Könyvekről mindenkinek

Páskándi Géza írói munkássága alapvetően három műnem köré összpontosul:széppróza, dráma illetve esszé. A tartalom mögött rejlő szellemi mondanivaló azonban mindig ugyanaz:egy kérdés. Hogyan tud megmaradni önazönösan a kisebbség a többségben, főleg akkor, ha a többség ezt a megmaradást nem akarja? A szabadság színeváltozásai című könyv is ezzel a témával foglalkozik. Legyen szó bár Bizánc korakozépkori fejlődéséről ( és az erről írt Páskándi-drámáról), vagy éppen a már gyermekes asszonyok szexuális életéről, netán a demográfia tudományának útvesztőiről, mindig ugyanoda lyunkadunk ki:Erdélybe. Az esszék még a Ceacescu-rendszer kommunista zsarnokságának időszakában íródtak, akkor ,amikor az erdélyi magyarság fizikailag is veszélyben volt, A Conducator mindent elmosó őrülete a hetvenes-nyolcvanas évek fodulóján lépte át azt a bizonyos határt. Mivel a cenzúra igencsak erős volt, ne csodálkozzon a Kedves Olvasó, ha Marx- és Lenin-idézetekkel találkozik, méghozzá eléggé sűrűn. Ezekről a tém

Asztalos Lajos új minőségre emeli a helytörténetírást. Esszéi, tanulmányai élvezhetők, irodalmi stílusúak. És persze tematikailag is igen változatosak: megtudhatjuk, honnan ered Kolozsvár neve, valóban Napoca település tekinthető-e a mai Kolozsvár elődjének. Alámerülhetünk a Ceacescu-korszak sötétségébe, amikor is tilos volt magyar nevén emlegetni a várost. A magyar köztörténet-írást is érdekelheti, miképpen próbálják a román nacionalisták még Szent Istvánt is románnak feltüntetni. Képet kapunk a 19.századi Kolozsvár életéről, a templomokról, a nyüzsgő és agilis lakosságról, még a nyilvánosházak működéséről is. Kifjezetten tudományos kutatóknak ajánljuk az utolsó három fejezetet, mely a kolozsvári folyókról és az ahhoz kapcsolódó ökológiai-ipari-társadalmi- gazdasági tényezőkről ad átfogó, adatszerű képet. Azt gondolom, nem sok magyar városnak van ilyen részletes folyó-adattára. Asztalos Lajos művét minden történelemkedvelőnek szívből ajánljuk. Nemcsak Kolozsvár, de az egész magyars

Ki tud valamit a 20. századi román irodalomról? Szerintem a legtöbb magyar Olvasó nemmel válaszolna a kérdésre. Itt az idő, hogy megismerkedjünk egy-két alkotóval! Alexandru Ivasiuc tragikusan rövid életet élt, 44 éves korában halt meg, több évet töltött börtönben, kényszermunkatáborban. Megvilágosodások című könyvének főhőse Paul Achim, Bukarestben dolgozó tudós. Ösztöndíjjal Párizsban kutat. Egy szép napon sétál az utcán, s  rádöbben ,hogy ő valójában nem is tehetséges tudós, csak karrierista. Minden sikerét annak köszönheti, hogy mindig, mindenkor a megfelelő helyen volt. Volt főnökeit mellékvágányra száműzte, ő pedig csak ment, díjak és elismerések övezték útját. Ha így olvassuk ezt a regényt, akkor lélektani regényt olvasunk, és ez jó. Van azonban ennek a történetnek másik olvasata, mondhatnám, politikailag áthallásos olvasata. Eszerint Achim nem más, mint Románia- és egyben a világtörténelem- legrettegettebb kommunista diktátora, Nicolae Ceacescu. Ő aztán karrierista volt, a

A huszadik század történelme bővelkedett diktátorokban. Mivel diktátor olyan emberből lesz, akinek valami baja van a lelkében, épp ezért ezen politikusok lelki élete ugyanolyan abnormális, mint politizálásuk. Diane Ducret: Hírhedt diktátorok asszonyai című könyvéből képet kapunk arról, hogyan találtak egymásra pszichopata férfiak és hasonló nők. A legelképesztőbb Mao szeretője és későbbi felesége, Csiang Csing. A kínai história egyik legnagyobb vérengzője olyan szinten volt féltékeny, hogy az is csoda, hogy bírja a papír. A román Conducator nagy tudósnak és békepolitikusnak álcázott neje, Elena Ceacescu sem volt akármi: nagyobb hatalom összpontosult kezében, mint férjénél. Általában elmondhatjuk, hogy bolond férfi találja meg a maga bolond párját. Egy kivétel azért van: a huszadik század legaljasabb diktátora, Hitler. Hitlerért rajongtak a nők, minden korosztály, minden társadalmi réteg, oly naivul szerette ezt az emberszerű lényt, hogy az elmondhatatlan. Számomra a huszadik század