Bejegyzések

Bíró Zoltán címkéjű bejegyzések megjelenítése

Bíró Zoltán: Elhervadt forradalom

A könyv címében szereplő forradalom nem más, mint a magyarországi rendszerváltás, Bíró Zoltán pedig a Magyar Demokrata Fórum prominens politikusa volt az Események idején. Két aktuális szövegrészt szeretnék kiemelni a kötetből. Az egyik: Soros György már a rendszerváltás idején be akart avatkozni a magyar politikába, méghozzá politikacsinálóként. Azt akarta, hogy jobbközép-konzervatív MDF olvadjon össze a liberális SZDSZ-el. Az MDF erre természetesen nemet mondott, mire Nyugaton kikiáltották őket antiszemitának, Horthy-imádóknak, meg mindenféléknek. A ballib sajtó már akkoriban is úgy működött, mint manapság. A másik szövegrész, amit alaposan érdemes lenne kielemezni, a rendszerváltás summázata. A 40-41. oldalon Bíró Zoltán összegzi, mi az, amit annakidején a politikai vezetők elrontottak. Ezek egyike a gazdasági kérdés. Magyarország a Kádár- korszak végén hatalmas államadósságot halmozott fel, Amerika és Nyugat pedig támogatta a magyar rendszerváltást. Ebből, Bíró Zoltán szerint, az