Bejegyzések

őrült címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hilde Østby:Kreativitás

 Ez a kiváló könyv egy ( majdnem) tragikus eseménynek köszönheti létrejöttét. A norvég szerzőt, Hilde Østbyt ugyanis súlyos közlekedési baleset érte. Feje megsérült, kórházban kellett összevarrni a sebet. Úgy tűnt, pár hét alatt minden rendbejön. De ami ezután jött! Szerző a gyógyulásának heteiben rájött, hogy elveszítette bizonyos adottságait. Korábban elszánt zenekedvelő volt- a baleset után alig volt képes zenét hallgatni, a magas hangok pedig elképesztően idegesítették. Elveszítette szinesztéziás képességét, azaz nem volt képes adott dolgot egyszerre több érzékszervvel is érzékelni. Hilde ekkor elkezdett komolyan tájékozódni az agysérülések témájában, orvosi szakkönyveket is olvasott, és rájött:a trauma következtében sérült az agy végrehajtó funkciója, ezáltal módosult az emlékezet, bizonyos képességek pedig eltűntek ( akárcsak a nagy francia zeneszerzőnél, Ravelnél- igen, a Bolero komponistájánál- aki szintén egy közlekedési baleset következtében veszítette el a zenei érzékét). Hi

Gwenda Bond: Stranger Things- Gyanakvó elmék

A Stranger Thinks első részének, a Gyanakvó elméknek cselekménye mozgalmas történelmi időkben, az 1960-as évek végén kezdődik. Az USA-ban vagyunk, annak is középnyugati részén. Terry Ives huszonéves fiatal azt gondolja, életútja ugyanúgy alakul majd, mint apjáé vagy nagyapjáé. elvégzi a főiskolát, aztán majdcsak lesz belőle valami. Ám Valami másként akarja. Kirobban a hippimozgalom, mely szervesen összefonódik a vietnami háború ellen zajló béketüntetésekkel. Terry részt vesz ilyen politikai happeningeken, valószínűleg- ő legalábbis így gondolja- itt figyelnek fel rá " magasabb helyekről". Egy kutatáshoz keresnek fiatal embereket, de hogy ez pontosan micsoda, arról nem szólnak. Terry mindenesetre belemegy a játékba, elmegy a laboratóriumba. Itt találkozik egy csapat emberrel, akik kissé, hát, furcsák. Különcök, élen Dr. Brennerrel, a meglehetősen extravagáns főnökkel. Terry hamarosan rájön, hogy többről van itt szó, mint különcségről: ezek az emberek egytől egyig őrültek. P