Könyvekről mindenkinek

 Mielőtt kézbe vettem Varga Dmokos: íróiskola című könyvét, bevallom, voltak bizonyos kételyeim. Meg lehet tanulni az írást? Tanulás útján lehet valakiből jó regényír, novellista, vagy színházak kedvenc drámaírója? Nem valamiféle felsőbb eredetű ihlet hatására alkotnak zseniális műveket az írók, költők? Miután viszont elolvastam a könyvet ( egy délután kellett hozzá, alig tudtam letenni), rájöttem, hogy a helyes válasz a fenti kérdésekre:az írói tehetséget nem lehet iskolás módszerrrel tanulni, viszont egy jó könyvből sok dolgot megtanulhatunk az írásról, irodalomról, az irodalom történetéről. Mit is érdemes megtanulnunk? Például azt, hogy az író, különösen a prózaíró, nem feltétlenül ura hősei életének. Van, hogy a regény végén a hős egyszer csak meghal, és az író nem tehet ez ellen semmit. Ezt látja, ez jön a regény cseekményéből, így( kissé blazírt szóval) logikus. Sokszor az írót vezeti a tolla, megtanul írni a toll, az író csak eszköz marad, aki a tollat ( 21.századi értelemben: a

Azoknak a pályakezdő magyartanároknak, akiknek gondoz okoz a diákok és versek összehangolása, feltétel nélkül ajánlom Kiss Gáborné: Versközelben című könyvét. Az irodalom, és azon belül a költészet tanítása manapság nemzeti ügy- a fogyasztói társadalom ellenében megszülető, józan és tradicionális kultúra megalkotásának alappillére. Nem mindegy, hogyan, milyen szakmai munícióval felvértezve látunk neki az irodalomtanítás sokszor nem könnyű munkájának. Kiss Gáborné elkötelezett irodalmár és elkötelezett pedagógus. Ritka kombináció, de erre van szükség. Persze, a Versközelben közel harminc éve jelent meg, azóta változtak a tankönyvek és változtak a diákok. Nem hiszem, hogy egy 21. századi, computereken szocializált emberkéhez közel állna a finnek nemzeti eposza, a Kalevela, mint ahogy Illyés Gyula: Munka a munkával című költeménye sem szerepel már a tananyagban. Balassi Bálint: Borivóknak való című versét pedig nem kellene iskolásoknak tanítani, mert nem nekik való. Ott vannak viszont