Könyvekről mindenkinek

 Bónis György doktori értekezésében nem kevesebbre vállalkozott,minthogy feltárja a magyar történelem igen eseménydús periódusának,a késő Árpád-kortól Mohácsig terjedő időszak jogászságának és jogtudományának helyzetét. Az értekezés tézisei 1969-ben könyv alakban is megjelentek,s ezt a könyvet mai napig használják a történész-és jogászképzésben. Az első fejezetből kiderül,mi volt a különbség az európai egyetemi képzés ars dictaminis és ars notaria kurzusai között,s hogy mi a jelentősége Accursius összefoglaló művének. Megtudjuk azt is,hogyan formálta át egy pápai bulla az egyetemeket.Felvetődik a kérdés:a bolognai egyetemtől eredeztethető oktatási szisztéma valóban ennyire éles különbséget tett világi jog és kánonjog között? A második fejezet szól a magyar jogalkotás kezdeteiről,Bónis szerint ez III.Béla uralkodásához kötődik. Szó esik az Itáliában végzett magyar kánonisták 1265 utáni betörésére a politika területére. Szó esik a királyi kancellária szerepéről, a capelláról,mint hiteles

Révész Imre 1924-ben, Debrecenben jelentette meg A magyarországi protestantizmus tudományos történetírása című művét. Ez egy értekezés, mely igen átfogó, széleskörű. jó problémaérzékkel festi le az egyháztörténészek szakmai dilemmáit- ezáltal pedig túlnő szűkebb diszciplinája határain. Révész Imre ugyanis felveti azt a kérdést, mellyel minden tudománys kutató mindennap szembesül. Nevezetesen: 1. Milyen témát válasszon?                        2. Milyen műfajt válasszon? Tanulmány, könyv, értekezés, kismonográfia, átfogó szintézis. Ez minden tudománynak örök problémája. Ha valaki választ keres erre a krdésre, akkor érdemes finanszírozási kérdésekkel kezdeni. Mit fizet a támogató? Részletekbe menő alapkutatást, vagy átfogó szintézist? 1924 óta ezt a gondot még nem oldották meg. A tudósnak minden nap döntéseket kell hoznia. Ha rossz döntést hoz, az visszavetheti tudományos karrierjét. Magyarországon a történelmi szintéziseket rendszeresen támadják, főként politikai okokból. Mire ugyan

A mindössze 20 oldalas értekezés ( azért a könyveknél tárgyaljuk, mert jelentős súlyú) tartalma ennyiben foglalható össze: egyik zseni egy másik zseniről. A tragikusan fiatalon elhunyt debreceni költő, Oláh Gábor esszéje Petőfi Sándorról nagyon lírai, ugyanakkor igencsak eredeti megállapításokat tartalmaz. Kopogtat a tehetség az 1923-ban megjelent művön. Oláh Gábor szerint Petőfi maga is műalkotás: kötő, szép ,mély, művészi életű. Szerző szerint Petőfinél ez tudatos szándék volt ( ezt a nézetet ferdítették el később olyan irodalmárok, akik azt állították, hogy Petőfi " menedzselte", " megcsinálta" önmagát. Oláh idáig nem megy el, csak azt a fajta ösztönösséget tagadja, amelyet már a kortársak is- hol elismerőleg, hol a bírálat szándékával- felróttak Petőfinek. Petőfi- recenzens véleménye szerint- egyáltalán nem volt marketingember, bizonyítja ezt képviselőválasztási kudarca is. Egy másik, amit Oláh kiemel Petőfi Sándor művészetében: az egyszerűség. "Petőfi k