Hét évszázad magyar versei III.
A Hét évszázad magyar versei című antológiát a mára meglehetősen rosszhírűvé vált Király István irodalomtörténész és munkatársai válogatták, a kor viszonyaihoz képest meglehetősen okosan. Az 1960-as években járunk, muszájból tehát be kellett tenni a csapatba néhány szocreál költőt, a III. kötet nagy részét, viszont Illyés Gyula, József Attila, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Nagy László, és végül de nem utolsósorban József Attila költeményei teszik ki. A több, mint ezeroldalas könyv nagy része tehát még a 21. században is olvasható. Csakhogy... Bármilyen nagyszerű költők szerepeljenek is a könyvben, két negatív tendencia világosan kiszűrhető: 1. A magyar irodalom a 20. század végén alaposan eltávolodott az emberi lét végső okától és céljától: Istentől. A magyar költők- szándékuk szerint- folyton Istent keresték, keresték őt a természetben, a szerelemben, a kőművesmesterségben, a nagymama evésre hívó szavában, a Szabadság-híd újjáépítésében, csak éppen abban nem, ami Isten valójában. Is