Bejegyzések

Martin Walser címkéjű bejegyzések megjelenítése

Martin Walser:Menekülő ló

 Martin Walser regénye sajátos tudatregény.A menekülő ló c.könyv sorait olvasva egy középosztálybeli,átlagos német férfi gondolataiba pillanthatunk bele,aki szabadulni szeretne mind múltjától,mind pedig jelenétől.Rosszul érzi magát hivatásában és magánéletében egyaránt.Ez a mű nem történelmi regény:Walser a külső történések helyett a belső lelki folyamatokra összpontosít,egy generáció(az 1940-es években születettek) élményvilágát szeretné bemutatni. Egyetemes problémákat fogalmaz meg. Helmut és Sabine harmincas éveik elején járó házaspár,éppen nyaralnak. Pihennek,üldögélnek a kávézóban,nézegetik a járókelőket. Velük van kutyájuk is,a kiszámíthatatlan viselkedésű Ottó. Amint elmerülnek a nagy semmittevésben,Helmuthoz odalép egy férfi,és bemutatkozik:Klaus Busch vagyok. Helmut először nem jön rá,ki a férfi,aztán esik le neki,hogy volt osztálytársa,ifjúkori barátja. A két férfi teljesen más karakter: Helmut komolyabb,töprengőbb,mélyebb,Klaus vidámabb,pozitívabb,életigenlőbb,de sokkalta fe

Martin Walser: A gyermekkor védelme

A fejlődésregény már a 18.század óta kedvelt műfaja az európai irodalomnak. Martin Walser:A gyermekkor védelme című könyve azonban műfajt teremtett: az anti-fejlődésregényt. A főhős, alfred Dorn, ugyanis megáll a fejlődésben. Szerelmes az anyjába. Jöhet bármi, kamaszkor, világháború, kommunizmus, Németország szétagolódása NDK-ra és NSZK-ra, Alfred Dorn kitartó és rendíthetetlen. Csak az anyjába szerelmes. Gúnyolják a hivatalban, hülyének nézik a környezetében, neki nem baj: ő szerelmes az anyjába. Aztán Anya meghal- anyák már csak ilyenek- Alfred bácsi pedig a nyugi részben él, természetes, hogy segíti szegény keleti rokonait, csomaggal, pénzzel, könyvvel, meg sok bíztató szóval. Ők pedig hálásak érte, és felkínálják Alfred bácsinak egy új élet lehetőségét.  De a bácsi nem él vele.Csakazértis az anyjába szerelmes. Jómagam egyfajta pszichológiai szatíraként olvastam Martin Walser könyvét, de azért elgondolkodtam. Arról, amit Popper Péter, aki már nincs köztünk, ál-felnőttségnek nevez