Könyvekről mindenkinek

 Bár nem vagyok teljesen járatlan a magyar irodalom történetében, bevallom, nem tudtam, hogy Féja Géza, akit elsősorban népi íróként és irodalomtörténeti kor-monográfiák szerzőjeként ismerünk, ennyire alaposan foglalkozott Krúdyval. De jól tette: Az 1950-es évek hivatalos kommunista kultúrpolitikája elhallgatta Krúdyt, mintha nem is létezett volna,Ha néha mégis szóbakerült a neve, a dzsentri-nosztalgia elrettentő képviselőjeként említették meg. Féja Géza az 1970-es években írott cikkeiben, tanulmányában igyekezett viszaadni Krúdy becsületét, azaz az irodalomtörténti legendák és csúsztatások helyett a valódi Krúdyt megmutatni az Olvasóknak. A Krúdy és legendái című kötet Féja Géza Krúdyról írt írásaiból közöl válogatást, Féja Endre szerkesztésében. Az alábbi könyvajánlóban megpróbálom összefoglalni, miféle legendák keletkeztek Krúdyról, és hogy milyen igazságtartalom rejlik emögött, hogyan cáfolja ezeket az irodalomtörténeti közhelyeket Féja Géza.  Minden legendát ebben a rövid írásban

 Fáy Ferenc kanadai magyar költő Magamsirató című kötete 1967-ben jelent meg. Több,mint tíz év telt el a nagy történelmi élmény,az 1956-os forradalom és szabadságharc óta. A költő bölcsebbé,tapasztaltabbá vált emigrációjának kezdete óta. Magyarságról,történelemről,költészetről vallott felfogása mind mélyebbé,árnyaltabbá válik. Istennel való személyes kapcsolatát a korábbi kötetekhez viszonyítva teljesen másképpp fejezi ki. Míg a korábbi kötetekben lehetségesnek vélte az Istennel való személyes kapcsolat kialakítását,addig most úgy látja,az ember annyira gyenge,hogy legfeljebb harcolhat Isten ellen,de nem találhatja őt meg.(Együgyü ének Istenről;Isten;Külváros) Meglátja Bem Józsefben a szülőföldjétől távolszakadt katonát (A Bem szobornál),érzi az egyre fogyatkozó időt,melyben az ember csak Isten segítségével lehet ember (Negyvenöt év). A címadó versben (Magamsirató)az eddigi életét eluraló külső és belső,személyes és társadalmi törvényeket kívánja megváltoztatni,a szellem alkotásának,ön

 Ágh István első kötete,a Szabad-e énekelni (sic!) 1965-ben jelent meg. Újszerűsége abban állt,hogy a könyvben szereplő versek nagy része formailag a népi kultúra jegyében fogant,Ágh Istvántól mégis távol áll és állt a népiség eszményítése,pláne miszticizálása. A költő éppenhogy a magyar falu,a magyar vidék hanyatlását,az urbánus életforma ellentmondásokkal övezett terjeszkedését mutatja be.  A Zsúfolt vonatok című versben az elhagyott anyák gyermekei,anyjuk csomagjával,robognak a város felé( talán önlétének meghatározását is elrejtette ebben a versben a költő). Az Emlék,álom című ál-tájleíró versben a tehenek eltűnnek a füstben. Az Utószó című versben a városról hazalátogató férfit penészes ablaktáblák,nyomorukat őrző buta ebek fogadják. A Temető című költeményben a temetőt elhagyja Isten,a maďárfészkekben pedig télen férgek laknak. A Gyógyító című panaszos önvallomásban pedig rozsdás szerszámokról,éhesen nyöszörgő disznókról,elkóborolt fiakról olvadhatunk. Sorolhatnánk a kötetből az