Könyvekről mindenkinek

 Bizony,bizony,ez már a 30.Agatha Raisin-könyv,s méltó jubileum. Nagyon kedves,izgalmas,ugyanakkor több ponton is elgondolkodtató történet. Ráadásul, nagyon jó kiadói ötletként,egy kis kulisszatitokhoz is hozzájuthatunk az Agatha Raisin-történetek keletkezésével kapcsolatban. A szuperszamár-történet úgy indul,hogy egy helyi cég vezetője megkeresi Agathát,mert úgy véli,titkok szivárognak az üzeméből. Nyomozónőnk és társa,Toni,már megörülnek,hogy itt egy jó kis ipari kémkedési ügy,amikor is közbejön egy-emberölés. Csakhogy kiderül,hogy az egész csak átverés,valaki le akarta járatni Agatha magánnyomozó-irodáját. Vagy mégsem? Mindeközben baleset történik egy gyárban. Itt lép a képbe a szamár,aki ekkor még nem szupef,sőt,ő okozta a balesetet,legalábbis a bíróság ítélete szerint. Nosza akkor,verjük agyon,szól a helyi közvélemény ítélete. Csakhogy közbelépnek az állatvédők,akik szerint...S nemsokkal ezután Agatha is rájön,milyen fontos információkkal is szolgálhat ez a szuperszamár. Ennyit a

Az az igazság: nekem nem tetszett Olle Ekberg krimije. A hét főbűn címe nagyon érdeklődés-inspiráló, még a Hetedik című film is eszembe jutott, Brad Pittel. Csakhogy Olle Ekberg ebből a nagyon jó kis témából valami elképesztően rossz dolgot hozott ki. Van egy újságíró-gyakornok, bizonyos Nils, aki vörös hajú, és élete nagy sztroijára vár. Erre meggyilkolnak egy álnéven alkotó amerikai krimiírót. És akkor Nils rááll az ügyre, versenyt fut a rendőrséggel, stb. Történik még öt gyilkosság, de Nils csak fut, satöbbi. Ez a baja az egész könyvnek. Ez a Nils-sztori agyonnyomja magát a krimit. A gyilkosságok túl könnyedek, mintha csak ürügyül szolgálnának arra, hogy ez a kicsi vörös fiúcska megcsinálja a karrierjét. Pedig nem akármilyen és nem akármilyen aljas emberölésekről van szó. De ez Olle Ekberget nem érdekli, csak a kedvenc hőse. Annak minden pillanata, még az is ,hogy milyen nadrágot vesz fel. Szóval, ez így nem jó. Túl puha, túl könnyed. De Olle Ekberg azért tud írni. Már bizonyít