Bejegyzések

mi címkéjű bejegyzések megjelenítése

Li Kaj-Fu és Csen Csiu-Fan:Mesterséges intelligencia 2041

 Li Kaj-Fu korábban olyan neves cégek felső vezetésében dolgozott, mint például a Microsoft, a Google. Jelenleg ő a Világgazdasági Fórum Mesterséges Intelligncia Tanácsának társelnöke. Csen Csiu-Fan kiváló sci-fi író, a Kínai Science Fiction Világszövetség elnöke. A tudós, a technológiai fejlesztő és az író kiváló összmunkája a Mesterséges Intelligencia 2041. Tíz vízió az ember és a technológia kapcsolatáról című könyv. Szerkezeti felépítése is különleges:egy sci-fi történet után- mely történet középpontjában természetesen a Mesterséges Intelligencia áll- következik az adott történethez kapcsolódó háttér-tudásanyag. Nagyon új szemléletű ez a kiváló könyv, kitágítja az Olvasó gondolkodásának határait. Néhány szubjektyv megjegyzést fűznék a könyvhöz, elsősorban arról, számomra milyen újdonságokkal szolgált a könyv, nekem, mint Olvasónak, milyen új élményeket, paradigmákat teremtett.  A Bevezetőből röviden képet kapunk a Mesterséges Intelligencia történetéből. Li Kaj-Fu négy fejlődési fáz

Tilesch György-Omar Hatamleh:Mesterség és intelligencia

 Tilesch György és Omar Hatamleh kitűnő könyvének témáját alapjában véve két téma köré csoportosíthatjuk: - Hogyan alakítja át a jelenben és jövőben a mesterséges intelligencia az egyes szakmákat? - Milyen lépéseket kell tennünk azért, hogy a jövőben elkészülő általános mesterséges intelligencia jóindulatú maradjon? Magyarán: Az MI- kutatás etikájáról is részletesen olvashatunk a Mesterség és intelligencia c. könyvben. Nem akárkinek a tollából: Tilesch György ugyanis a legmagasabb szinten foglalkozott ezzel a témával. A PHI Institute for Augmented Intelligence elnökeként a Fehér Ház, a Microsoft és még jó néhány más szervezet igénybe vette tanácsait. Omar Hatamleh pedig hosszú évek óta a NASA egyik vezető űrkutatója. Megtudhatjuk, milyen tpíusai is vannak a mesterséges intelligenciának (MI), mit jelet a szűk és mit az általános MI. Megismerjük néhány mesterség, pl. - oktatás - építőipar -szállítmányozás,logisztika - egészségipar -kreatív ipar:művészetek,reklámipar -divatipar egymáshoz

Max Tegmark:Élet 3.0

 A könyv alcíme:Embernek lenni a mesterséges intelligencia korában Max Tegmark svéd-amerikai fizikus, mesterséges intelligencia-kutató, arra a kérdésre keresi a választ kitűnő könyvében, hogy milyen jövő vár az emberiségre a mesterséges intelligencia korában. Végkövetkezetése optimista, nem is alaptalanul azt állítja, létezik " jó" MI, azaz az ember nem veszti el kontrollját az általa létrehozott új entitás felett.  Az Élet 3.0 című könyvben Tegmark először is felvázol egy fiktív, rosszul végződő forgatókönyvet a mesterséges intelligenciáról. Ebben az MI gyakorlatilag átveszi az uralmat az univerzum felett, replikálja magát, végül az egész civilizáció különböző mesterséges intelligenciák összecsapásává változik. Aztán, immár a valóság mezejére visszaereszkedve, Szerző a téma megértéséhez szükséges legfontosabb fogalmakat tisztázza: általános mesterséges intelligencia, tudat( ez a pszichológia és pszichiátria egyik legnehezebben definiálható fogalma), célorientált viselkedés,

A leghosszabb kvízkönyv ( részlet)

Elkészítettem a leghosszabb, legátfogóbb magyar kvízkönyvet, 1 millió kérdéssel. Tartalmazzák a teljes általános- és középiskolai ismeretanyagot Meg sok minden mást, amit szándékosan vagy véletlenül elhallgatnak előlünk.Ebből a könyvből olvashatnak most részleteket. 1. Melyik a Naprendszerünk legnagyobb égiteste? a. a Nap b. a Jupiter c. a Föld 2. Mikor támadta meg Hitler Németországa Lengyelországot, ezzel kezdetét vette Európában a második világháború? a. 1939-ben b. 1940-ben c. 1941-ben 3. Ki a zeneszerzője a Hunyadi László című operának? a. Liszt Ferenc b. Egressy Béni c. Erkel Ferenc 4. Ki írta a Nem tudhatom...című verset? a. Tóth Árpád b. Radnóti Miklós c. Babits Mihály 5. Hol található az Etna tűzhányó? a. Szicília szigetén b. az Ibériai-félszigeten c. Dél-Itáliában 6. Melyik város Somogy megye székhelye? a. Szekszárd b. Kapuvár c. Kaposvár 7. Mit jelent a „teacher” an