Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2019

Antonin Winter: A tizenhármas tipp

Antonin Winter cseh író bűnügyi regényeit mai napig érdemes olvasni. Nagyon kevéssé ismert történelmi korba, a második világháborút közvetlenül követő évekbe vezetnek el bennünket történetei. A tizenhármas tipp című könyvének főhőse Vásek, az ambíciózus fiatal nyomozó, aki szerelmi csalódás miatt otthagyja Prágát, és egy kisvárosba helyezteti magát. Kiderül, hogy felettese nem más, mint volt partizán-parancsnoka. Azonnal egy jelentős ügy szakad a nyakába. Két hónappal odakerülése előtt kirabolták a kisváros bankját, robbantásos módszerrel. Mindenki arra gyanakodott, hogy belső munka volt- le is tartóztatták a pénzintézet munkatársait, de semmire nem jutottak, minden vallomás összevágott. Csakhogy annyira szakszerű volt a munka, annyira alaposan ismerték a tettesek a helyszínt és a páncélszekrényt, hogy szóba sem jöhet más, mint szakember. Vásek nagy rössel nekikezd a nyomozásnak, de eközben múlhatatlanul beleszeret szállásadója lányába. S hogy mi is az a tizenhármas tipp? Természete

Pacziga Andrea:Az átkelés mozzanatai

Talán megtaláltam a 21. század igazi magyar költőnőjét. Pacziga Andrea: Az átkelés mozzanatai című könyve olyan verseskötet, melyre joggal lehetne büszke a 19-20.század bármely költőóriása is. A versek alapvető motívuma a Hiány. Nem a klasszikus értelemben vett hiányérzet, nem is " valaminek vagy valakinek" a hiánya, hanem egyfajta sajátos, majdhogynem antropomorfizált Hiány, amely ott leselkedik modern életünk minden zugában, de leginkább az emberi bensőben. A fákat tanult ember például hiányzó identitását kívánja felépíteni a tanultakból, azaz a vastag, öreg, bölcs, kérges fákból.  A Hiányod hasonlít leginkább arra, amit mi, köznapi Olvasók " hiányérzet"- ként aposztrofálunk:amikor valaki hiányzik. Az Ítélet című vers lírai egyes szám második személyű alanya a bizonyosságot hiányolja. A Gyertyafény a jelet hiányolja, az összekötő kapcsot a látható és a láthatatlan világ között. Mindenki hiányol valamit. Egy tégla elveszett, vagy ellopták, vagy elfújta a szél,

Gregg Hurwitz:Orphan X: Az árva

Gregg Hurwitz új szuperhőst alkotott: olyan esendő embert, akit gyermekkorában trauma ért, mégpedig az a trauma, hogy egy csoport úgy döntött: ő lesz a szuperhős. Az Orphan X, az Árva c. könyv prológusában a 12 éves Evan Smoak éppen vérző homlokát tapogatja, miközben éppen viszik valahová, az ismeretlenbe. A következő fejezetben Evant már felnőttként láthatjuk, amint megold egy kisebb problémát, ám majdnem a még kisebb lesz úrrá rajta. Verekedés közben ugyanis vérző sebet szedett össze, így viszont elég kínos részt venni a lakógyűlésen... Az Orphan sorozat talán legjobb darabjában Evan Smoaknak fel kell venni a kesztyűt. Egy jó képességű, ám gonosz szuperhőst kell legyőznie. Nagyon izgalmas, szellemes fordulatokkal tarkított könyv, mely felturbózza az adrenalinszintet és beindítja a csavaros logikát...Mindenkinek ajánljuk, aki kedveli a kalandos, izgalmas krimiket, kalandregényeket, thrillereket. Nemcsak az USA-ban lett bestseller. xxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt a független blogot

Kathy Reichs:Ne törj csontot

Már-már közhelynek érzem: ide is kellene egy felkiáltójel, mert a magyar helyesírás szabályai úgy diktálják...Kathy Reichs a világhírű patológus, Dr.Temperance Brennan, karakterének megálmodója, akivel a magyar tévénézők a Dr.Csont című sorozatban találkozhatnak hétről hétre. Amint azt Amerikában megszokhattuk, a filmek könyvekben is léteznek, vagy fordítva. A Ne törj csontot!- és kiraktam a felkiáltójelet!- egy ásatáson játszódik. Dél-Karolina mocsaras déli részén indián tetemeket találnak, Dr. Brennan lelkes hallgatóival próbálja a leleteket minél szakszerűbben kiásni és feldolgozni. A környéken kóborol egy helyi ingatlanügynök, akit nem érdekel az ősi indián kultúra, csak az, hogy a területet mikor dobhatja már végre piacra. Az ásatáson ott lézeng egy elképesztően buta újságíró, akivel Brennan doktor eleinte nem jól jön ki, ám lassan megtanulja elfogadni. Az egyik lelkes hallgató valami furcsára bukkan az egyik sírban: a sok mumifikált holttest között ott egy valódi, belekkel re

Ruth Frey: Találkozás a levegőben és más történetek

Nem, sci-fi, nem is romantikus regény, melyben a főhősnő a repülőgépen csókolózik a főhőssel, hanem- keresztény témájú könyv. Azok a tizenévesek, akik elolvassák Ruth Frey: Találkozás a levegőben és más történetek című ,igazán nem bántóan hosszú könyvét, közelebb kerülhetnek Istenhez. A tipikus helyzet a következő: valamelyik gyerek nem ért egy bibliai igehelyet, erre egy jó hittantanár vagy egy bölcs szülő elmagyarázza neki. Szó esik a megváltásról, a bűnbocsánatról, Krisztus királyságáról, Krisztus Urunk egyszerre isteni és emberi mivoltáról, az angyalokról, a feltámadásról, a keresztény erkölcsről, a család fontosságáról. Minden, fiataloknak írt keresztény könyv egyik legnagyobb buktatója lehet a szájbarágás. Ruth Frey, sajnos, nem minden történetben tudja ezt elkerülni, nem értem, hogy a bűnbocsánatról szóló fejezethez miért egy ennyire nem triviális esetet választott: a tizenévesek jóval nagyobb bűnöket követnek el, mint amit Gizella elkövetett. A fordítót sem értem, miért k

Martin Ford: Robotok kora

A könyv alcíme:Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül? Ön is aggódik a munkahelye miatt? Úgy tűnik, joggal. Martin Ford kiváló könyvéből, a Robotok korá-ból kiderül, hogy az USA munkaerőpiaca hatalmas kihívások előtt áll. Az autógyárak, melyek valaha az amerikai munkásság jelentős részét foglalkoztatták, egyre inkább átállnak a programozható robotok alkalmazására. Ám nemcsak a hagyományos ipar küszködik ezzel a problémával. Az orvostudománynak is akadnak olyan ágazatai- Martin Ford a radiológiát emeli ki- ahol a computerizált munkaerőnek jóval nagyonn jövője van, mint az embernek. Ami számomra leginkább meglepő volt, az a " márkás" amerikai egyetemeken tapasztalható "antihumán" tendenciák. Egyre több a bárki számára hozzáférhető online kurzus, ezekre a 2010-es évek elején egyre többen jelentkeztek, a hagyományos egyetemi képzések rovására. Igaz, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden jelentkező végzi is el ezeket a " tanfolyamokat". Mi a helyzet Eu

Jeff Kinney:Egy ropi naplója 13.Hóháború

Ki hinné, de az Egy ropi naplója című könyvsorozat már a 13. köteténél jár...Jeff Kinney és csapata olyan, gyermekek kezébe minden aggódás nélkül adható könyvet alkotott, mely valóban kielégíti a célközönség, azaz a 7-10 év közötti korosztály olvasási igényeit. Voltaképpen gyerektörténet az egész, valami olyasmi, mint A Pál utcai fúk, csak nem vörösingeseknek hívják a csapatot, és nem a grundon játszódik a cselekmény, hanem modern angolszász kertvárosi környezetben. Hatalmas hó esik, olyan,ami évek óta nem volt errefelé. A felnőttek tehát félteni kezdik a gyerekeket, és hurrá, elrendelik az iskolaszünetet. Hószünet, hurrá, de az örömbe mindig vegyül valami üröm is. A gyerekek között is mindig akad, aki csak elrontani akarja a másik fair játékát. Hogy aztán a felnőttek világában miért van efféle emberből olyan sok, arról Egy ropi naplója még nem tájékoztat. Szóval, hóembert építenek, és ebből az egyszerű tényből lesznek aztán az egész utcára, sőt, az egész iskolára kiterjedő bonyodal

Israel Finkelstein- Neil Asher Silberman: Bibliai régészet

Finkelstein és Silberman: Bibliai régészet című könyvének koncepciója egészen egyszerű: a Bibliából és ennek nyomán a történelemkönyvekből ismert, Dávid és Saul nehéz köthető Izael állam nem létezett, hanem Izrael csak az Omriddák idején lett egységes birodalom. Tudományos kérdésről lévén szó, kár lenne ítéletet mondani arról, hogy Finkelstein és Silberman elmélete helytálló-e. Ezt nálam sokkal jobban felkészült történészek és régészek tehetnék csak meg. Én csak annyit kívánok erről mondani, hogy Dávid mindig is az egyik személes példaképem lesz. Istentől kegyelt király. Hogy aztán ennek történeti valóságalapja mi és hogyan, megmondom őszintén, nem érdekel. Mert Sola Biblia. Egyedül az számít. Gold Book, é.n. xxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt a blogot is, itt inkább az írott sajtó elemzése áll a középpontban. mediaszemle.blogspot.com

Dr.Winkler Gábor- Gézsi Andrásné- Dr. Baranyi Éva:Gasztronómiai világkalauz

A hazai könyvpiacon hiánypótlónak tekinthető a Dr. Winkler- Gézsi- Dr.Baranyi szerzőhármas könyve, a Gasztronómiai világkalauz. Egyrészt azért, mert kiszolgálja a külföldi konyhák iránt érdeklődő egyre több főznivágyó egyre nagyobb kíváncsiságát, másrészt azért, mert a globális túrát ötvözi a speciális táplálkozási igényekkel rendelkező, különböző egészségügyi problémákkal küszködő, főzni szerető olvasóknak adott nagyon hasznos információkkal és tanácsokkal. Végigjárhatjuk az egész Földet. "Ehetünk" bélszínt Sztroganof módra Olaszországban, borban pácolt fűszeres csirkét Franciaországban, savanyú vetrecét Romániában, bruschettát Olaszországban és persze belekóstolhatunk a a magyaros ételek elkészítésébe is. Minden ország ételeinek ismertetése előtt bevezető szöveget olvashatunk az illető ország gasztronómiai kultúrájának általános jellegzetességeiről. Az egyes ételeknél pedig megjelölik a kalóriatartalmat, valamint azt, hogy lisztérzékenyek, cukorbetegek és szimplán csak

Ifjúságodat tedd eredményessé!

Nagyon jó keresztény könyv. Szerzőt nem jegyeznek- kár, mert megérdemelné! Nagyon nagy szükség van manapság olyan könyvekre, melyek Krisztus igazságához vezetik a fiatalokat, méghozzá közérthető, befogadható nyelvezettel. Az Ifjúságodat tedd eredményessé! ilyen könyv. Bármelyik keresztény felekezethez tartozó fiatal vagy idősebb evangelizátor haszonnal forgathatja, bár hozzátesszük: Istent következetesen Jehovának nevezi a Szerző... Milyen kérdésekről is olvashatunk a könyvben? Csak néhányat emelnék ki: Mi az élet célja? Miért teremtette Isten a férfit és a nőt? Mi a család szerepe a társadalomban? Mikor érdemes elkezdeni a nemi életét? Miért bűn az önkielégítés és a homoszexualitás? Miért kell iskolába járni? Mi a helyes viszony az anyagi javakhoz? Hogyan lehet elkerülni, hogy függővé válj különböző szerektől? Szabad-e keresztény embernek alkoholt fogyasztani? Ilyen, a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket tárgyal a könyv, bibliai, mindig őszinte szellemben. A bűnök iránt zéró toler

Marossy Endre:Mecséri János ezredes és ötvenegy katonájának hadbírósági pere 1958

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint annak interpretációja még számos meglepetést tartogat történészeknek és múltunk iránt érdeklődő laikusoknak egyaránt. Számomra ilyen meglepetés volt Marossy Endre könyve, amely Mecséri János ezredesnek és katonáinak hadbírósági peréről szól. A történelemkönyvekben Mecséri Jánosról csak annyi szerepel, hogy csapatával csatát nyert az 1956.novemberében benyomuló szovjet csapatok ellen. Holott már régen tudnunk kellene: ez volt az egyetlen győzelem, amit magyar reguláris katonai alakulat 1956-ban a túlerőben lévő szovjet ellenfél ellen aratott. Marossy Endre könyvéből fény derül arra, hogyan és miképpen született ez a győzelem, és miképpen zajlott le az azt követő hivatalos bosszú. Marossy Endre nagyon precíz, alapos módon tisztázza a per részleteit: a hatalom motivációit ( minden halott szovjet katonáért egy halálos ítélet kellett...), az egymásnak szögesen ellentmondó vallomásokat, azt a körülményt, hogy miként került sor két Á

Dési Péter: Felejtsd el a holnapot

Azért egy felkiáltójel elkelt volna a cím után...Dési Péter: Felejtsd el a holnapot című könyve társadalomkritikával fűszerezett, szépirodalmi igényességű kalandregény. Főhőse egy üzletember, aki alacsony sorból kapaszkodott fel, és még kapaszkodik, csak kapaszkodik- egészen addig, míg ölébe nem csöppen élete nagy lehetősége. Egy kis simlivel bányászati részvények értékét futtatja föl a csillagos égig, aztán eladja őket- ebben a korban még nem segítik a tőzsdézőket mindenféle kockázatkezelő algoritmusok. A másik főhős pedig Gabriel, piti szélhámos, aki felkelti a lelkész érdeklődését. rendszeresen látogatja a kórházban fekvő férfit, akinek életútja felér egy kalandregénnyel. mindeközben sokat tanulunk az amerikai társadalomról, a kapitalizmus természetéről, a lázadás értelmetlenségéről, az emberi jóságról, jócselekedetekről. Remek könyv, kis hibákkal, de ezeket elnézzük. xxxxxxxxxxxxxx Kattints erre a blogra is, remélem, nem fogod megunni: mediaszemle.blogspot.com

Faragó Jenő:A P-2 páholy titkai

Olaszországban járunk. Az 1970-80-as években forrongott az olasz politikai élet, ekkoriban rabolták el Aldo Moro-t, mindenféle szélsőséges és teljesen agyament szervezetek próbáltak maguknak pozíciót foglalni Olaszország politikai életében. Faragó Jenő könyve, a P-2 páholy titkai, ebbe a világba vezet el bennünket. A könyv műfaja elviekben non-fiction, sajnos azonban, olykor elő-tör a Szerző egyébként remek fantáziája is... A P-2 páholy egy olyan, befolyásos személyiségekből álló titkos- pontosabban: félig titkos- csoport, mely igyekezett minden minisztréiumban, nagyvállalatnál, pozíciókat szerezni magának. Aztán afféle gazdasági önsegélyező egylétként minden projektre lecsaptak, amiből csak hasznot reméltek. Faragó Jenő hosszasan elidőzik annál a kérdésnél, milyen ideológia mozgatta ezeket az embereket, főként Licio Gallit, akit a P-2 vezetőjeként ismertek. Vajon szabadkőművesek voltak, vagy éppen szélsőjobboldaliak? Szerintem egyik sem. Pénzéhes, kapzsi politikusok, maffiózók és e

Gyürk Sarolta:ZM 00-28

A meglehetősen furcsa cím ( a mi generációnk még tudja: anno a Kádár-korszakban az autórendszámok néztek így ki...), egy nagyon stílusos, az 1980-as évek Magyarországán játszódó klasszikus krimit takar. A jónevű nőgyógyász rendelőjébe egyszer csak furcsa alakok kezdenek járni. A takarítónőben, Lujzában, felébred a gyanú: valami nincs rendben a doktor úrral. Aztán egy nap, pontosan a rendelő feletti lakásból kizuhan egy fiatal nő. Kiderül: a doki ismerte a nő nemrég elhunyt férjét, sőt, talán a nőt is. Aki egyébként igencsak különös lélek volt: huszonévesen ment férjhez egy hetvenéves dúsgazdag emberhez. Pár hónapja a a dúsgazdag férj halt meg, most meg a nő. Ekörül valami nincs rendben... Az üdülőben egy szobában lakik Gréti és Manci, a két kedves idős hölgy. Egyiküknek feltűnik a felettük lakó hölgy vőlegénye. Mintha már látta volna valahol. És beugrik neki: évekkel ezelőtt látta őt, két rendőr vezette, és szőke volt a haja. Az idős, kissé szenilis Grétinek persze senki sem hisz. A

Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Nagyon sajnálom. Jómagam nagy élvezettel olvastam A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvet, szerettem azt a humort,azt az elképesztő történelmi abszurdot, amit ez a könyv magából sugárzott. Jonas Jonasson svéd íróról pedig azt gondoltam, végre itt a 21. század szatirikus írózsenije. Aztán elolvastam A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik című könyvet, és átfutott rajtam a borzongás. Ez a mű már nem humor. Ez egy Trump-ellenes propagandairat. Az a bajom ezzel, hogy Trump politikájának lényegi elemeit nem támadja, inkább az amerikai elnök stílusát "elemzi" felszínesen, a demokrata szellemiségű ellentábor minden meglátását kritika nélkül elfogadva, a Trump melletti érveket teljesen figyelmen kívül hagyva. Az amerikai elnök intoleráns, arrogáns, ostoba fickóként tűnik fel- és ami nagyobb baj, ez a könyv lényege. Ettől lesz szatirikus irodalom helyett  liberális propagandairat. Maga az amúgy igencsak fantáziadús cselekm

Ulrich Baumer: Csak a lelkedet akarjuk!

Ulrich Baumer kitűnő könyve, a Csak a lelkedet akarjuk!, a rockzene és a sátánkultusz összefüggéseiről szól. Megtudhatjuk belőle, milyen kapcsolatban állt John Lennon a feketemágiával, hogyan befolyásolta Mick Jagger fiatal éveit a sátánkultusz, milyen kapcsolatban áll Jimmy Page a legendás sátánistával, Aleister Crowley-val. Kiderül, hogy még az olyan ártatlannak tűnő zenekarok, mint az Eagles, is kacérkodtak ezzel az eszmerendszerrel, nem is szólva a Black Sabbathról vagy az AC/DC-ről. Baumer a sátán világával szembeállítja Isten csodálatos világát, a megváltás művét, a szeretetet. Igazságot mutat, ál-igazságok helyett. Nagyszerű könyv. Evangéliumi Kiadó, 1993.

Fleck Zoltán: Jogállam és igazságszolgáltatás a változó világban

Talán nehezen hisszük el, de a jog világa egy folytonosan változó rendszer, és ez a változás a 21.században még gyorsabb is, mint ahogy azt elképzelhetjük. Fleck Zoltán:Jogállam és igazságszolgáltatás a változó világban című könyve jogszociológiai vizsgálódás, jog és társadalom összefüggéseiről tesz fel kérdéseket és ad nagyon korrekt, pontos válaszokat. Mi a jogállam, mit jelent a jogállamiság? Melyek a jogállamiság kulturális gyökerei s ezek a gyökerek mennyire ágyazódtak be Magyarországon? Miért veszedelmes a politika és jog viszonya? Mi a populizmus, milyen etatista tendenciákat érzékelhetünk a mai magyar társadalomban? Mi az a participációs populizmus?Függetlennek tekinthetjük-e a bíróságokat? Mennyiben különbözik hazánk joggyakorlata más EU-s országok joggyakorlatától? Kell-e változtatni a bírák képzésén? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphat választ az érdeklődő Olvasó Fleck Tibor könyvéből. Sodró, magával ragadó, ugyanakkor tudományos alaposságú tárgyalása a témáknak. M

Timothy Daley: A feltámadó Apokalipszis

Hajlamosak vagyunk lebecsülni a veszélyt. Timothy Daley könyve, A feltámadó Apokalipszis, megpróbál bennünket, modern civilizációs tömegembereket, kirángatni Csipkerózsika-álmunkból. Mert ne higgyük, hogy a bibliai próféciáknak csak egy része válik valóra. bizony el fog jönni egyszer a megírt pusztulás. Fel kell rá készülnünk. Egy nagy birodalo meghódítja majd a földet viszályokat, háborúságokat szít, éhínséget okoz, járványokat terjeszt, az bűnös emberiség nagy része pedig elpusztul. De melyik lesz az a bizonyos birodalom? Melyik ország lesz a Nagy Parázna? Timothy Daley meggyőzően cáfolja azokat az érveket, miszerint Oroszországra vagy az USA-ra utalnak a bibliai próféciák. Az amerikai Szerző szerint a közel-keletről jön a pusztulás, az iszlám lesz az, mely harcra kényszeríti a keresztény civilizációt. Amely ráadásul még meg is könnyíti az ellenség dolgát: feladja erkölcsi elveit, melegházasságot, nemek megválasztását hirdeti- pontosabban: belenyugszik ezekbe, mint civilizációs fe

Juvenilia VII.

A Juvenilia VII. a Debreceni Bölcsész Diákkörösök antológiája. 2017-ben jelent meg, Dobi Edit szerkesztésében. A könyv műfaja tehát: tanulmánykötet. Nagyon örvendetes, hogy a debreceni bölcsészhallgatók érdeklődése ennyire széles. Olvashatunk ebben a könyvben az egyetemi hallgatók munkavállalásáról, Immanuel Kant politikai filozófiájáról, Kazinczy Ferenc levelezéséről, az oktatásban használható videojátékokról, az operettről, Günter Grassról, a korai iskolaelhagyókról. A kötet reprezentatív módon példázza, hogy a DE hallgatóinak tudományos érdeklődése igencsak széles. Sajnos, aztán ez az érdeklődés eléggé beszűkül. A magyar tudományos kutatás pályázati rendszer által működik, s hogy mire adnak pénzt, azt a mindenkori tudománypolitika dönti el. Jó lenne, ha megtartanák wezt a szellemi nyitottságot, nem kényszerítenék arra az tudományos kutatás iránt érdeklődő hallgatókat, hogy érdeklődési területüktől teljesen eltérő témákra " álljanak rá", pusztán azért, mert csak arra va

Chris Oyaklihome:Az egészség és gyógyulás hitmegvallásai

A könyv Szerzője,Chris Oyaklihome Pásztor gyógyító szolgálatot vezet, mely Krisztus segítségével, keresztény értékek és hitrendszer alapján számol le a betegségekkel, okkult praktikákkal. Számtalan ember köszönheti gyógyulását ennek a szolgálatnak. Az egészség és gyógyulás hitmegvallásai című, kisterjedelmű, de annál nagyobb szellemi erejű könyvben 25 megvallás olvasható, mindegyik természetesen egy igéhez kapcsolódik. Nincs arra módunk, hogy mindegyik megvallást külön értelmezzük, inkább csak a főbb tendenciákra utalunk: Jézus él, bennünk, hívőkben és világban. Az Atya, a Fiú és Szent Szellem köztünk van és fejti ki gyógyító hatását. Gyógyuláson nemcsak testi gyógyulást, hanem lelki, szellemi gyógyulást is értünk. A kereszténység nem passzív, hanem aktív, a világban sikerrel boldoguló embereket teremt. Amikor Isten nevében újjászületsz, a látható világnak is ura és teremtője leszel. Képessé válsz arra, hogy szavaddal létrehozz dolgokat, akárcsak Isten létrehozta az embert. Egysz

Dag Heward-Mills: Hűség és hűtlenség

Dag Heward-Mills orvosból lett lelkipásztor, igehirdetésein már sokezren tértek meg, úgyhogy tudja, mit beszél. Hűség és hűtlenség című könyvében azt állítja, hogy egyházi szolgáló számára legfontosabb a hűség. ( A héberben egyébként a hit és a hűség szavaknak közös a szótöve...). Heward-Mills felsorolja mindazokat a jeleket, amelyekből arra lehet következtetni, hogy valaki hűtlenné válik, vagy az adott egyházhoz, vagy egészében véve Isten ügyéhez. Az nyilvánvalónak látszik, hogy aki szakadást szít, pletykál, rágalmaz, meg egyéb effélét tesz, azzal az emberrel gondok vannak. De hogy a jegyzetelés hiánya a hűtlenség jele volna? Ezen az alapon minden második keresztény hűtlen. Véleményem szerint itt a Szerző kissé túloz. De az alapgondolat, hogy a hűség minden és a hűtlenség semmi, az nagyon is igaz. Modern fogyasztói társadalmunk nem tesz mást, csak folyton hűtlenségre buzdít. Mert ha valamit elhasználsz, vehetsz másikat. Egyszerű, nem? de Isten nem a fogyasztói társadalom logikája

Papp Dezső: Egész az északi pólusig

Gondolták volna, hogy kalandos kedvű magyar felfedezők már a 20.század elején megcélozták az Északi Sarkot? Papp Dezső ma már muzeális értékű könyvritkasága egy ilyen utazásról szól. Sok kaland, regényesség, izgalom, happy end. Tipikusan az a könyv, amely kilendíti megszokott környezetéből a polgári életforma nyomottságától szenvedő polgártársakat és kedves gyermekeiket. Merthogy ez az olvasmány elsősorban az ő szívüket érintheti meg. No, meg a könyvgyűjtőkét, akik szeretik polcukra tenni a ritkaságokat. Magyar Földrajzi Intézet, 1914. xxxxxxxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt a blogot is: mediaszemle.blogspot.com

Eduard Laboulaye: Az Egyesült Államok története

Eduard Laboulaye a 19.század kellős közepén írta meg az Amerikai Egyesült Államok történetét. A könyv magyarul 1870-71-ben jelent meg ez a nagyszerű történelmi munka, három vastag kötetben, Ráth Mór kiadásában, Huszár Imre és Szász Domokos fordításában. jól cáfolva azt a közhelyet, hogy a 19.században a magyar történettudomány elhanyagolta az egyetemes történelem tanulmányozását. Dehogy hanyagolta. Laboulaye könyvéről néhány szó: 1. Remek, jól olvasható, további tanulásra, kutatásra ösztönöz. 2. Állásfoglalásai olykor egyoldalúak  3. Szelleme polgári liberális 4. néhány szakmai szempontját érdemes lenne a mai történettudománynak és történelemoktatásnak is megszívlelnie. Az amerikai függetlenségi " harcz2 kezdetét 1763-ra, az angol-francia hétéves háború végére teszi. nem pedig 1774-re. Ezt jó lenne belevésni a fejekbe. Az alapító Atyákat hősökként ábrázolja, elhallgatva olykor gyanús kapcsolataikat mindenféle szervezetekkel. Szemléletében már túlhaladott, pozitivista részlete

Szikszai Béniámin: Biblia szövetnéke, az az: Az egéssz Új, és Ó Testamentumi Szent Írásra, magyarázat, szakaszok szerént

Hát, a meglehetősen régies szövegezést és helyesírást az magyarázza, hogy Szikszai Béniámin könyve 1814-ben jelent meg Szegeden. Mára igazi könyvritkasággá lett, beszéltem teológussal, nem s tudott arról, hogy ilyen könyv egyáltalán létezik. akit érdekel, különböző antikváriumok árverésén találja meg, szerintem akkora kincs, hogy nem teszik ki polcra vagy kirakatba. minden keresztény könyvespolcán dísz lehet.

Vajda Péter: A szépítés mestersége.Útmutatás a kellemetességek megszerzésére...

Kozmetikai ipar a 19.században, Magyarországon? Bizony, igaz! Vajda Péter könyve 1835-ben, Wekler Károly kiadásában jelent meg, Kassán. Ma igazi könyvritkaság, antikváriumokban sem igazán találhatzó már meg. A könyv teljes címe: A szépítés mestersége. Útmutatás a kellemetességek megszerzésére ,s kifejtésére, a'bőr, (az Arcz, kezek, nyak, mell,stb.), a hajak a bajusz, szemek, fogak, stb.épen tartására, szépítésére, s hibáiknak elháritására. Egy toldalékkal különbféle ékességszerek készitésmódjárul. És ez csak a címe! Nyugaton a 19.században tömegével jelentek meg efféle szépségápolási könyvek. A növekvő polgári osztály igényelte az ilyesmit. Vajda Péter munkájában az is érdekes, hogy mindkét nemnek szól. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Mézd meg ezt a blogot is: mediaszemle.blogspot.com

A férfi és a nő

A férfi és a nő egy mindössze 15 oldalas kiadvány, mely a Bibliaterjesztő Társulat kiadásában jelent meg. Évet nem jelölnek, de a dizájnból és a "könyvben" látható rajzokból arra következtetek, hogy valamikor az 1980-as-1990-es évek fordulóján " követhették el". A tartalom nagyon keresztény és nagyon profi. A házasságot tekintik a családi élet egyetlen alapjának. Férj és feleség kezdettől fogva egyek. A házastársak hűséggel tartoznak egymásnak. A házasság az életért van, itt a Mt 19, 3-6 a megfelelő Ige, ez a házasság örökös voltát hangsúlyozza. A házasságban kölcsönös tiszteletnek kell működnie. A szülőknek és gyermekeknek kölcsönös kötelességeik vannak egymás iránt. A szülő köteles gyermekét tanítani,nevelni, fegyelmezni, Isten igéjét hirdetni. A gyerek engedelmességgel tartozik szüleinek. A gyermeknek bölccsé kell válnia, be kell tartania Isten parancsolatait. A házasság szeretet. A hit, a reménység és a szeretet marad meg örökké, ezek közül pedig legnagyob

Dogossy Katalin: Baj van a gyerekkel

Dogossy Katalin könyve 1987-ben jelent meg, s eléggé pesszimista képet fest a korabeli ( a Kádár-korszak végén járunk) magyar közoktatásról. A Baj van a gyerekkel kissé ironikus cím, mert a mondanivaló egyértelmű:nem a gyerekkel van baj, hanem a felnőttekkel, azaz a korabeli társadalommal. Mert nem fordít kellő figyelmet az oktatásra, és általában a gyerekre. Mert hagyja felbomlani a családokat. Mert nem érdekli, mi lesz a hátrányos helyzetben levő gyermekekkel, például a romatelepen lakókkal. Unalmas, lélektelen munkát végeznek a felnőttek, kizsákmányolják magukat, s a jövő generációt is erre készítik fel. Az iskolák nem fejlesztik a készségeket, a nagyobb gyerekek között egyre több a nem vagy rosszul olvasó. Az értelmiségi szülők gyermekeiből lesznek értelmiségiek, alacsony a társadalmi mobilitás. Az iskolák borzasztóan elhanyagolt állapotban vannak, a gyerekek nem érzik ott jól magukat. Az iskolai étkeztetés színvonala katasztrofális, az étel kevés és rossz. A kamaszok körébe

Luis Palau: Milyen az igazi keresztyén?

Luis Palau evangelizációs kiadványa igazából nem is könyv- pontosabban:formailag nem az- tartalmát tekintve viszont felér több könyvvel is. Palau arra keresi a választ, mi jellemzi az ál-keresztyénséget, és mitől lesz valaki igazi keresztyén. ( A szóhasználatból talán már kiderült, hogy Palau protestáns). Szóval, mitől NEM keresztyén valaki? Attól semmiképp sem, hogy hisz Istenben, hogy Bibliát olvas, vagy apja is keresztyén volt, vagy éppen imádkozik ( Palau Szadat egykori egyiptomi elnököt hozza fel példának, ő is imádkozott minden nap, csak éppen muszlim volt). Az igazi Krisztus-hit Palau szerint út: járni kell a béke, a tisztaság, a szeretet és az engedelmesség útján. Remélhetőleg minden evangéliumi keresztyén tudja ezt, de jó olvasni. Azonkívül a mű első része nagyon sokat segít az evangelizáció során. Néha olyan nehezen tudunk bármit is mondani az "ellenérvekre". Palau műve ebben is segít, kiváló munka. Evangéliumi Kiadó, 1988. xxxxxxxxxx Ha már itt tartunk, örül

Irwin Shaw: Izraeli riportok

1948: újjászületik Izrael Állam. A bibliai prófécia valósággá válik. Csakhogy a környező arab államok- maguk is eléggé friss politikai képződmények- nem nyugosznak ebbe bele. Hét ország támad a frissen született zsidó államra. De Izrael visszaveri a támadásokat. Irwin Shaw riportkönyve- melyet a neves magyar származású fotóművész, Robert Capa 94 fotója illusztrál- a háború utáni Izraelbe vezet el bennünket. Eljutunk Tel-Avivba, Jeruzsálembe, Galileába. Találkozunk Közép-Európából emigrált idős rabbikkal, akik szamárháton közlekednek, háborúban megfáradt, családtagjaikat vesztett fiatal nőkkel, agresszív sofőrökkel, bőséges, de teljesen ízetlen ételeke kínáló éttermekkel, dugig tele kávéházakkal, sivatagi napon izzadó kőművesekkel, professzorokkal és cipészmesterekkel- mindennel, ami a korabeli Izrael hétköznapjait jellemezte. Ez a nép nem fáradt el. Lett volna oka és alkalma, de nem hagyta abba a kemény munkát, a szakadatlan testi és lelki küzdelmet. Ezáltal fejlődött Izrael a 21.s

Silas Weir Mitchell: Fat and Blood

Silas Weir Mitchell 19. századi amerikai idegsebész volt. Nagyon haladó módon gondolkodott az elme- és idegbetegségekről. Gyűlölte a kortárs kollégái által alkalmazott erőszakos módszereket, az elektrosokkot, az elmegyógyintézetben történő fogvatartást. Fat and Blood ( Zsír és vér) című könyve 1877-ben jelent meg, voltaképpen arról szól, hogy: Minden elmebetegség alapja az, hogy valamiből túl sok gyűlik fel az emberi szervezetben. Ezért aztán vigyázni kell, hogy a vérben ne gyűljenek fel a zsírok, mert az- túl a nemkívánatos testi tüneteken- elmebetegségeket is okozhat. A gyógyszer pedig: pihenés és fogyókúra. Ezt akár a 21.században is írhatta volna, úgyhogy nyugodtan kijelenthetjük: Silas Weir Mitchell évtizedekkel megelőzte korát. xxxxxxxxxxxxx Nézd meg ezt a blogot is: keresztenyeknek.blogspot.com

George Combe: On the Constitution of Man its Relationship to External Objects ( Az ember felépítése és kapcsolata külső tárgyakkal)

George Combe skót elmegyógyász volt, 1828-ban jelent meg On the Constitution of Man and its Relationship to External Objects című könyve, melynek magyar címe: Az ember felépítése és kapcsolata külső tárgyakkal. Combe frenológiai elmélete az alábbiakban foglalható össze.: az ember fejlődésének mikéntje nyomot hagy testi adottságain, de főképp a fejformáján.Az emberi fej alakja beszél nekünk bizonyos betegségekről, például szól az elmebetegségre való hajlamról. Ha az ember fejformáját megváltoztatjuk, megváltoztatjuk a személyiségét is, gyógyíthatjuk, betegségeit. Ha pedig kimetsszük agyából az adott problémáért felelős részt.... Innentől a Kedves Olvasó már kitalálhatja, miféle módszert alkalmazott a normális Combe doktor az elmebetegségek kezelésére...

Andrew Scull: Az őrület kultúrtörténete

A könyv alcíme: A Bibliától Freudig, a bolondokházától a modern orvostudományig. Az őrültekkel soha nem tudtunk mit kezdeni. Andrew Scull könyve voltaképpen sikertelen kísérletek sokaságának lelket-megrendítő katalógusa. Az őrület kultúrtörténete áttekinti mindazokat a módokat, ahogyan a különböző kultúrák a történelem folyamán bántak vagy bánni kívántak az őrültnek bélyegzett emberekkel. Az őrületet sokáig kizárólag démonikus erőknek tulajdonították. Ám a keresztény egyház sokáig elutasította a démonűzést, mint ördögtől való és bizonytalan kimenetelű vallásos aktust. Amikor azonban kiderült,m hogy a vásári sarlatán orvosok biologikus módszerei- érvégés, köpölyözés, a fej sütögetése forró vasakkal, ököllel történő verés- majd a 18.századtól a magukat felvilágosultnak tartó " orvosok" kísérletei, például elektromosság alkalmazása a legkülönbözőbb testrészeken, majd a 20 .század csodának kikiáltott módszere, a lobotómia, nem hoz eredményt, akkor jöttek rá egy egyszerű igazsá

Peter Mayle: Bor, mámor, Provance

Le a kalappal a magyar fordító előtt, ugyanis sokkal jobb címet adott a könyvnek, mint az eredeti (A Good Year). Amúgy Peter Mayle: Bor, mámor, Provance című könyve a 21.század első összeurópai bestsellere volt, romantikus regény, ugyanakkor a kibontakozóban lévő gasztroőrületet is igen jó érzékkel meglovagolta. A Bor, mámor, Provance lényege nem a cselekmény, nem az, hogy egy vonakodó angol fiatalúr mégiscsak beleszeret a csinos kaliforniai lányba, nem, nem ez a lényeg- hanem a hangulat. A klasszikus francia előkelőség ötvöződik a mediterrán tűzzel, hévvel, vérrel. Az egymásnak feszülő üzleti érdekek nem vezetnek erőszakhoz, úriemberek csatáznak úriemberekkel, a háttérben pedig végtelen gazdagság. Kirúgják a srácot a pénzügyi állásából? Sebaj, majd örököl a nagybácsitól franciaországi kastélyt! Ez olyan jellegzetesen nyugat- európai gondolkodás. Tetszett is a könyv az ottani olvasóknak, több millió példány kelt el belőle, igazi bestsellerré vált, Provance idegenforgalmát pedig alapo

Douglas Preston: Tyrannosaur Kanyon

A kilencvenes évek vége óta járja a mondás: ha sikerkönyvet akarsz, legyen benne tipitapi-dínó. Douglas Preston: Tyrannosaur Kanyon című könyve az USA-ban és más angolszász orsázgokban igazi bestseller, dinosaurus viszont csak átvitt értelemben szerepel benne. A helyszín egy völgy, valahol az USA déli részén. Századok óta aranyásók próbálnak itt szerencsét, általában sikertelenül. Ám az utóbbi időben egyesek sejtik, hogy valami más, valami sokkal nagyobb biznisz is lehet ebben a völgyben. A korai eszmélők egyikét szabélyosan szitává lövik. Az áldozat segítségére siet a helyi állatorvos, a haldokló pedig átad neki egy noteszt. Mivel csak számok szerepelnek benne, az állatorvos felkeresi egyik barátját, aki jelenleg szerzetesnek készül, korábban viszont a CIA titkosírás-fejtő részlegénél dolgozott. Ő rájön, hogy ami itt van, az hatalmas, nem mindennapi szenzáció...De miféle? És mi köze mindehez a dinosaurusoknak, meg a Tyrannosaurusnak? Ezekre a kérdésekre kap választ az Olvasó, ha Do

Barry McDonagh: MERJ.Új és hatékony módszer a szorongás és a pánik leküzdéséhez

Amióta létezik pszichiátria, azóta próbálja az emberiség a szorongás szóval egybefoglalt állapotok felett megszerezni a hatalmat. Van, aki a gyógyszereket részesíti előnyben, mások a pszichoterápiát, megint mások alternatív módszereket. Az amerikai Barry Mcdonagh könyve a MERJ módszert írja le alaposan, közérthető módon, minden átlagos műveltségű ember számára feldolgozhatóan. A módszer lényege a következő: eddigelé a szorongást, a pánikot utáltuk, elkerültük. Ezen kell változtatni. Meg kell barátkozni a szorongással. Üdvözölni kell, ha jön, hiszen egyből elzavarni úgysem tudjuk. Fel kell vállalni azokat a helyzeteket, amelyben szorongunk, mert ez önbizalmat ad. El kell hessegetni a pániktól való félelmet, pontosabban: át kell alakítani izgalomm. Ezáltal megnő az emberi szervezet adrenalin- és tesztoszteronszintje, az állapot izgalmassá, érdekessé válik, olyan lesz, mint egy meccs, ahol Te vagy a játékos.  Nálam bevált. Szorongásaim nagyrészt elmúltak, s ha alkalomadtán visszatérnek

Helbig René: Légiturista. A vitorlázó repülősport ismertetése

Hogy az 1930-as években, Horthy-Magyarországon, milyen szinten volt a vitorlázó repülősport- nos, azt mondhatjuk, hogy vakmerő arisztokrata fiatalok hétvégi passiójaként működött. Helbig René könyve, a Légiturista, ennek az igencsak szűk rétegnek szól. Nagyon sok rajz, nagyon sok jótanács, a biztonság mindenekelőtt-elve- hogy aztán ennek mennyire volt foganatja, az kérdéses. A könyv mindenesetre sporttörténeti érdekesség, minden gyűjtőnek szívből ajánlhatjuk, jobb antikváriumokban talán még fellelhető, jómagam évekkel ezelőtt láttam egy debreceni könyvárverésen, de nem licitáltam rá. Sajnos. Buschmann, 1935. Budapest xxxxxxxxxxxxxxxx Ha van egy kis időd, meg persze kedved, nézd meg ezt a blogot is: mediaszemle.blogspot.com

Mario Vargas Llosa:A látványcivilizáció

Kultúrpesszimista- mondják a divatos és divatból kifelé menő álfilozófusok az effajta könyvekre. Pedig Mario Vargas Llosa perui író csak józanságot akar. Vissza akarja hozni az értéket a kultúrába. Merthogy- amint az a Látványcivilizáció című könyv több esszéjéből is kiderül- ezek az értékek elvesztek.Van helyettük elvont posztmodern okoskodás ( Llosa különösen kárhoztatja Derridát, Foucault-t és követőiket),mely kétségbe vonja egyáltalán a létezés létjogosultságát is, van szexuális szabadosság, mely a nem megváltoztatására, a természetes emberi közösségi értékek, például a család tagadására épül. Aki nem hiszi, olvassa el Llosa könyvében azt az írást, mely arról tudósít, miféle szexuális tanfolyamot szerveztek az általános iskolásoknak Baszkföldön, vagy hogy miféle könyveket árulnak Párizs legnevezetesebb könyvesboltjában. Van-e remény arra, hogy Llosa vágyai megvalósulnak? Talán igen. A világ értelmisége, mivel egyre kevésbé érti a posztmodern filozófusokat és a dekonstrukció hívei

Reisinger János (szerk.): Merjünk nagyok lenni...Széchenyi István füveskönyve

Széchenyi István füveskönyve:a Legnagyobb Magyar gondolatai az élet legkülönfélébb kérdéseiről, Reisinger János avatott szerkesztésében. A könyv kitűnő, leginkább az életre készülő főiskolásoknak, egyetemistáknak tudom ajánlani. Néhány észrevétel: Az egyes gondolatokhoz oda kellene írni a forrást is. Mert ha én idézem ezt a gondolatot valamilyen társaságban, esetleg megkérdezhetik, hogy pontosan hol olvastam. És erre a válasz: a füveskönyvben. Nem túl előkelő. Meglepve tapasztaltam, hogy Széchenyi István volt olyan hitbéli mélyponton, hogy Antikrisztusnak képzelte magát. Ez valószínűleg a katolikus környezet hatására történt így, mert katolicizmus mindig hajlamos volt arra, hogy borúsan, kedélytelenül szemlélje Istent, és mindezt szemérmetlenül áhítatnak nevezze. Nekem legjobban a Boldogság című fejezet tetszett. Az itt olvasható gondolatokból kiderül, hogy Széchenyire milyen erősen hatott a romantika: az egyéni boldogságot összekapcsolta a közösség boldogságával, az erővel, a szer

David Levy:Love and Sex with Robots(Szerelem és szex robotokkal)

Bevallom, sokat morfondíroztam azon, írjak-e egyáltalán David Lévy könyvéről. A könyv magyar címe ugyanis: Szerelem és szex robotokkal. Az emberiség a 21. századra eljutott oda, hogy ember-gép lényeket akar kitenyészteni. Pontosabban. nem az emberiség jutott el idáig, csak buggyant tudósok szűk csoportja akarja rákényszeríteni buta elméleteit az emberiségre. Sajnálom, hogy David Lévy asszisztál ehhez. Az emberek többsége emberekkel akar szexelni, nem robotokkal. Az emberek többsége emberekkel akar családot alapítani, nem robotokkal. S hogy a robot tud kedves is lenni? Hogy a robotokat be lehet úgy programozni, hogy mindig szeretők, gyengédek legyenek? Attól még robotok! Az ember Isten műve, de bűnbeesett, tökéletlen. Egy tökéletesnek tűnő, ám valójában uralkodni vágyó robot soha nem fogja azt az élményt megadni, mint egy esendő ember. Az ember, még ha bűnös is, még ha veszekedős is, változatos. A robot csak azt tudja, amire beprogramozták. Az meg, hogy robotokkal házasságot lehesse

Herbert Haag: Bibliai lexikon

Nagyon nehéz feladatot vállal magra az a teológus, aki összefoglaló lexikont ír a Bibliáról. Nemcsak azért nehéz ez a feladat, mert a Biblia szent könyv, azért is, mert a keresztény teológia napjainkban elképesztő sebességgel szállít új elméleteket és adatokat a Biblia egyes személyeiról alkotóiról, a bibliai fogalmakról, s ezeket egy lexikon-szerkesztőnek be kell tudni építeni munkájába, akár úgy, hogy elfogad egy új eredményt, akár úgy, hogy elutasítja azt. Az is fontos tehát, hogy mi NEM olvasható egy lexikonban. A Herbert Haag nevével fémjelzett Bibliai lexikon kimerít minden, a laikus Olvasónak tényekkel szembeni elvárását.Elképesztő mennyiségű adatot tartalmaz, talán többet, mint maga a zsidó és keresztény vallás Szent Könyve. Ismertet egymással ellentétes tudományos nézőpontokat, ezzel látszólag megfelel korunk normáinak. Olyan, más exikonokban csak elvétve olvasható címszavak is szerepelnek itt, mint "fogadó", "Jabbok", "Jézus hét szava a kereszten&q