvény,

Sztanó László Taljánok, olaszok, digók című könyve a magyar tudományosságban eddig kevésbé ismert területtel, a sztereotípiakutatással foglalkozik. Azzal, hogyan vélekedtek az európaiak századokon át az olaszokról és általában: Itáliáról. Megtudhatjuk, főként Aiden munkásságára hivatkozva, mi a különbség az előítélet és a sztereotípia között. Sztanó részletesen megindokolja, miért a koraújkori útleírás-irodalom alapján tárgyalja témáját. Képet kapunk arról, miért szerettek történelem folyamán az európai kereskedők és arisztokraták Itáliába utazni egy ideig, s mi változott meg a 17 .században. Felvetődik a kérdés: valóban annyira erkölcstelen helynek bizonyult Itália, mint ahogy azt a fiatalságot féltő szerzők látták? Tényleg csak a lopás, a hazugság és a nemi betegségek földje volt az olasz csizma? Nem lehet, hogy a következő generációkért aggódó öregek saját népük problémáit vetítették ki az olaszokra? Akik egyébként nagyon különböztek egymástól, egy velenceinek teljesen más volt a