Könyvekről mindenkinek

 Csorba Géza könyvében nem kisebb feladatra vállalkozott,mint arra,hogy röviden,nagyközönség számára is érthető és követhető módon összefoglalja Amadeo Modigliani-nak,a huszadik század egyik legegyetemesebb hatású olasz festőjének életútját,pályaképét. A feladatot sikerrel teljesítette,kitűnő könyvvel örvendeztette meg a Szerző és a Kiadó a képzőművészet iránt érdeklődő igényes Olvasókat. E rövid könyvajánlóban először egy művészetelméleti-művészettörténeti kérdésre szeretnék kitérni,majd a kötet végén található,eredeti művekről készült fotók kapcsán szólnék néhány szót. Tekinthető-e egységesnek a 20.század első évtizedeiben kibontakozott párizsi iskola?Abban az értelemben mindenképp,hogy a mára legendává vált festőművészek elhozták a világnak a "látás forradalmát",megmutatták,hogy a természet,a lélek,a tárgyak nemcsak lineárisan,az emberi szem pillanatnyi időtartamra kiterjedő érzékelését alapul véve ábrázolhatók,hanem ettől eltérő idő-és térbeli paradigmák alapján is. Picas

 Simon Márton lírája nagyon megfogja, áthatja az Olvasót, tetőtől talpig.Úgy érkeznek meg ezek a versek szívünkbe, mint szelíd, rábeszéléssel dolgozó kedves hódítók, akik azért jöttek,hogy kicsit megnemesítsék elszürkült- elunott, fogyasztóivá vált mindennapjainkat. Túllépnek a száraz intellektuson, lekísérnek bennünket a mélybe.Magyarázatot adnak jelenségekre, amit eddig is értettünk, csak nem így, és nem ennyire pontosan. A Dalok a magasföldszintről című kötet csak véletlenül került a kezembe,mindig halogattam az olvasását, de rosszul tettem, mert nagyon egyedi, furcsa,csak Simon Mártonra jellemző versekkel van teli.  Simon Márton verseiben legtöbbször valamilyen epikus helyzetből indul ki. Ezek a legváltozatosabb tettek, cselekedetek, gondolatok, vagy éppen nem tettek, nem-cselekdetek, nem gondolatok. A merülés elmélete című versben a Hold krátereinek elnevezésén csodálkozik egy fiú. A teendők című vers azzal kezdődik, hogy valaki felszóít valakit, hogy dobjon ki mindent. A véletlen

 Azzal kezdeném, hogy ideírnám a teljes szerkesztőgárda neveit:Apor Péter,Bódi Lóránt, Horváth Sándor, Huhák Heléna,Scheibner Tamás. Az általuk szerkesztett Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban című könyv arról szól, hogy a tárgyalt időszakban létező képzőművészeti gyűjtemények, tárlatok, egyéb művészeti csoportok, mennyiben fejtettek ki ellenállást az aktuális politikai kurzussal, azaz a magát " szocialistának" nevező Kádár-korszakkal szemben. De nem szorítkozik az 1957-1988. közötti időszak tárgyalására, a tanulmányok Szerzői kitekintenek a rendszerváltás utáni időszakra is. Az alábbiakban néhány tanulmányból villantunk fel gondolatokat, hogy ezzel teremtsünk kedvet az Olvasáshoz.  Apor Péter és Horváth Sándor:Kulturális ellenzékiség a Kádár-korszakban és archiválásának értelmezési lehetőségei című tanulmánya egy nagyon fontos mentalitásbeli tényezőre kérdez rá: vajon a Kádár-korszak értelmisége rendelkezett-e valamelyes szabadsággal, volt-e bizonyos szituációkban dönté

Ha a huszadik századi magyar képzőművészetről beszélünk, megkerülhetetlen Szabó Zoltán neve. Egri Mária könyve kitűnő bevezetést nyújt ebbe a meglehetősen sokoldalú, formák és témák sokaságát felvonultató életműbe, további kutatásra ösztönözve az érdeklődőket.  Szabó Zoltánnak mély történelmi élmény határozta meg munkásságát. A második világháború végén,1944-ben Magyarországon átvették a hatalmat a nyilasok, szörnyű időszak következett a magyar történelemben. Egy nap a  kamaszkorú, leendő festőművész, egy barátjával pár száz méter távolságról, bujkálva nézte, hogyan lövik a nyilasok a zsidókat a Dunába..tenni, cselekvőleg közbelépni nem tudtak, még tizenéves fiúk voltak....ha a véreskezű gyilkosok észreveszik a leskelődő kamaszokat, valószínűleg őket is megölik. Szabó Zoltán ezt a történelmi élményt, az iszonyatos emberhalál látványát, hurcolta magával- mégpedig oly módon, hogy igyekezett minél többet mondani szeretetről, anyaságról,egymás megértéséről, békéről. Talán így igyekezett fe

Mindannyian ismerjük Monet, Manet, Apolliniare, Picasso és a huszadik század többi modern festőjének, írójának nevét.De kik voltak az ő támogatóik? Kik patronálták őket, kik vásárolták meg könyveiket, kik olvasták műveiket? Herbert Frank őket mutatja be nekünk, az avantgarde művészet sokszor nagy kockázatot vállaló, olykor irdatlan összegeket költő támogatóit,valamint presztízsveszteséget gyakran vállaló pozitív kritikusait,szellemi útitársait. Érdekes módön az első jeles támogató mindjárt egy híres író, Émile Zola,a naturalizmus atyja. A francia akadémikus festészet giccses zsánerképein szörnyülködő impresszionsták valami újat akartak a festészetben, valami mást, mint ami addig volt. Az örök magányos Cézanne-nal az élen önálló kiállítást rendeztek, amit a " kedves" nézőközönség hahotázva fogadott. Zola az első perctől támogatta az impresszionistákat,cikkeiben hosszú éveken át védelmezte őket.Ám ezeket a cikkeket kevesen olvasták.A polgárság szemében a festészet pusztán meste

 Csiky Tibor (1932,Olaszliszka-1989, Budapest) a huszadik századi magyar képzőművészet egyik legeredetibb alakja volt. Használati tárgyaktól kezdve absztrakt szobrokig, rajzokig, montázsokig szinte mindent készített. A tér érdekelte, az, hogy miképpen lehet betölteni a teret eddig szokatlan perspektívájú alkotásokkal. Hajdu István könyve bevezetést nyújt ennek a nagyszerű művésznek munkásságába. Mivel e rövid könyvajánlóban nem kívánjuk elemezni Csiky komplex pályafutását, hatalommal és kritikával vívott harcait, éppen ezért, mintegy felvillanásszerűen, kiemelónk néhénáy alkotást a kötetben található illusztrációkból, fotókból, és ezekről szólunk néhány szót.  Az objektív valóság struktúrái című montázs éppen azt bizonyítja, hogy - objektíven nézve-nincs objektív valóság, hiszen mindenki mást és mást lát bele a világ tárgyaiba, jelenségeibe. A 18.oldalon két villamos (vagy autóbusz) megálló-tábla látható, egyik a Karinthy Frigyes út felé visz, másik a Kosztolányi Dezső térre. Ha akarom

Mielőtt betöltenénk eredeti küldetésünket, azaz ajánlanánk ezt a remek kis könyvet, egy apró kis kritikát engedejenek meg. Nem értem, mire jó az, hogy egy jelentős képzőművész életrajzi könyvébe fekete-fehér fotók kerülnek festménykeről. Hogyan lehet egy festményt fekete-fehérben egyáltalán értelmezni? Megértem én, hogy a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának nem volt túl sok pénze, de azért...Mindenesetre most úgy ajánljuk ezt a könyvet, hogy kötet végén található, színesben közölt festményekről írunk néhány- remélhetőleg figyelemfelkető- mondatot.  Késő őszi táj. A kép uralkodó színe a barna, és annak számtalan árnyalata. Még az égről lenyúló felhők is barnák. Nekem a barna dombokról-hegyekről egy barna takaró jutott eszembe. Valószínűleg nem véletlen az asszociáció. A táj olyan, mint paplan ,amely alatt békésen szunyókál egy ember. Pontosabban: az emberi közösség, amely ebben a tájban él. Ősz. Kétféle hatást ismerhetünk fel Luzsicza Lajos ezen képén. A háttérben magasodó hegyek, az

 Németh József számomra a 20.század egyik legrokonszenvesebb magyar festőművésze. Bánszky Pál könyve terjedelmében szűk,tartalmában annál relevánsabb válogatást nyújt ennek a nagyszerű képzőművésznek alkotásaiból. A könyv egy rövid életrajzzal nyit,melyben nagyon markánsan megmutatkoznak Németh József festészetének alapelvei. Számomra itt vált igazán rokonszenvessé ez a legendás művész. Németh József ugyanis nem ült fel a népi-urbánus hullámvasutak egyikére sem. Ő a magyar földművest nem nyomorgó,éhező,kizsákmányolt társadalmi rétegnek ábrázolja,hanem dicsőségesnek,fenségesnek,győztesnek. Embernek.Hogy Németh József nem  levegőbe beszélt,arra jó példa a Pásztor című kép. Az idős,keleties arcvonású pásztor-akár egy király. Ahogy subájában,amit úgy visel,miként császár szokta a palástját,ott áll a puszta közepén,isteni elhívás sugárzik róla. Botját úgy tartja,mint királyok tartják a jogart a koronázási ünnepségen. A pásztor ujjai vékonyak,hosszúk,mint a szellemi embereké. Lába alatt egye

A képzőművészet megújításának 20. századi kísérletei vezettek el az ún. közösségi művészethez. Kepes György: A közösségi művészet felé című könyve ennek a  közösségi művészetnek különböző aspektusait- ennek megfelelően: a 20. század végi egyetemes képzőművészet tendenciáit- vizsgálja. Új anyagok, új látásmódok, technicizálódás ( pl, mikroszkópok alkalmazása), közönség bevonása műalkotások létrehozásába, köztéri alkotások újszerűsége- mindezekről szó esik ebben a reményteljes tanulmánykötetben. Azért mondom, hogy " reményteljes", mert Kepes György írásait áthatja az a hit, hogy a művészet képes lesz megújulni. Ez a megújulás megtörtént, még ha nem is mindig a Kepes György által jelzett trendek mentén. Napjainkban a képzőművészet virágzik. Érdemes lenne megírni a könyv folytatását. Annak mi lenne a címe?

Ha az európai festészetet igazán meg akarjuk érteni, ha komolyabban el szeretnénk mélyülni egy Rembrandt-, egy Tiziano- vagy egy Caravaggio-festmény világában, rendelkezni kell bizonyos ismeretanyaggal. Ezen ismeretanyag két szó köré csoportosítható: vallás, mitológia. Nem érthetjük meg a Madonna-ábrázolásokat, a Vénusz születését, ha nem ismerjük a keresztény vallás alapjait illetve a pogány görög-római mitológiát, mely a reneszánsz kortól kezdve tematikailag uralta az európai képzőművészet jelentős alkotóinak munkásságát. Marcus Lodwick könyve pontosan ebben segít. Feltárja a festmények, szobrok mögött rejtező gondolati tartalmakat, eligazítja a mai, meglehetősen szekularizált ízlésű múzeumlátogatót az ókor szellemi világában. Nagyon jól használható, akár magunkkal is vihetjük a képtárba, múzeumba. A híres festményekhez fűzött magyarázatok gazdagon és jól illusztráltak, eligazítják a laikus Olvasót és Látogatót a művészet oly sokrétű világában. Ha pedig valaki úgy dönt, kihagyj