Könyvekről mindenkinek

 Krúdy kisregénye irodalomtörténeti "leg": A kb. 45 oldalas mű 1922-ben jelent meg először, a Pegazus kiadábáan, önálló kötetként. Aztán 1957- ben, a Szépirodalmi Könyvkiadó novella-válogatást közölt Krúdytól, jó vastagot, s ebbe beválogatta az Őszi versenyeket is. A 45 oldallas művet a novellák közé sorolták, így Krúdy Gyula műve joggal pályázhat a "világ leghosszabb novellája" címre. Ha esetleg tényleg volna ilyen cím az irodalom sokarcú világában, jelezni fogjuk!  A történet főhőse (tulajdonképpeni főhőse) a 19.századvégi Budapest, amelyet egy Ben nevű elbocsátott zsoké ( hiszen lezajlottak az őszi versenyek...) mélabús világi életén keresztül ismerünk meg. Megismerkedünk a garniszállók világával, ahová a portás csak akkor engedi be Bent, amennyiben az kellően szórakoztató történetet ad elő a lóverseny világáról. Bennek nincs egy krajcárja sem, napközben a hontalanok között üldögél a padon, sóvárgó tekintettel nézi a csillogó kirakatokat, meg az előkelőkkel szágu

 K.M.Gal könyve része annak a felfelé ívelő hullámnak, ami az 1980-as években a magyarorsázgi bűnügyi regényírásban tapasztalható volt. Sorra jelentek meg a jobbnál jobb krimik, hatalmas példányszámban, nagy részük még ma, a 21.században is olvasható- nyilván más szemmel, immáron  megváltozott társadalmi-háttérrel. Az ötödik evangelista kemény, izgalmas bűnügyi regény, cselekeményvezetése feszes, jellemábrázolása jó, Szerzők ( mert a K.M. Gal írói álnév, két embert rejt) pedig igen jól ismerték a korabeli rendőrség belső életét. Az alábbiakban rövid spoilert közlünk a könyvről, kedvet csinálva ezzel a könyvek és krimi, mint műfaj, rajongóinak. A történet egy magyarországi kisvárosban játszódik, a Balaton partján, valamikor az 1980-as években, nyáron, a kánikulában. A római katolikus templomban kisebb betörések történnek, vandál fiatalok (színes hajú punkok, ahogy a környéken mondják) betörik a nemrég felújított mozaikos ablakokat,megrongálnak szobrokat, főleg az evangelisták szobrait,

 Watchman Nee, a huszadik század első felében munkálkodó kínai keresztény misszionárius ebben a könyvében a gyülekezetben való szolgálatok titkaiba acat be bennünket. Legfontosabbnak azt tartja,hogy Isten munkája a Gyülekezet. Szolgálatot tehát csak bibliai alapon nyugvó gyülekezetekben lehet végezni. Nee ezután sorra veszi az Efezus levélben Pál apostol által említett fontosabb szolgálatokat:a papi,a prófétai,az evangelista,a tanítói szolgálatot. Legfontosabbnak azt tartja,hogy fel kell venni Krisztus keresztjét,mert az Úr csak a legjobb barátainak ad szellemi szolgálatot. Ennek talán kissé ellentmondani látszik a "Ha próféta akarsz lenni"c.szövegrész... Az Isten munkája című könyv foglalkozik a szolgálatok bűneivel is. Legfontosabb ezek közül a templom megszentségtelenítése. Az Ószövetség számtalan példát hoz erre,a keresztények számára azonban a templom a saját testük is,így hát azt sem szabad megszentségteleníteni.  Watchmann Nee könyvét elsősorban pásztoroknak,lelkészekn

A 21.század a spiritualizmus százada. Nagyon sok olyan szellemi tanítómester van, akinek szándéka az emberiséget a helyes útra terelni. A meglehetősen viharos életű indiai Osho az egyik legismertebb ezen tanítók közül.Halála után is elképesztő mennyiségben fogynak könyvei. Jómagam keresztény vagyok, éppen ezért kíváncsian olvastam végig a Szerelem, szabadság, egyedüllét című könyvet. Voltak olyan állítások, melyekkel egyetérthetek, s találkoztam olyan gondolatokkal, melyek olvastán kivert a hideg. De éppen ez a jó ebben, hogy nem gondolkodunk egyformán. Maximálisan egyetértettem azzal, hogy a szerelem fontos az ember számára, és az is igaz, hogy a különböző vallások- nemcsak a keresztény!- évszázadokon át elnyomták az ember természetes vágyait. Azzal már viszont nem tudok egyetérteni, hogy a szerelem vezet el Istenhez. Elvezethet, persze, de nagyon sok más útja-módja van annak, hogy a halandó ember Isten közelébe kerüljön. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy nem számít a partnerek

Ha a férfiak odavannak a fronton, megnő a papok szerepe. Egy részük maga is megjár poklokat a harcoló katonák lelkészeként, más részük az otthonmaradottak lelki békéjére vigyáz. Csibi Norbert és Vértesi László rendkívül érdekes és fontos kötetet állított össze. Számomra legizgalmasabb a papok által írott Historia Domusok olvasása. A magyar történeti köztudatban úgy él, hogy az egyházak mindvégig az állam mellett álltak háború kérdésében. Hát, ez nem teljesen van így. A pécsi egyházmegyében több papnak is elege volt a sokéves vérontásból, békét és nyugalmat szeretett volna. Másoknak meg az ellenségből lett elegük: olykor csúnya szavakra is ragadtatták magukat. A világháború kálváriáját járva c. könyv minden történelemkedvelő számára lebilincselő olvasmány. 

Soós Viktor Attila a levéltárban bukkant rá a mártírhalált halt katolikus püspök, Apor Vilmos 1915-1917. között vezetett naplóira. A naplókból több, egymással párhuzamosan futó történet bontakozik ki: 1. Egy papi elhivatással rendelkező, feladatát mindvégig komolyan vevő, ám a katolicizmust kritika nélkül elfogadó fiatalember egyre inkább elnyeri elöljárói bizalmát, és alföldi szolgálati helyéről egy virágzó dunántúli városba kerül-püspökként. Személyisége alig változik- bár ezzel kapcsolatban egy alkalommal elszólja magát: " szinte idegesítő volt hallgatni" a világháborús fronton elesett katonafiát sirató anyát"...Hát ez miféle mondat? 2. A történelem sodrásában az egyház is változik, az első világháború idején nagy szükség volt az egyháziakra. Apor Vilmos egy kórházvonaton teljesít szolgálatot, megrázza, megindítja őt a sebesültek szenvedése, de- ennyi. Kíváncsian várjuk a naplók folytatását. ( Győr, 2005.) xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Építési telkeket keresünk Magyaror

Álmok Isten országáról ( részletek egy készülő könyvből) Aki látott már négyéves, elárvult gyermeket a bomba-becsapódásoktól rettegni, az tudja, milyen is a háború. László pap látta, hogy a kis Tibike reszket, egyfolytában. Próbálta magára venni a gyermek félelmét, levenni a négyéves kisfiú válláról a sátáni terhet, de szégyenszemre nem ment neki. Felnőttként nem tudott apai példát mutatni egy gyereknek. És ezért szégyellte magát, rettenetesen szégyellte. Az amerikai gépek közben szakadatlanul bombázták a várost. A várost, melynek semmiféle katonai jelentősége nem volt. Csak valami buta hadvezér határozott úgy, hogy pont ezt és pont most és pont így. Mert meg kell a népet félemlíteni.