Bejegyzések

Bertha Bulcsu címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fehér Boldizsár: Nem nagy ügy

 Van a magyar irodalomnak egy egészen érdekes, szinte csak közép-Európára jellemző vonulata, melyet a 20.században leginkább Bertha Bulcsu és Galsai Pongrác, kismértékben pedig Moldova György képviselt. Ez az irodalom nem akar semmi nagyot mondani, nem akar világot értelmezni, történelmet át- és/vagy újraírni, sőt, még botrányokozásra sem vágyik, ami a mai gazdasági-társadalmi viszonyokat figyelembe véve igencsak tiszteletreméltó. Egyszerűen a hétköznapi ember mindennapi tapasztalait írja meg történetekbe foglalva, úgy, hogy olvasás után zavartan felkiáltunk: ennek a sztorinak én is lehetnék a hőse! Miért nem rólam írta? Fehér Boldizsár- véleményem szerint- az irodalomnak ezen nyomvonalán halad, és igencsak szépen előre. Nem nagy ügy című könyve híven tanúsítja ezt. Műveiben a hétköznapi emberek- korosztályt illetőleg huszon-harmincéves fiatalok, akik már megkezdték felnőtt életüket és alapjában véve nincsenek oda a boldogságtól.Nagyon jó ezeket a történeteket olvasni, és csodálkoz...

Szép Szó Antológia,1973

 Hajdanában-danában a Népszava című baloldali lapnak volt egy kulturális melléklete,az volt a címe: Szép Szó.Nem téved az, aki bizonyos József Attila-i hatásokat vél felfedezni a kulturális melléklet címében. A Szép Szó éves terméséből minden évben kiadtak egy antológiát. Az 1973.év termését például 1974-ben, a Táncsics Könyvkiadó gondozásában.  Azért irigykedhetünk. Olyan alkotók nevével találkozunk a könyvben, mint Baranyi Ferenc, Bertha Bulcsu, Boda István,Cseres Tibor, Kolozsvári Grandpierre Emil, Gyurkovics Tibor, Nagy László, Orbán Ottó, Parancs János, Ratkó József, Szeberényi Lehel, Takács Gyula, Utassy József,Vathy Zsuzsa, és még sokan mások. Szóval, igencsak " márkás" nevek. Nincs arra módunk, ebben a rövid könyvajánlóban, hogy mindenki minden remekét részletesen elemezzük, inkább csak forgácsokat, fény-darabkákat röppentenénk fel az antológiából, hátha valakinek kedve támad utólag megvásárolni, vagy éppen könyvtárból kikölcsönözve elolvasni.  Kezdjük egy akkorib...