Könyvekről mindenkinek

Ha már a 20.századi magyar bűnügyi könyveknél tartunk, erről semmiképpen nem szabad megfeledkezni. Gyilkosság a színpadon...Annak idején egész Magyarországot felkavarta a fojtogatós rendező ügye. A drága rendező úr krimit próbált egy amatőrtársulattal, és folyton újra és újra elgyakoroltatta a fojtogatós jelenetet. Aztán annyira nem bírt magával, hogy egy lányt kivitt az erdőszélre " próbálni", és addig fojtogatta, amíg bele nem halt. Ladislav Ambruzra emlékeznek még? Ő volt az akkori Csehszlovákiából érkezett ámokfutó, aki Észak-Magyarországon és Budapesten rablásokat követett el, majd egyik fiatal áldozatát meg is ölte. Nagyon amatőr bűnöző volt, de megnyerő fellépéssel bírt, így aztán az emberek ajtót nyitottak neki. Meg is bánták. Különösen megrázó az a szövegrész,melyben a gyilkos elmeséli, hogyan kelt életre korábban halottnak hitt áldozata. Mindez mire volt jó? Ambruznak annyira elege lett Csehszlovákiából, hogy disszidálni akart. Kevesebb figyelmet kapott a Torma-ü

Preston és Spezi A firenzei rém című könyvét műfajilag leginkább " bűnügyi dokumentumregény"- nek lehetne nevezni. Valós esetet dolgoz fel, bevallottan a teljesség igénye nélkül, és mindig a karaktert, az élő embert látja a száraz adatok mögött. Az elfogulatlanság viszont nem mindig sikerült, de valahogy, ebben az esetben, ez sem zavaró. Történt, hogy az 1960-as évektől kezdve egy rém garázdálkodott a csodaszép történelmi város, Firenze környékén. Mindig párokat gyilkolt meg, rendkívül szadista módon. A nyomozás eleinte az úgynevezett szardíniai vonalon indult el, de aztán újabb és újabb emberek és elméletek kerültek elő. A rém utáni nyomozás az olasz nyomozószervek csapdájába került, mindenki ezen az ügyön akart dolgozni, és persze, feljebb lépni a ranglétrán. Még az üggyel foglalkozó újságírót, Mario Spezit is meggyanúsították, miszerint ő lenne a sorozatgyilkos. Ezért nem várható elfogulatlanság a szerzőktől. Jómagam is ki lennék akadva, ha sorozatgyilkossággal gyanúsítan