Könyvekről mindenkinek

 A könyv alcíme: Jogi fogások és melléfogások A legtöbb ember nemigen igazodik el a jog útvesztőiben- ugyanakkor a legtöbb ember ( főleg, ha életében első alkalommal kell ilyesmit tennie), nem szívesen fordul ügyvédhez sem. Idegenkedik tőlük, fél a hosszan tartó perektől,vagy éppen azt gondolja, az általa vélt igazság bíróság előtt való hangoztatása elegendő lesz a per megnyeréséhez.Dr.Kamarás Péter: Ügyvédnél vagyok! című könyve pontosan ezeket az előítéleket oszlatja el:a félelmeket, a gátlásokat, vagy éppen a túlzott magabiztosságról fejt ki értékes gondolatokat. Az alábbi, igencsak rövid könyvajánlóban arról írnék, nekem személy szerint miért tetszett Dr.Kamarás Péter könyve. Remélem, ezzel mások számára is kedvet csinálok az olvasáshoz!  1. Nagyon őszinte ez a könyv. Szerző nem mismásol, nem kertel, a maga valóságában értelmez dolgokat. Jót is, rosszat is bátran leír. 2. Az elejétől fogva vezeti az Olvasót:mikor van szükség egyáltalán ügyvédre? ( Praktizáló jogászok tudnának mesél

 A monogramos gyilkosságok újabb Hercule Poirot-történet, s azt kell mondjam, ugyanolyan csavaros, meglepetésekkel teli, mint a belga mesterdetektív eredeti, Agatha Christie által írt sztorijai. Sophie Hannah remekül írja újra, pontosabban: folytatja, a Poirot-sorozatot. Egy rövid spoiler- mely nem képes érzékeltetni a történet bonyolultságát, csavarosságát- remélhetőleg kedvet csinál Kedves Látogatóinknak az olvasáshoz.  Poirot, a hagyománytisztelő, újabb szokást vett fel: a hét egy napján kávéházban vacsorázik. A kávét kitűnőnek találja, a vacsorát nemkülönben. Csak az evőeszközök asszimetrikus elrendezése zavarja.Mi ütött Poirot-ba?-kérdezhetjük. Amikor egy este épen kávéja felett ücsörög, s próbál a pincérnők pletykálására nem figyelni, igencsak fura teremtés, negyven körüli fiatal nő esik be ( szó szerint) az ajtón. Némi habozás után leül, de igen zaklatott, Poirot, mint igazi úriember, odalép az asztalához, s megkérdezi, nem segíthetne-e. Jennie- így nevezi magát a nő- elmondja,

Sztanó László Taljánok, olaszok, digók című könyve a magyar tudományosságban eddig kevésbé ismert területtel, a sztereotípiakutatással foglalkozik. Azzal, hogyan vélekedtek az európaiak századokon át az olaszokról és általában: Itáliáról. Megtudhatjuk, főként Aiden munkásságára hivatkozva, mi a különbség az előítélet és a sztereotípia között. Sztanó részletesen megindokolja, miért a koraújkori útleírás-irodalom alapján tárgyalja témáját. Képet kapunk arról, miért szerettek történelem folyamán az európai kereskedők és arisztokraták Itáliába utazni egy ideig, s mi változott meg a 17 .században. Felvetődik a kérdés: valóban annyira erkölcstelen helynek bizonyult Itália, mint ahogy azt a fiatalságot féltő szerzők látták? Tényleg csak a lopás, a hazugság és a nemi betegségek földje volt az olasz csizma? Nem lehet, hogy a következő generációkért aggódó öregek saját népük problémáit vetítették ki az olaszokra? Akik egyébként nagyon különböztek egymástól, egy velenceinek teljesen más volt a