Könyvekről mindenkinek

Olvasni pedig tudni kell. Cserna-Szabó András pedig tud olvasni. Olvas Jókait éppúgy, mint Bukowskit, Akunyint éppúgy, mint Oscar Wilde-ot. A mérgezett hajtűk című könyv voltaképpen lazán szerkesztett világirodalmi kalauz, talán az ókor kivételével az összes ismert szerző megtalálható benne. Műfaját tekintve szubjektív olvasónapló, esszé, és szépirodalom lenyűgöző elegye. Finom, mint a langyosan tálalt francia sajt. Csak nem olyan selymes. És ezzel el is intézhetnénk Cserna-Szabó mesterművét, no ,meg egy mondattal, hogy minden irodalomkedvelőnek ajánljuk, ha...Ha nem éreznénk bizonyos fejezeteken azt, hogy ez a pali, ez a Cserna-Szabó, ez bizony Író. Olyan, mint akikről beszél. Merthogy nem tudós módjára analizál, hanem " átfuttat", zsigerivé tesz, ahogy Latinovits mondta a vers kapcsán: a verset " felérezni" kell. Ezt teszi Cserna-Szabó András. Felérez. Így aztán valóra válik a posztmodernek által csak óhajtott egység, szerző és olvasó találkozása, párbeszéde.

Hogy ócska és közhelyes humorral kezdjem:Arundhati Roy könyvének olvasása számomra nem okozott felhőtlen boldogságot...A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma regény, több szálon futó, olykor egymásbaívelő cselekménnyel, s az indiai Szerző szándéka szerint keresztmetszetet ad a mai India összetett és sok problémától gyötört társadalmáról. Hogy ócska humorral folytassam, szerintem ebből a merész célkitűzésből csak a probléma maradt. A cselekmény egyik szála egy transzvesztitáról, bizonyos Andzsumról szól, akit ellenségei nem ölnek meg, mert nem akarják vérével beszennyezni a fegyverüket- és természetesen, Arundhati Roy mindennek kapcsán a toleranciáról elmélkedik. Felvetődik a kérdés: mennyire tipikus figurája az indiai társadalomnak a transzvesztita? Semennyire. Mint ahogy atipikus figura marad az európai, az amerikai, a japán, a mongol és a dzsumdzsum kultúrában is. Az emberek többsége nem akar transzvesztita lenni, inkább valami szakmát tanul...Arundhati Roy persze nem erre a következt