Bejegyzések

2012 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Martin Amis:Időnyíl avagy a sérelem természete

 Képzeljék el, hogy életüket visszafelé élnék! Előbb lennének 90 évesek, mint 8 évesek. Micsoda botrány lenne ez, olyan skandalum, mely nemcsak közvetlen környezetükre hatnak ki, hanem- jelentsük ki bátran- az egész tágabb közösségükre, pl. nemzetükre is. Martin Amis brit író Időnyíl avagy a sérelem természete című regénye pontosan erről szól:egy fordított egzisztenciáról, egy, a mindennapitól gyökeresen eltérő létformáról. Az alábbi könyvajánlóban spoiler helyett gondolkodunk egy kicsit. Utána eldöntjük, szeretnénk-e Tod helyben lenni, avagy sem.  A fiktív történet narrátora a Tod testében élő- valaki, nevezzük léleknek. Todnak hívják a főhőst, aki testileg csodálatosan érzi magát, hiszen míg környezete öregszik, ő rendíthetetlenül fiatalodik. Már nincs is szüksége botra ahhoz, hogy eljusson a szoba másik végébe. Hatvan-hetven éves lehet, mikor felfedezi magának a szerelmet. Irene-vel folytott kapcsolata nagyon kétélű,előfordul olyan is, hogy a nő előbb elélvez, aztán levetkőzik. Mert

Jon Fosse: Valaki jön majd.Hat színmű

 Jon Fosse, a 2023.év irodalmi Nobel-díjasa, többek között " innovatív drámáiért" kapta a rangos nemzetközi elismerést. Hatudni szeretnénk, mitől is ennyire innovatívak a norvég Szerző drámái, érdemes beleolvasni a Valaki jön majd című könyvbe, ahol is hat színmű mutatja be nekünk a Fosse-darabok eredetiségét- De miben is áll ez az eredetiség? A drámai konfliktus nem feltetéelnül jelenik meg előttünk. Sok esetben nem a realista alapon elgondolt lélek vagy a személyiségek özött feszül a kofliktus, hanem maga a nyelvhasználat eredményezi azokat. No meg a magány. Fosse hősei elképzelhetetlenül magányosak elidegenedettek, sokszor képtelenek a kommunikációra. A párbeszédekben gyakori elem a zeneiség- ebből a szemponból hasonlítanak ezek a darabok a 19.századik a falvak különböző közösségi eseményeni- pl. fonóban- zajló, zömmel a szerelem, párválasztás témája körül forgó mondókákra, balladákra.  Nézzük most egyenként a színműveket!  A címadó mű, a Valaki jön majd, 1992-1993-ban kel

Erős Vilmos:A szellemtörténettől a népiségtörténetig

 A könyv alcíme:Tanulmányok a két világháború közötti magyar történetírásról.  Erős Vilmos a magyar történetírás történetének egyik legnagyobb szakértője. A szellemtörténettől a népiségtörténetig című könyvében a két világháború közötti történetírás legnagyobb alkotóiról készült tanulmányait gyűjtötte össze. Kiválóan sikerült a könyv, ösztönöz a további olvasásra, kutatásra. Az alábbi rövid könyvajánlóban néhány részkérdésben fogalmaznám meg egyáltalán nem szakértői véleményemet, kiemelve, hogy a könyv minden magyar történész számára nélkülözhetetlen.  1. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy a két világháború köüzötti magyar történetírás világszínvonalú volt. A bolygó bármely nemzete örült volna, ha olyan kvalitású és világlátású történészeket tudott volna sorai között, mint Szekfű Gyula, Domanovszky Sándor,Mályusz Elemér, Szabó István, Hajnal István, de ide sorolnám Hóman Bálintot is, és még jópár név kívánkozna ide. Akárcsak az irodalomban, a történettudományban is " aranyidőknek&quo

Perényi Roland:A bűn nyomában.A budapesti bűnözés társadalomtörténete 1896-1914

 Perényi Roland könyve egy doktori disszertáció kibővített és szerkesztett változata.Kitűnően skerült, azt kívánom: a jövőben mind több doktroandusz, kutató vállaljon fel a bűnözés történetével kapcsolatos tematikákat. A bűn nyomábyn. A budapesti bűnözés társadalomtörténete 1896-1914 című könyv megkísérli feltárni a korszak bűnözéséval kapcsolatos összefüggéseket, nemcsak társadalomtudományi, de kriminalisztikai vonatkozásban is. Az alábbi, a könyv színvonalához méltatlanul rövid könyvajánlóban kiemelek néhány szempontot, összefüggést, hogy ezzel keltsem fel a Tisztelt Olvasó érdeklődését a mű iránt. Amelyhez elsősorban nagyobb ( újabban " alternaítív"-nak nevezett könyvesbltokban, jogi szakkönyvtárakban illetve nemzeti könyvtárban lehet hozzájutni.  A könyv első tételmondata meghatározza nemcsak ennek a könyvnek a paradigmáját, hanem a bűnözés kutatásának egész jelenlegi irányát is. Egyrészt bűnözés mindg van, másrészt a kriminalitás jegyeinek számbavételénél mindig meghatár

Melankólia ezerrel.Kortárs portugál drámák

 Ha egy átlagos európai polgárt megkérdeznének, mit tud a portugál drámairodalomról, nagy valószínűséggel azt válaszolná: hát, nem sokat. Éppen ezért hiánypótlónak tekinthetjük az Urbán Bálint által szerkesztett Melankólia ezerrel. Kortárs portugál drámák című könyvet. Először arról szeretnék a kötet kapcsán írni,igaz-e, hogy a portugál drámák olyan melankolikusak, minden optimizmusát vesztett társadalmakat ábrázolnak? Szerintem nem. Pár sorral alább majd fogunk olvasni az Emberi Pajzsok című színműről, amelyben a tragikus alaphelyzetet igencsak komoly humor, szatíra színezi. Elolvasván a műveket, nem gondolom, hogy depresszióssá lenne tőlük az Olvasó. Némi világszéle-hangulat tényleg van, ez az ország fölrajzi elhelyezkedéséből fakad, de ez nem vészes, Semmivel nem szomorúbb, mint mikor magyar Szerzők ecsetelik közép-európai sorskérdések megoldatlanságából fakadó bánatukat.  José Maria Vieira Mendes:A feleségem című darabja remekmű. Az első fejezetben kicsit metaforikus stílusú jelemz

Tomas Tranströmer:Boltívek végtelenje.Válogatott versek

 Tomas Tranströmer 2011-ben irodalmi Nobel-díjat kapott- és az egész világ irodalmári- kritikusi közössége meglepődött. Egy ember, aki nem politizál, akit nem üldöznek, aki nem akar elnök lenni, aki nem tagja kismillió társadalmi szervezetnek- egy ember, aki azt teszi, amire elhívást kapott. Verseket ír, néha prózát ír. A boltívek vételenje című könyvben Tranströmer válogatott versei olvashatók. sokféle, mégis közös jegyeket hordozó költemények. Nehéz lenne eltéveszteni a költőt.  Miért is tetszett meg nekem ez a különös, furcsa költészet? Néhány pontban összegyűjöttem a válaszokat, tudva persz,e hogy egy ekkora irodalmi életművel kapcsolatban további kérdéseknek és további válaszoknak is helye van.  lássuk tehát, mi varázsolt el Tranströmer életművében! 1. Szinte minden versében ott a természet hangja, képe, jele. Olykor ezek a természeti képek egészen meghökkentő ( de nem szürrealista!) társulásokat alkotnak a világ más, néha kifejezetten az urbánus világból hozott képeivel. A Téli é

Varga Katalin- Gősiné Greguss Anna( szerk.):Tudatállapot, hipnózis, egymásra hangolódás

 A könyv alcíme:Tisztelgő kötet Prof.Bányai Éva 70.szültésnapja alkalmából Prof .Bányai Éva a magyar pszichológia, azon belül is hipnózis területének egyik legkiválóbb tudósa, művelője, tanára.A Tudatállapotok, hipnózis, egymásra hangolódás című kötet méltó tiszteletadás az ő munkássága előtt. Bányai Éva professzor két alapvető újítással gazdagította pszichológia tudományát: - Kidolgozta az aktív-éber hipnózist, mellyel egyértelművé tette, hogy a hipnózis az nem alvás, hanem valami egészen más, különleges állapot - Rávilágított a hipnózis interperszonális, kommunikatív voltára: a hipnotizőr és a páciems kommunikál egymással, ez a kommunikáció pedig mindekttejük részéről járhat kölcsönös visszacsatolásokkal is.  Olvashatunk ebben a könyvben empirikus kutatáson alapuló tanulmányokat, éppúgy, mint mindennapi orvosi praxishoz kapcsolódó esetleírásokat,de esszéisztikus írásokat is. E rövid könyvajánló túl kevés ahhoz, hogy ennek a nagyszrű kötetnek minden érdemét, újdonságát, érdekességét k

Szalma József ( szerk.):A Magyar Tudomány Napja Újvidéken,2011

 A Magyar Tudomány Napját, melynek fő rendezvénye egy konferencia, minden évben megrendezi. Kiváló konferenciaköteteket adnak ki az eseménről Szalma józsef szerkesztő a 2011.év tanácskozásának írott változatát szerkesztette kötetbe, kiválóan. Széles látókörű, a humán- a természet-, a jogtudomány széles spektrumából merít a könyv temtaikája. Ebben a könyvajánlóban a sok kitűnő referátumból kiválasztottunk néhányt, teljesen a szubjektív érdeklődésre hagyatkozva, reméljük, ezzel is tudjuk érzékeltetni a mű sokszínűségét és igen magas színvonalát.  Glatz Ferenc történész, akadémikus a magyar és az európai tudományosság előtt álló kihíváskat fogalmazta meg Magyar tudományosság a Kárpát-medencében és az európai kulturális térben című tanulmányában. Hét olyan tényezőt sorolt fel, mely eddig sosem látott kihívás elé állítja a tudományos kutatókat és a kutatást fenntartókat:felmelegedés, édesvízhiány, élelemválság, demográfiai és világpiaci átrendeződés, informatikai forradalom, tudástársadalom

Michael J.Sandel:Mi igazságos...és mi nem?

 A könyv alcíme:A helyes cselekvés elmélete és gyakorlata Michael J.Sandel könyve nemzetközi bestseller lett, mert érthetően, a művelt nagyközönség számára is feldolgozható módon beszél komoly filozófiai, méghozzá moralfilozófiai kérdésekről. Sandel könyveit olvasva és előadsait hallgatva könnyen rájöhetünk, hogy az erkölcs korantsem olyan egyszerű és magától értetődő dolog, mint ahogy azt időnként egyes politikusok, tanítók, egyházférfak elmagyarázzák. Az erkölcsnek, az igazságosságnak története van. Sandel erről a történetről mesél nekünk, mégpedig oly módon, hogy konkrét gyakorlati példákon keresztül szól az azokhoz kapcsolódó filozófiai problémákról.Ebben a rövid recenzióban- leszögezve, hogy nem vagyok " szakképzett"filozófus, de csodálom a nagy gondolkodókat, Arisztotelészt, Kantot, Pletónt, Locke-ot és társaikat- spoiler helyett néhány észrevételt szeretnék tenni a véleményem szerint kitűnő és talán egyetemi kötelező olvasmánnyá is tehető műről.  Eltűnődhetünk azon, va

Somlai Tibor:Volt és nincs.Nagypolgári és arisztokrata enteriőrök, 1900-1945

 Volt és nincs egy csodálatos világ. Egy olyan Magyarország, ahol is az arisztokraták, harmincszobás vidéki kastélyuk mellett, fenntartottak még egy 6-8 szobás pesti lakást is, ha éppen erre visz az útjuk, ne kelljen szállodába menni. Egy csodáatos világ, csodálatos lakásokkal, igazi barokk festményekkel a falon, ahol is a Mária Terázia-korabeli szekretert bedugták a szoba sarkába, merthogy annyira nem passzol a többihez. Egy csodálatos, szinte már mesebelinek ható világ, ahol minden egyes bútort megterveztettek, hiszen ezekbe az előkelő lakásokba, villákba mégsem illik áruházból bútort vásárolni...Somlai Tibor Volt és nincs. Nagypolgári és arisztokrata enteriőrök 1900-1945 című könyve ebbe a világba kalauzol el bennünket, rendkívül szakértő, közérthető szöveggel és lenyűgöző képekkel. XVI.Lajos stílusú fotelek, szemkápráztató magyarosan hímzett textilekkel beborítva. A copf sítlusú fehérarany kanapé( 86.oldal, ismerelen helyen levő lakás) itt " egyszerűnek" számít, manapság

Csermely Péter:Bloghálózatos életfilozófiám

 Csermely Péter biokémikus,hálózatkutató,tudományos tehetségkutató és -fejlesztő. Bloghálózatos életfilozófiám című kitűnő könyvében sajátos filozófiai szemlélettel közelít a világhoz:szól gazdaságról,tudásról,tehetségről,társadalmi és mentalitásbeli problémákról. Ebben a rövid kis könyvajánlóban nincs módom arra,hogy fejezetről fejezetre ismertessem a könyv vázlatos tartalmát-amúgy sem vagyok a spoiler megszállottja-inkább arról írnék,hogy nekem,mint egyszerű olvasónak,miért marad emlékezetes Csermely Péter könyve. Először is azért,mert minden területen továbbléptet. Nem pusztán érint dolgokat,hanem igen őszintén és mélyen,új szempontokat adva tárgyal nagyon komoly és a jövő szempontjából fontos kérdéseket.Csiszolja a személyiséget,példának okáért a Rooseveltről és Churchillről illetve arról a bizonyos harmadik személyről  szóló fejtörőt nem ismertem,de sokatmondó. Egész éjszaka nem aludtam,gondolkoztam magamról. Az énképemről,tudniillik... A tehetséggondozásról szólva:nagyon rokonsze

Bagdy Emőke:Utak önmagunkhoz

 Bagdy Emőke pszichológiai könyve leginkább az ún. " önismereti könyvek" kategóriájába sorolható. Csakhogy Bagdy Emőke az Európában megszokotthoz viszonyítva teljesen másképp látja az önismeret lényegét, feladatát, célkitűzéseit- mint ahogy azt Utak önmagunkhoz című könyve is mutatja.  Bagdy Emőke szerint a boldogsághoz vezető út nem az önmegvalósításon, a mások rovására történő egyéni kibontakozáson keresztül vezet. Ellenkezőleg:az ember akkor ismerheti meg igazán önmagát, ha megismeri azt a társadalmat, amelyben él. Mások pszichológiájának megismerése elvezethet saját pszichénk megismeréséhez. Pszichoszociológiai viszonyaink nagyban meghatározzák önmagunkról alkotott képünket.  Az első fejezetek éppen ezért magáról a pszichológiáról szólnak. Megismerkedünk a behaviorizmus, a freudizmus, a kognitív pszichológia, a huminsztikus pszichológia, a pszichoszomatikus hálózat irányzataival, ezek történetiségével, megtudjuk, miért került válságba a pozitív pszichológia. A következő f

Harrison Fawcett:A Katedrális I.

Történelem, sci-fi, fantasy- mindez együtt megtalálható Harrison Fawcett mitűnő könyvében, a Katedrális sorozat I. kötetében. A Kr.u.23. század végén járunk, a világot - és benne Amerikát- egy technokrata cég-óriás uralja, gátlástalanul használva az embereket. Egy újságíró és egy, a rémülettől erős lány találkozik, s úgy döntenek: bár visszajöttek az ókorba, Nero császár korába, hogy mindenféle okkult szellemek ellen vagy épp azok mellett csatázzanak, nem lesznek többé engedelmes bábok. Önálló életet, teljes felnőtt életet akarnak élni.  Szabadon. A Katedrális remekül megírt, roppant élénk dialógusokkal dolgozó, mondanivalójában mélyen humánus könyv, mely minden sci-fi kedvelő könyvespolcának dísze lehet. Ez a könyv Kiadójának weboldala: deltavision.hu Delta Vision Kiadó, 2012.

Evelyn Marsh: Torkodból a sikoly

Evelyn Marsh a magyar krimi nagyasszonyává lett. Sajnos, 2012 óta nincs közöttünk...Könyveinek egyik erőssége, hogy olyan egzotikus helyekre viszi el olvasóit, ahová a magyar emberek túlnyomó többsége soha az életben nem jut el. A torkodból a sikoly két helyszínen játszódik. Az egyik helyszín Etiópia. A fővárosban, Addis Abebában a WHO által működtetett, de mégiscsak gazdagoknak szóló kiváló elitkórház létesül, ahol elsősorban idegi problémákkal- epilepszia, skizofrénia- küszködő betegeket ápolnak. A főorvos fejét elcsavarja a kórház " fekete bombázója" s együtt ördögi tervet eszelnek ki arra, hogyan tegyék tönkre a férfi feleségét- aki egyébként szintén orvos és a kórházban dolgozik. A terv majdnem sikerül... A másik helyszín Olaszország. Egy titokzatos férfi, aki pilótaruhában szeret mászkálni, fiatal nőket környékez meg, sötét sikátorokba és más eldugott helyre csalja őket, aztán megfojtja. Hogy némi rituális jellege is legyen a gyilkosságoknak, a mellük felett áldozata

Csukás István: A téli tücsök meséi

Gyerekkönyv, abból is a legjava...Csukás István legújabb hőse, a téli tücsök önmagában is paradoxon. A tücsök nyáron muzsikál, dehát korunkban minden változik és semmi sem az, aminek látszik...Arra gondolok, hogy a Téli tücsök meséi jóval több, mint jól illusztrált,  nyolcéveseknek szóló mesekönyv. Nem pusztán szórakoztat: egész filozófiai rendszer van benne. ( Ez már igaz volt a Pom-pom meséire is: Gombóc Artúrt mintha valami filozófia szakos egyetemi tanárról a Szerző...) A kitalált karakterek mintha a torz felnőtt világ paródiái volnának, a szellemes párbeszédek mintha a modern, távolódó emberi kommunikáció szatírái lennének, a hősök nem érnek célba, de azért jól érzik magukat, az írógép betűit pedig csak olyan abszurd lény tudja szavak írására fogni, mint a nyári tücsök. Szóval: mese gyerekeknek, a játék szintjén, mese felnőtteknek, a világmagyarázat szintjén. Csodálkozunk, ha ezek után azt írom: ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia? És, kérem, ne tessenek olyan felnőt