Bejegyzések

matematikus címkéjű bejegyzések megjelenítése

T.O.Teas:Gyilkosság négy lépésben

 A nemzetközi bűnügyi irodalom szakirodalma általában két típusú krimit különböztet meg: egyszer az angol típusú, logikai, Agatha Christie nevével fémjelzett regénytípust, ezt hívják klasszikus kriminek is. A másik a Raymond Chandler-féle, vagy más néven amerikai, kemény, akciódús bűnügyi regény. T.O.Teas:Gyilkosság négy lépésben című könyve a két krimitípus előnyeit egyesíti, sőt, még egy kis humorral is fűszerezi.  Spoiler jön, aki nem szereti, ugorjon a bekezdés végére! A történet Franciaországban játszódik, valamikor az 1980-as éves elején. Lelac felügyelőt és csoportját egy társasházban történt robbanáshoz riasztják, ám kiderül, hogy az egyik lakásban két halott is van, közülük az egyik híres matematikaprofesszor, aki egy zseniális sakkprogramon dolgozott. Az Ultimate programot, kísérletképpen, benevezték a következő héten rendezett sakkcsapat-VB-re is, hogy megvizsgálják, valóban képes-e megverni igazi nagymestereket.Az egyik francia nagymester viccesen öngyilkossággal fenyegetőz

Dr. Konstantin Metallinos: Találkozásom Jézus Krisztussal

Dr. Kontantin Metallinos ebben a mindössze 8 oldalas, az Evangéliumi Kiadó által terjesztett iratban írja le, hogy találkozott Jézussal, hogyan nyílt meg szíve Isten igazságára. Metallinos görög matematikus, fiatal korában racionalista és materialista volt, ám egyszer kezébe vette a nagy francia író, Chateubriand egyik könyvét, s meglepve tapasztalta, hogy komoly írók is komolyan veszik a kereszténységet. Egy másik nagy francia, a filozófus és matematikus Blaise Pascal gondolatai pedig már elvezették a Biblia olvasásához. Megtanulta kívülről az Újszövetséget, gyülekezetet alapított Athénban, amely mind a mai napig virágzik. Nagyon nagy hatásúak a megtérésről, azaz a metanoiáról szóló személyes elbeszélések, akár könyv formájában, akár élőszóban, akár valamilyen médiumon keresztül hallja ezeket a Krisztusra fogékony szív. Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek: kövesse az 1963-ban elhunyt nagyszerű tudós, Konstantin Metallinos útját, s keresse a végső igazságot, az élet értelmét Isten

Dr. Hans Rohrbach: Természettudomány, világkép, hit

Dr. Hans Rohrbach kiváló német matematikus, aki befutott tudósként kezdett el teológiával foglalkozni, méghozzá nem is akármilyen szinten. Természettudomány, világkép, hit című könyvének főbb tételei az alábbiakban foglalhatók össze: 1. A huszadik század közepén a koraújkori racionális- természettudományos világkép megváltozott. Az oksági felépítésű, arisztotelészi vagy-vagy racionalizmus átadta helyét a relativitásnak, az egységes világkép kialakítására törekvő optimista rendszerekről bebizonyosodott, hogy tévesek. Az anyag, a tér, az idő, nem konstans fogalmak, az anyag maga is egy történés. Az anyag hordozza a teret és az időt, mint ahogy az emberi test hordozza a lelket és a szellemet. 2. Átalakult a teológiai gondolkodás is, a naiv emeletes világelképzelésről bebizonyosodott, hogy hamis. Isten országa voltaképpen a láthatatlan világ, mely szerves egységet alkot a látható világgal. Nem fölötte, nem körülötte található, hanem egymásban létezik a kettő. 3. Az embernek, mindebből a