Könyvekről mindenkinek

 Mezei András ( 1930-2008) a huszadik századi magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja. Azt szeretném, ha munkássága nem merülne feledésbe, időről időre ezért ajánljuk egy-egy könyvét, melyek többsége már csak antikváriumokban beszerezhető.  Az író álnevei a magyar történelmet írja le és értelmezi, egy gyerek majd egy fiatalember szemével, aki benne élt az események sodrában. Ez a történelem az írói alterego számára annyira feldolgozhatatlan és elviselhetetlen volt, hogy a gyermek ábrándozásba menekült. Végül aztán az ábárndok összefolytak a valósággal, szinte mesévé alakultak, így születtek meg ezek a történetek, melyeknek nincs címe- érzékelteti ezzel Mezei András a folytonosságot- van viszont mottója. Hogy tudjuk, mire számítsunk.  Az első történet még a Horthy-korszakban, azon belül is valamikor az 1930-as évek közepén játszódik. Az elbeszélő óvodáskorú gyerek, akinek családja bomlófélben van. Zenész apuka belemerül a kocsmázásba, minden pénzt eliszik, még a gyerek által jákék

Ha a huszadik századi magyar képzőművészetről beszélünk, megkerülhetetlen Szabó Zoltán neve. Egri Mária könyve kitűnő bevezetést nyújt ebbe a meglehetősen sokoldalú, formák és témák sokaságát felvonultató életműbe, további kutatásra ösztönözve az érdeklődőket.  Szabó Zoltánnak mély történelmi élmény határozta meg munkásságát. A második világháború végén,1944-ben Magyarországon átvették a hatalmat a nyilasok, szörnyű időszak következett a magyar történelemben. Egy nap a  kamaszkorú, leendő festőművész, egy barátjával pár száz méter távolságról, bujkálva nézte, hogyan lövik a nyilasok a zsidókat a Dunába..tenni, cselekvőleg közbelépni nem tudtak, még tizenéves fiúk voltak....ha a véreskezű gyilkosok észreveszik a leskelődő kamaszokat, valószínűleg őket is megölik. Szabó Zoltán ezt a történelmi élményt, az iszonyatos emberhalál látványát, hurcolta magával- mégpedig oly módon, hogy igyekezett minél többet mondani szeretetről, anyaságról,egymás megértéséről, békéről. Talán így igyekezett fe