Könyvekről mindenkinek

 Csoóri Sándort (1930-2016), 20-21.sázadi irodalmunk egyik legnagyobb alakját elsősorban költőként és esszéistaként ismerjük. Iszapeső című könyve, amolyan unikumként az életműben, regény, mégpedig, ha egészen precízen fogalmazunk:áldokumentarista bűnügyi riportregény. Az alábbiakban egy rövid spoilerrel szeretnénk kedvet csinálni az olvasáshoz minden korosztály számára. Különösen felhívnánk a fiatalok figyelmét erre a tragikus történetre.  A történet Magyarországon játszódik, az 1956-os forradalom és szabadságharc után. A Magos család életébe nyerünk bepillantást. Magos Mihály tanyagazda, jó mezőgazdász, de- ahogy ma mondanánk- munkamániás, semmi egyéb nem számít neki, csak a föld, a jószág, a búza, meg minden. Rendkívül kegyetlennné, érzéketlenné válik. Három lánya van: Eszter, Zsófi és Mária. Eszter a közeli faluból, nevelt lányként kerül a hírhedt  tanyára, ahol se víz, se villany, semmiféle szórakozási lehetőség,ahol semmi más nincs, csak a munka a jószággal. Eszter egyszer elszök

 Németh József számomra a 20.század egyik legrokonszenvesebb magyar festőművésze. Bánszky Pál könyve terjedelmében szűk,tartalmában annál relevánsabb válogatást nyújt ennek a nagyszerű képzőművésznek alkotásaiból. A könyv egy rövid életrajzzal nyit,melyben nagyon markánsan megmutatkoznak Németh József festészetének alapelvei. Számomra itt vált igazán rokonszenvessé ez a legendás művész. Németh József ugyanis nem ült fel a népi-urbánus hullámvasutak egyikére sem. Ő a magyar földművest nem nyomorgó,éhező,kizsákmányolt társadalmi rétegnek ábrázolja,hanem dicsőségesnek,fenségesnek,győztesnek. Embernek.Hogy Németh József nem  levegőbe beszélt,arra jó példa a Pásztor című kép. Az idős,keleties arcvonású pásztor-akár egy király. Ahogy subájában,amit úgy visel,miként császár szokta a palástját,ott áll a puszta közepén,isteni elhívás sugárzik róla. Botját úgy tartja,mint királyok tartják a jogart a koronázási ünnepségen. A pásztor ujjai vékonyak,hosszúk,mint a szellemi embereké. Lába alatt egye

 Tamás Menyhért írói és költői munkássága során kiemelt feladatának tekinti a magyar történelem egyik hányattatott sorsú népcsoportjának,a bukovinai székelység,sorsának ábrázolását. Tamás Menyhért maga is bukovinai székely. Kiválóan ismeri ennek a közösségnek történelmi szenvedéseit és hétköznapjait. Erről tanúskodik a Mérleges idő c.regénye is. 1946-ben járunk,a második világháborúnak vége,a svábokat már kitelepítették. Helyūkre érkeznek,hosszú és kimerítő,árokmarti éjszakázásokkal teli vándorlás után, a Vajdaságból a Tito partizánjai által elűzött székelyek. Teli vannak kétellyel. Mi lesz,ha innen is menekülniük kell? Mi lesz,ha visszajönnek a svábok? Meg aztán,dolgos népről lévén szó,nem szívesen költöznek a más házába,nem szívesen gazdálkodnak más földjén.  Hamarosan ki is robbannak a konfliktusok.Hiába menekültek ők is,a környék lakossága csak lassan szokja meg az újonnan érkezetteket. Az ottmaradt svábok egy része beáll csendőrnek,más része gyökereit veszti,gyűlölködéssel fogadja

Ha megengedik, megtartom a könyv eredeti, kisbetűs címírását, mert így az igazi. Vámos Miklós megalkotta a 20.századi magyar irodalom egyik legnagyszerűbb novelláskötetét. A novellákat az köti össze, hogy mindegyikben fontos szerephez jut a "bár" szó, ilyen vagy olyan alakjában. A bár novelláiban Vámos Miklós bevezet bennünket a posztkapitalista világba. Hajléktalanok, semmiféle tekintélyt nem tisztelő fiatalok, olvasni alig tudó gondnok, saját barátaikat hamis fogadásokkal becsapó házaspár, szülei nyakán éldegélő neurotikus tanár- ha körbenézünk ismerőseink körében, sajnos, találunk efféle embereket. Vámos nem ítélkezik, csak bemutat. Olyan világokba viszi el az Olvasót, melyekről többségünknek fogalma sincs. Nem tendenciákat örökít meg, nem népi vagy urbánus, nem politizáló- csak a pillanatot mutatja be, a szó jó és rossz értelmében. Az élet nagyszerű pillanatait, a pillanatnak élő embert, a rohanó embert, akinek élete pillanatokra van felosztva. És akkor még nem szóltun

Népi szürrealizmusnak nevezték, valójában csak politikamentes népiség, nem anti-urbánus népiség volt, és ezt irigyelte a korabeli kritika. A kötetben akadnak remekművek, mint pl. a Továbbadom, vagy a Vízszintes felhők, nagyon jó az is, hogy a költőnő keveri a műnemeket, de valahogy mégis hiányzik az az igazán átütő remekmű, ami miatt ez a könyv bekerülhetett volna a magyar irodalmi kánonba. Így sikkadnak el Magyarországon még a legnagyszerűbb dolgok is, pedig Kiss Anna nagyszerű, a Feketegyűrű is nagyszerű, csak épp az illetékesek agyonhallgatták. Kilógott, na. De mi már megtehetjük, hogy elolvassuk, ugye?? Előre szólok: nem könnyű!