Könyvekről mindenkinek

 A Kádár-korszakban Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb vállalata a Magyar Rádió és Televízió volt. Az 1965-ben megjelent Rádió és Televízió Évkönyv ( fpszerkesztő Lévai Béla, 7 tagú szerkesztőbizottság munkálkodott a több ,mint 650 oldalas mű összeállításán) kettős jubileumot ünnepelt: 40 éve működött a Magyar Rádió, 20 éve pedig az ( az akkor felszabadulásnak hívott) korszerű és új szellemiségű rádiózás. A könyvben található változatos és hatalmas mennyiségű anyagból - rövid a könyvajánlónk- nem tudink mindent, spoiler-módjára részletezni, inkább csak kiemelünk fontosabb, talán a 21.századi Olvasóz is érdeklő szövegeket, szövegrészeket.  Nagyon érdekes az 1925-ös rádió-premier bemutatása. A kedves és tekintetes meghívottak mintegy ezer méterre, egy színházteremben helyezkedtek el a közvetítőkocsihoz viszonyítva. Apponyi Albert köszöntöte hangszórón keresztül a közönséget, majd Hegedűs Gyula ( a kor egyik sztárszínésze, méltatlanul keveset beszélünk róla) olvasott fel Az em

 Ágh István első kötete,a Szabad-e énekelni (sic!) 1965-ben jelent meg. Újszerűsége abban állt,hogy a könyvben szereplő versek nagy része formailag a népi kultúra jegyében fogant,Ágh Istvántól mégis távol áll és állt a népiség eszményítése,pláne miszticizálása. A költő éppenhogy a magyar falu,a magyar vidék hanyatlását,az urbánus életforma ellentmondásokkal övezett terjeszkedését mutatja be.  A Zsúfolt vonatok című versben az elhagyott anyák gyermekei,anyjuk csomagjával,robognak a város felé( talán önlétének meghatározását is elrejtette ebben a versben a költő). Az Emlék,álom című ál-tájleíró versben a tehenek eltűnnek a füstben. Az Utószó című versben a városról hazalátogató férfit penészes ablaktáblák,nyomorukat őrző buta ebek fogadják. A Temető című költeményben a temetőt elhagyja Isten,a maďárfészkekben pedig télen férgek laknak. A Gyógyító című panaszos önvallomásban pedig rozsdás szerszámokról,éhesen nyöszörgő disznókról,elkóborolt fiakról olvadhatunk. Sorolhatnánk a kötetből az

A magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófájának, a 2. magyar hadsereg második világháborús vereségének irodalmi feldolgozása már jóval a rendszerváltás előtt megkezdődött. Sallai Elemér könyve. -42 fok című könyve ennek példája. Amint az egy, az 1960-as évek Magyarországán kiadott történelmi témájú könyvtől várható, a koncepció erősen ideologikus. A zömmel nemesi származású tisztek, akik kényelemben dőzsölnek és szórakozásból agyonverik a zsidó munkaszolgálatosokat, vagy egyáltalán nem nézik a nemzeti érdekeket, vagy pedig túlzóan nacionalisták. A legénység, kiknek többsége becsületes dolgozó szegényparaszt netán gyári munkás, vöröslő arccal gondol a népnyúzó tisztekre, s amikor a Vörös Hadsereg dicső és makulátlan katonái ( mert a szovjetek még a hidegben sem fagynak meg, csak a horthysta magyarokkal történik ilyesmi), szóval, a szegényparaszti sorból származó legénység előszeretettel áll át a szovjetek oldalára, hogy aztán részt vegyen a világforradalom kibontakoztatásában.