Könyvekről mindenkinek

Podmaniczky Szilárd könyve egy rejtélyes történeten keresztül vezeti Olvasóit. A Hutchinson rugói egy magyar íróról, bizonyos Valentinről szól, aki rejtélyes meghívást kap egy neves svájci kiadótól. Egy kisvárosban kell laknia, etetik, ruházzák, mindezért cserébe egy regényt kell írnia. Hogy milyet, azt ő dönti el. Valentin belemegy a dologba, el is utazik, de mihelyst megérkezik, rájön, hogy valami nincs rendben a dologgal. Miért adnak neki olyan sok pénzt? Ki lakik az övével szemközti szobában? Miért köszönnek olyan furcsán az emberek, miért mosolyogják meg a háta mögött? Ki a rejtélyes férfi, aki időnként megjelenik az alapítvány nevében, és soha nem akar semmit? És ki az az írónő, akinek felolvasóestjére meghívták- de valahogy mégis másképp alakultak a dolgok? Podmaniczky Szilárd regénye azért mesteri, mert az Olvasó csak annyit érez, hogy itt valami rejtély van. De hogy milyen feloldása lesz ennek a rejtélynek: kafkai, tolsztoji, angol krimibe illő, hitchcocki, arról az Olvasó

Az irodalomban is léteznek önbeteljesítő jóslatok. A János királyról minden elemző leírja, hogy nem igazán sikerült dráma, nem ez Shakespeare igazi arca, gyenge próbálkozás egy zsenitől, stb. Így aztán az olvasó,mielőtt egyáltalán hozzáfogna a könyvhöz, máris tele van tömve értékítéletekkel. Pedig Shakespeare nem szorul rá. Ő akkora zseni, hogy még a gyengébb művei is nyugodtan olvashatók, nem alszunk el rajta, nem csalódunk benne, nem undorodunk meg az olvasástól. Csak nem lesz Hamlet-élményünk, ennyi. Persze, azt a kérdést azért joggal teszi fel a könyvolvasó és színházkedvelő hálátlan utókor, hogy ugyan miképpen lehetséges, hogy két király, nevezetesen János angol, és Fülöp francia ( utóbbit Fülöp Ágost néven ismerhetjük a történelemkönyvekből), egyszerűen békét köt egy város ostroma közben, mégpedig oly módon, hogy a város egyik polgára leszól a várfalról, hogy nekik már elegük van mindenből, tessék kibékülni, a királyok pedig erre elvonulnak tárgyalgatni. Az sem mindennapi a tört