Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

Robert Ludlum:Janson küldetése

 Robert Ludlum könyvét azoknak ajánljuk,akik szeretik a jó kalandregényeket,de a történelem iránt is pislog bennük az érdeklődésnek legalább a csírája. A Janson küldetése olyan regény,melynek cselekménye a messzi múltból eredeztethető.  Spoiler:Paul Janson korábban veszélyes küldetéseket hajtott végre az amerikai kormány megbízásából,élete hátralévő részében viszont szeretne méltóságteljesen pihenni a babérjain,élni az átlagamerikai nyugdíjas életét. Ez nem adatik meg neki. Megbízzák ugyanis,hogy keresse meg a világszerte ismert magyar származású amerikai milliárdost,Novákot,akit egy szélsőséges banda tart fogva. Janson és társai elképesztòen őrült akció során ki is szabadítják a filantróp pénzembert,és már-már örülnének is a sikernek,amikor is a szabadságának örvendő milliárdost szállító repülőgép egyszerűen felrobban. Ugyanebben a pillanatban Janson bankszámlájára hatalmas összeget utalnak,s ez felkelti bizonyos kormánykörök gyanúját. Az egykori ügynök csak úgy tudja megvédeni magát,

John Rickards:Kísért a múlt

 John Rickards az amerikai krimiírók középnemzedékéhez tartozik. Első könyvével,a Kísért a múlt c.regénnyel hívta fel magára a kiadók és az Olvasók figyelmét. A regény cselekménye egy Maine állambeli kisvárosban játszódik. Towshend seriff és fiatal segítője éppen hazafelé tartanak,amikor észrevesznek egy félmeztelen férfit az út szélén,aki mindkét kezében kést tart,előtte pedig egy meztelen női holttest fekszik. Mint később kiderül,a város kötiszteletben álló áoolónőjét gyilkolták meg. A férfit,akinél nincsenek iratok,letartóztatják. Nem mond semmit,még a nevét sem. A kihallgatásokon mindenféle történelmi neg irodalmi idézeteket citál,mindenféle rendszer nélkül. A seriff felkéri szakértőnek régi barátját,egyben a város szülöttjét,Alex Rourke-ot,hogy segítsen a kihallgatásoknál. Nicholas,ahogy nevezi magát a fiatalember,Alexszel sem hajlandó együttműködni. Viszont mindent tud a férfi múltjáról. Tudja,hogy helyi születésű,hogy korábban az FBI-nál dolgozott,hogy autóbalesetben meghaltak a

Agatha Christie:Adventi krimik

 A Helikon Kiadó válogatást készített Agatha Christie adventi és karácsonyi témájú novelláiból,elbeszéléseiből. Kitűnő ötlet és remek megvalósítás. Itt van mindenki,aki Agatha Christie világában számít:Hercule Poirot,Tummy és Tuppence,Parker Pyne,Mr.Quin és az elmaradhatatlan Miss Marple. Szórakoztató,izgalmas történet kerekedett nyomozásaikból,egy kitűnő könyv,amit minden krimikedvelőnek szívből ajánlunk.A kötetben szereplő művek igazi angol krimik. Itt most nem "spoilerezünk",ahogy mostanában divatosan mondják,csak egy-két történetet emelünk ki a tizenháromból. Hercule Poirot mester a főhőse a Karácsonyi kaland című elbeszélésnek. Poirot-t valami titokzatos körülmények között eltűnt gyémánt miatt meghívják egy kedvesnek tűnő társasagba,töltse velük a karácsonyt-ami persze hamisítatlan angol módon megrendezett,pulykával,pudinggal. Poirot azonban levelet kap:ne egyen a karácsonyi pudingból!Ráadásul a mindenütt ott kotnyekeskedő,de igencsak életvidám gyerekek még egy csínyt is

Petőcz András:Másnap.Feljegyzések a háborúból

 Petőcz András könyve, a Másnap. Feljegyzések a háborúból egy nagy, egyetemes tiltakozás mindenféle háború ellen. " Technikailag" pedig a regény egy trilógia második része. Az első, az Idegenek, valóságos szépirodalmi bestseller lett Magyarországon. A Másnap sem marad el mögötte színvonalában, úgyhogy jó eséllyekkel pályázik a " bestseller" címre.  A regény Anna, egy tíz év körüli kislány, sorsát követi nyomon. A lány a háború áldozata, katonák őt és iskolatársait egy tornateremben tartják fogva, élelem és ivóvíz nélkül, majd a lányt élve eltemetik, de ő kiszabadul, s barátnőjével együtt az alagúton átjutnak a másik, szomszédos országba, a szabadság hazájába. A kislány hosszú kórházi kezelés után egy bevándorlókkal foglalkozó alapítványhoz kerül, a nagyon szép és - Anna szerint igazi anyapótlékot kínáló- Sophie veszi őt pártfogásba. Velük szemben lakik a bevándorlási hivatal illetékese. Az új országban minden szép és jó, senki nem éhezik, mindenki nagy és szép házak

Eric Weiner:A zsenialitás földrajza

 A könyv alcíme: A világ legkreatívabb helyeinek nyomában az ókori Athéntól a Szilicium-völgyig. Eric Weiner rendkívül szellemes új könyvében arra vállalkozott, hogy kideríti:mi az oka annak, hogy a világtörténelem bizonyos periódusaiban egyes helyek csak úgy ontották a zseniket, a mindenféle területen nagyot alkotó géniuszokat. A zsenialitás földrajza című könyvet elsősorban ajánljuk történészeknek, ezen belül is a tudomnáytörténettel foglalkozóknak, de minden értelmiségi olvasónak, aki kíváncsi arra, honnaan is ered a géniusz. Talán az ókori Athénból?-teszi fel a kérdést Weiner.Mi az oka annak, hogy egy eléggé középszerű görög városközpontú állam néhány évtized alatt felemelkedett, majd gyorsan le is hanyatlott? Talán a görög élettempó? A hosszas üldögélés, az elmékedésre való hajlam? Vagy talán az, hogy olyan rosszak voltak a fizikai körülmények, hogy a kreatív emberek a szellemben kerestek vigasztalást? Vagy pont a görögök voltak azok, akik rájöttek, hogy a kreativitás vigasztalást

A Magyar Szocialista Munkáspárt X.kongresszusa,1970

 Történészek,politikatudósok számára valóságos kincsesbánya ez a könyv. Bepillantás egy letűnt korba,a Kádár-korszakba,a "létező szocializmus"elitjének világába. A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusát 1970-ben rendezték. Ez a könyv a pártkongresszus legfontosabb eseményeit foglalta össze az akkori párttagok számára. Van a könyvnek egy amolyan bevezetője,amely áttekinti az MSZMP KB-nak az előző pártkongresszus óta kifejtett tevékenységét. A két leglényegesebb kérdésen,az 1968-as csehszlovákiai bevonuláson illetve az ugyanabban az évben bevezetett új gazdasági mechanizmuson,egyszerűen átsiklanak,mondván,hogy mindent jól csináltunk... A könyv első része egyfajta statisztikai áttekintés Magyarország akkori helyzetéről. E számadatokat és táblázatokat tanulmányozva az az ember benyomása,hogy 1967-1969. között megérkeztünk az aranykorba. A kötetben közölt számok szerint ugyanis minden nőtt. Nőtt a párttagok száma,nőtt az életszínvonal (itt említendő meg,hogy a X.kongresszu

Velich István-V. Nagy Anikó:Egzotikus gyümölcsök csodálatos világa

 Miért szeretjük az egzotikus gyümölcsöket? Azért, mert ha megízlenük egy gueva-t vagy egy szurimancseresznyét, kicsit utazunk is, bejárunk más tájakat, belekóstolunk valami más kultúrába.  Velich István és V.Nagy Enikő:Egzotikus gyümölcsök csodálatos világa c. könyve nagyszerű alapot, profi hátteret nyújt ehhez a bizonyos belekóstoláshoz. Azoknak is szívből ajánljuk, akik elgondolkodtak már azon, hogy belefognak valamely gyümölcs termesztésébe.  A könyv első része azokról a gyümölcsökről és fűszernövényekről szól, melyek gondos termesztéssel hazánkban is megteremnek. Megtudjuk, hogyan kell szaporítani a gránátalmát (egyébként tudták, hogy gyakorlatilag az egész világon megterem, Kínától Brazíliáig, de őshazája valahol a Közel-Keleten található?), eldönthetjük, hajtásról vagy vesszőről, vagy kétéves részeiről akarjuk gyökeresíteni. A gümölcstermő golgotavirág ( amely nem azonos azzal, amit a bibliai tájakon termesztett golgotavirággal azonosítunk!) pedig közép-amerikai eredetű, és pass

John Baylis-Steve Smith-Patricia Owens:Világpolitika és globalizáció.Bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba

A Baylis-Smith-Owens szerkesztőhármas által jegyzett Világpolitika és globalizáció című könyv eredetileg egyetemi-főiskolai tankönyv, a nemzetközi kapcsolatok szak alap- és mesterképzősei számára. Azonban olyan jól sikerült, hogy nemcsak ők, hanem politológusok, történészek, humán földrajzosok, szociológusok is eredményesen használhatják, nekik is ajánljuk. Az egyes témákkal kapcsolatos legújabb nemzetközi szakirodalomat összegzi, hozzátéve természetesen a Szerzők, Szerkesztők által végzett kutatások eredményeit.  A könyv kiemelekedően példaadó szemléletéről: minden egyes témában ismerteti az egymástól eltérő álláspontokat, ezeket összegzi, és az Olvasóra bízza, sőt, el is várja tőle az önálló vélemény kialakítását. Minden fejezetben vannak kifejezetten a pro és kontra érvelés gyakorlását elősegítő úgynevezett " Vélemények ütköztetése" blokkok. Itt felvetnek egy adott problémát ( hasznos volt-e az emberiség számára Hirosima és Nagaszaki;Jó képet ad-e a psztstrukturalizmus arr

Jeanne Siaud-Facchin:A szuperintelligens gyermek

A könyv alcíme: Segítsük felnőni- segítsük, hogy sikeres legyen Jeanne Siaud-Facchin francia pszichológus, pszichoterapeuta, nagy szakmai tapasztalattal foglalkozik szuperintelligens gyermekekkel. Ismeri örömeiket, szomorúságaikat, s könyvében szeretne tanácsot adni tanároknak, szülőknek, és persze maguknak a gyermekeknek, hogy mit és hogyan kell csinálni bizonyos helyzetekben. A szuperintelligens gyermek c. könyv először is azzal foglalkozik, mit is jelent valójában a szuperintelligencia. Mást, mint amit mi itt Európában a pedagógiai elméletben és gyakorlatban tehetségnek nevezünk. Minden gyermek tehetséges, de nem mindegyik szuperintelligens. Képet kapunk arról, milyen összetevői vannak a szuperintelligenciának. Megtudhatjuk, hogyan épül fel egy szuperintelligens gyermek énképe, milyen elhárító mechanizmusokat használ, miért más a humora, mint a többieknek. Nagyon hasznos segítséget nyújtanak a szülőknek a gyakorlati példák, részben már felnőtt gyermekektől, részben szülőktől, pedag

John Williams:Stoner

 A Stoner a 20.század közepének egyik nagy amerikai könyvsikere, irodalmi bestseller-mondhatnánk harsányan,de mindez nem igaz. John Williams(1922-1994) regényét kiadták,aztán el is felejtették,hogy aztán az újrakiadás rádöbbentse a kritikusokat és az olvasóközónséget:Amerika megint valami nagyot adott a világnak. A mű főhőse,William Stoner,gyermekkorát szüleivel egy közép-nyugati farmon tölti. Reggel napkeltével kel,tehenet fej,csirkéket gondoz,aztán,ahogy nagyobb lesz,segít a betakarításban,a vetésben. Tipikus farmergyerek Ám egyszer váratlan lehetőség nyílik meg előtte:a Missouri Egyetemre kap ösztöndíjat,méghozzá-ahogy mi mondanánk-agrármérnök szakra. Ám a talajkémia órákat nagyon unja,megfogja viszont az irodalom. Egy rendkívül antipatikus tanár óráján valami félelmes, valami bizsergető járja át, olyan, mint azelőtt soha. Hősünkből végül nem lesz agrárszakember, hanem angol szakon végez-szülei értetlenségére,de ez az értetlenség soha nem vezet nyílt ellenségeskedéshez:az apa,bár ne

Réthy Pál:Az önnemzés(Generatio aequivoca)

 A könyv alcíme:A növények, állatok és emberek őseredeti keletkezése. Több tudós természetvizsgáló után. Réthy Pál a 19.századi magyar történelem egyik elfeledett alakja. Orvos volt, Békés megyében dolgozott, az ottani lakossággal próbálta elfogadtatni a himlő és a kolera elleni oltásokat, gyógyszereket. Jól végezte hivatását, jó politikai kapcsolatokkal rendelkezett, ezért aztán kitüntették nagykereszttel. Hogy mi, 21.századi Olvasók miért nem ismerjük még nevét sem? Ennek a Budapest-centrikus történelemírás és közfelfogás az oka, véleményem szerint. A Magyar Vidék nagyjait a modern közhistória nagyrészt kirekesztette magából.   Réthy Pál írt egy, az akkori magyar orvosi és biológiai szakirodalomban újnak számító könyvet, címe: Az önnemzés( Generatio aequivoca). A könyv háttere pedig elég sokrétű: - Az evolúciós elméletek mindig is gyakran példálóztak az önnemzés- szerintük megoldott, és a darwini elméletet igenis alátámasztó-problémájával. - A 19.században, a gyarmatosítások korában

Friedhelm König:Másként,mint gondolnánk

 A könyv alcíme:Gondolatindító rövid történetek. Friedhelm König német teológiai író,gimnáziumi tanár. Másként,mint gondolnánk című, lendületes stílusú, nyitott szellemről árulkodó könyvében rövid,de igaz történeteken keresztül mutatja be Jézus evangéliumának,az isteni kegyelemnek,nagyszerűségét. Minden történet egy-egy példa arra,hogy mégoly reménytelen helyzetből is van kiút. Még a legnehezebbnek vagy leginkább elveszettnek hitt lélek is megnyílhat,kitárhatja szívét egy felsőbb,égi erőnek. Mert az égi erő, Isten ereje- amint az König könyvéből kiderül- ott van mindenkor és mindenhol. Ott van Nagy Frigyes király porosz, és sokszor eléggé erkölcstelen( ki gondolná...) udvarában. Ott van Szahalin orosz börtönszigetén, ahol is láncra vert, reményvesztett foglyok kínlódnak elképesztően rossz körülmények között, és sok fogoly analfabéta. Ott van az Északi-tengeren ,amikor is egy teherhajó úgy fut zátonyra, hogy kettétörik, és a mentőhajó legénységének rá kell beszélnie a bajbajutottakat, h

Bernáth László:Morális felelősség,érdem és kontroll

 Bernáth László könyvét elsősorban filozófusoknak ajánljuk. Ugyanakkor azoknak a szakembereknek-jogászok,pedagógusok stb.-is érdemes elolvasni,akiknek praxisában a felelősség kérdése mindennapi tényezőként,problémakánt merül fel. A Morális felelősség,érdem és kontroll című könyv napjainkban minden korábbinál aktuálisabb-s ahogy telnek az évek,évtizedek,egyre aktuálisabb lesz. A változó társadalmi viszonyokat ugyanis eléggé döcögősen követi az erkölcsi alkalmazkodás. Korábban egyértelmű szituációkban (A a felelős,B az áldozat) ma már,a dolgok fokozódó összetettsége miatt,mind többször fordul elő olyan eset, amikor csak nehezen tudjuk megnevezni a felelőst. Bernáth László mindenekelőtt azt a kérdést teszi fel:szükség van-e egyáltalán olyan elméletekre,melyeknek segítségével meg tudjuk állapítani a felelősséget,vagy éppen megnevezni a felelős személyt?Nem lehetséges az,hogy ez a bizonyos döntés,hogy ki a hibás,ki a vétlen,ez benne van az emberben szubsztanciálisan,magyarul:az ember lényeg

Csermely Péter:Bloghálózatos életfilozófiám

 Csermely Péter biokémikus,hálózatkutató,tudományos tehetségkutató és -fejlesztő. Bloghálózatos életfilozófiám című kitűnő könyvében sajátos filozófiai szemlélettel közelít a világhoz:szól gazdaságról,tudásról,tehetségről,társadalmi és mentalitásbeli problémákról. Ebben a rövid kis könyvajánlóban nincs módom arra,hogy fejezetről fejezetre ismertessem a könyv vázlatos tartalmát-amúgy sem vagyok a spoiler megszállottja-inkább arról írnék,hogy nekem,mint egyszerű olvasónak,miért marad emlékezetes Csermely Péter könyve. Először is azért,mert minden területen továbbléptet. Nem pusztán érint dolgokat,hanem igen őszintén és mélyen,új szempontokat adva tárgyal nagyon komoly és a jövő szempontjából fontos kérdéseket.Csiszolja a személyiséget,példának okáért a Rooseveltről és Churchillről illetve arról a bizonyos harmadik személyről  szóló fejtörőt nem ismertem,de sokatmondó. Egész éjszaka nem aludtam,gondolkoztam magamról. Az énképemről,tudniillik... A tehetséggondozásról szólva:nagyon rokonsze

Nemes Károly:Greta Garbo

 Greta Garbo a film történetének egyik legendája. Csakhogy ma már nem ismerjük magát a munkásságot, inkább csak a legendát. Éppen ezért lényeges, hogy Nemes Károly rövid összefoglaló könyvét elolvassuk. A mindössze 100 oldalas Greta Garbo című könyv, mely a Filmbarátok kiskönyvtára sorozatban jelent meg, bemutatja a színésznő pályafutását, a kezdeti első lépesektől egészen a világhírű nagy filmekig. Greta Garbo nem olasz, hanem svéd, eredeti vezetékneve Gustafsson.Stockholm szegénynegyedében született, bolti eladóként dolgozott, mikor felfigyeltek rá( a mai Olvasó csak remélheti, hogy nem egy huszadik századi celeb- történettel, az alacsony sorból világsztárrá emelkedő hölgy sztorijával,manipulálják...). Reklámfilmekkel kezdte, majd összeismerkedett Mauritz Stillerrel, aki akkoriban a svéd film nagyágyúnak számító rendezője volt, ő rendezte a Gösta Berling című filmet, Selma Lagerlöf azonos című regény nyomán. Greta ebben már komoly szerepet kapott. Svédország után jött Ausztria, a kor

Anette Moldvaer:Kávészenvedély

A könyv alcíme: Különleges kávék, barista technikák. Több,mint 100 recept a nagyvilágból. Aki szereti reggel egy kávéval indítani a napot, vagy éppen egy jó félórát eltölteni egy diszkrét kis kávéházban- netán mélyebben meg akarja ismerni a kávézást, mint kultúrát- annak Anette Moldvaer könyve egyenesen ideális. A rendkívül gazdagon, sőt ínycsiklandozón illusztrált könyv egyaránt szól a profi- vagy azzá váló- baristához, illetve az "egyszerű" fogyasztóhoz.  Megtudhatjuk, miért pont a kávé lett az emberiség egyik legnépszerűbb itala. Megismerkedünk a kávé biológiájával, a vetéstől a szüretig. Ki hitte volna, hogy a kávétermés piros, mint a cseresznye? Megtudjuk, mi a különbség az arabica és a robusta fajták között, megismerkedünk az elő- állítás folyamatával. Látjuk az őrlés módszereit is, megtanuljuk, miért kell másképp őrölni a presszókávét, az ibrikkávét,a filterkávét, és a többi fajtát. Megtanuljuk a helyes kóstolás titkait, csakúgy, mint a helyes felszolgálásét- bár utóbb

Zhouying Jin:Az emberiség jövője

A könyv alcíme:Globális civilizáció és Kína megújulása.  Zhouying Jin a világ egyik legismertebb jövőkutatója. Az emberiség jövője című könyvében arra keresi a választ, milyen technológiai és társadalmi kihívásokkal kell szembenéznie a 21. századi emberiségnek, s ezekre a kihívásokra milyen válaszok adhatók. Bár legtöbb gyakorlati példáját Kína fejlődéséből hozza, a könyv az egész emberiségnek, bármely nemzet bármely tagjának szól.  Zhouying Jin szerint szakítani kell az elmúlt 300 évben uralkodóvá vált társadalmi paradigmákkal. Az ipari alapú társadalom szerinte túlságosan is az anyagi javakat hajszolja, mindenben a profitot keresi, eközben gyógyíthatatlan károkat okoz a Föld bolygó ökoszisztémájában,a következő generációktól pedig még a lehetőséget is elveszi a hibák kijavítására. A technológiával kapcsolatosan két veszélyről ír: az egyik a fejlődés elutasítása, a másik a tudomány és a technika mindenhatóságába vetett hit, a túlzott racionalizmus. Jin szerint midkettőt el kell kerüln

Dr.Paul Brand &Philip Yancey:Csodálatos alkotás

A Csodálatos alkotás különleges és nagyon fontos könyv. Dr.Paul Brand Indiában dolgozó orvos és misszionárius, és Philip Yancey, nemzetközileg elismert kanadai teológus és író arra keresi a választ, hogyan mutatható ki az ember egyedisége a testben, és ez az egyediség hogyan vezet el magasabb rendű, spirituális problémákhoz. A Szerzőpáros az embert egyfajta közösségnek, sejtek együttműködésének tekinti- ennek analógiájára mindenféle közösség, például a gyülekezet,egyének harmonikus együttműködése, összeforrása egy testté. Ha megbomlik a harmónia, ha a test egyik tagja, szövete, sejtje fellázad, akkor az immunrendszer- és a huszadik század óta a modern orvostudomány- siet azt helyreálítani. A közösségeknek, gyülekezeteknek is kell, hogy legyen afféle közös immunrendszere, amely ott segít, ahol éppen baj van. Sajnos, sok gyülekezet bomlásához éppen az vezet, hogy ez a természetes immunrendszer, az összefogás immunrendszere hiányzik. Szétszedték a belső, hiábavaló küzdelmek.  De hogyan le

Cholnoky Jenő:Magyarország földrajza

 Cholnoky Jenő könyve először 1929-ben jelent meg, kilenc évvel azután, hogy politikai döntések nyomán jelentősen megváltozott a Kárpát-medence politikai földrajza. A Magyarország földrajza temtaikailag  a Kárpát-medence egészét felölelő komoly, tudományos mű, nem mentes azonban a Szerző olykor-olykori személyes reakcióitól, ami abban a hrlyzetben természetes. Elvégre objektív, száraz tudomány nincs, s egy bizonyos határon belül egy tudományos könyv Szerzője bátran kifejtheti véleményét.  Cholnoky ismerteti a Kárpát-medence felszínét alakító főbb erőket, Erdélyből közelítve járja be az első fejezetben Magyarorrságot. Szól a hágókról, mint természetes védelmi " eszközökről". Prinz Gyula nyomán Tisziának nevezi azt a " nagyon ellenálló, kemény kéregdarabot", mely Magyarország magbát alkotja. Megismerhetjük Magyarország éghajlatát- napjaink klímapolitikai vitái közepette ékifejezetten érdemes ezt a fejezetet elolvasni,a 40.oldalon lévő táblázatból megtudjuk, hogy pl. N

Osvaldo Soriano:Nem lesz többé gyötrelem,sem feledés

 Kevés ennél szebb cím létezik a kortárs irodalomban. A "Nem lesz többé gyötrelem, sem feledés" Carlos Gardel egyik versének zárósora. Remekül előlegezi meg a regény hangulatát,cselekményét. Osvaldo Soriano argentín író Nem lesz többé gyötrelem,sem feledés című könyvében szülőhazájába vezet bennünket.Az időpont valamikor 1973 vagy '74. Argentínában Perón elnök van hatalmon,de az a konszenzus,amely a népet az elnök mellé állította,megtörni látszik. Felnőtt egy új nemzedék,amelynek tagjai Buenos Aires valamelyik egyetemén tanultak,peronistáknak vallják magukat,valójában inkább baloldali anarchistáknak nevezhetnénk őket. Ezek a forrófejű,hataloméhes ifjak pedig ki akarják rakni a pártból a 40+nemzedéket. Céljaik érdekében a koncepciós perektől illetve az erőszaktól sem riadnak vissza,utóbbit kifejezetten élvezik is. Egy képzeletbeli argentín falu rendőrnyomozója don Ignacio. Lelkes peronista,a politikai "bűnözőkkel" szemben igen keményen jár el. Csakhogy egy szép n

Hargittai Balázs:Négyszemközt a tudománnyal.Válogatás Hargittai István írásaiból

 Hargittai Balázs könyve bevezeti Olvasóit az igazán nagy tudósok világába. Hargittai István élete folyamán a természettudományos szakma szinte minden nagyjával találkozott, beszélgetett, portrét készített róluk. Ezek az írások emberivé teszik a sokszor száraznak tűnő fizikát, kémiát, s örök tanulságul szolgálnak minden nyitott szellemű ember számára.  Megtudhatjuk, hogyan reagált a magyar tudományos közélet- és persze a korabeli politika- Wigner Jenő 1963-ban kapott fizikai Nobel-díjára. Megismerhetjük a világhírű, Amerikában kutató magyar fizikuson túl magát az embert: szinte látjuk magunk előtt, ahogy kedvenc költőjét, Vörösmartyt idézi, vagy ahogy nagy keserűséggel beszél a Horthy-korszak Magyarországáról. Megismerhetjük Wigner tudományfilozófiai munkásságát, megismerkedünk a határterületek és az " eltolódás" fogalmaival. Olvashatunk Wignerről részletes életrajzot, képet kapunk Wigner Jenő és Polányi Mihály viszonyáról, valamint aforizmákat, bölcsességeket olvashatunk oly

Okváth Imre(szerk.):ÁVH-politika-1956

 Az Okváth Imre által szerkesztett, mások mellett Rainer M. János, Takács Tibor, Müller Rolf, Gyarmati György nevével fémjelzett tanulmánykötet azt igazolja, hogy az ÁVH - szubsztanciálisan- nem tűnt el 1953-ban, hanem mentalitása, a társadalmi problémáknak ÁVH-s módszerekkel való kezelése tovább élt az egész kommunizmus ideje alatt. Mint kiderül, még 1958-ban is ítéltek el olyan embert rendőrgyilkosságért, akinek a világon semmi köze nem volt az egészhez. Ebben a rövid könyvajánlóban nem az egyes tanulmányokat elemzzük- ezt majd megteszi az Olvasó, mikor végére ér a könyvnek- hanem annak a történelemképnek a rekonstrukcióját kíséreljük meg, melyet a kötet- akár szándékán kívül- is közvetít. Tisztában vagyunk vele, hogy ez kockázatos vállalkozás, dehát kockázat nélkül nincs győzelem. Magyarország históriájának egyik legsötetebb diktatúrájával csak kevesen azonosultak, a XX.Kongresszus és Hruscsov beszéde után egyre kevesebben vállalták a nyílt azonosulást. A Nagy Imre- kormány regnálás

Thomas L.Friedman:Köszönet a késésért

 Alcím:Optimisták kalauza a boldoguláshoz a gyorsulás korában. Thomas L. Friedman könyve nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy többszempontú analízisét adja annak, amit úgy hívunk: mai kor. Nagyon sok szempontból járja körül a mai kor problémáit, kihívásait, sok kérdést tesz fel, ezek egy részét kiválóan meg is válaszolja. Elsősorban közgazdasági érdeklődésű Olvasóknak ajánljuk ezt a könyvet, de nagyon hasznos szövegeket találnak benne informatikusok, társadalomtudósok  is.  Az első fejezetek egy, a mai kor arculatának kialakításában fontos esztenddőről, a 2007. évről szólnak. Ebben az évben kezdte meg hódító útját a legnagyobb közösségi portál, a Facebook, ekkor születtek meg az első Twitter-bejegyzések, a Google ekkor vásárolta meg a youtube-ot, az Amazon ekkor indította be a Kindle alkalmazást, és még számtalan, átlagos közép-európai ember számára ismeretlen dolgok történtek ekkor. Kétségkívül, 2007.fordulatot jelent a technológia történetében. Ám ez a hirtelen fejlődés társadalomps

Határ Győző:Köpönyeg sors

 Ez a kitűnő történelmi-pszichológia- filozófiai regény eredetileg Angliában jelent meg, 1986-ban. Határ Győző ugyanis disszidált- engedély nélkül hagyta el a kommunista Magyarországot- s mint ilyen, nem számított itthon a jó fiúk közé. Csak a rendszerváltás után adatott meg a magyar olvasóközönségnek, hogy elolvassa ezt a remekművet. A cím azt jelenti, hogy az ember, mint a köpönyeget, megpróbálhatja lecserélni sorsát. Hogy milyen ,eredménnyel, az nem derül ki/kiderül a regény végén. A Köpönyeg sors- és általában minden Határ Győző- próza kapcsán- először mindenképpen az írói nyelvről kell szólni. Mert Határnál nem biztos, hogy nagybetűvel kezdődik a mondat, olykor feltűnnek a szövegben szokatlan szavak, szóösszetételek, ezek egy részét az író maga alkotja, más része a magyar népnyelvből került az irodalomba. Előfordul, hogy köznevek, látszólag minden tartalmi logika nélkül, tulajdonnevekké változnak ( pl.Hírzárlat). Az ilyen nyelvhasználatot nevezik prózapoétikának. Határ Győzőnek sz

Simon Sebag Montefiore:A Romanovok (1613-1918)

 A könyv alcíme:A Romanov-dinasztia vérrel, szexszel és könnyekkel teli történetének lenyűgöző krónikája. Simon Sebag Montefiore, akit a magyar olvasóközönség elsősorban Sztálinról szóló könyvéről ismer, ebben a munkájában nem kevesebbre vállalkozott, mint arra,hogy a cárok életén keresztül feltárja Oroszország több, mint 300 évének történelmét. Nem komplex történetírásról van szó, hanem a múlt életrajzközpontú bemutatásáról. Éppen ezért- magyar történelmi munkákhoz szokott Olvasónak ez szokatlan lehet- társadalomtörténeti adatok, elemzések keverednek a cárok, cárnék intim pillanatainak leírásával. Ilyesfajta történetírás nálunk nem megszokott- ugyanakkor nagyon is van létjogosultsága. Valamennyi "intim pillanat" leírása történeti forrásanyagon, elsősorban emlékiratokon alapul. A könyvhöz egyébként nagyon terjedelmes jegyzet- és szakirodalmi apparátus tartozik, az egyes témák iránt érdeklődők ezen keresztül kutathatnak tovább.  Az első, ami recenzenst ( azaz e sorok íróját) m

Lewis Dartnell:Eredetünk

 A könyv alcíme: Hogyan alakította a Föld az embert? Lewis Dartnell: Eredetünk című könyvének legfontosabb tanulsága az, hogy az emberiség története nem akkor kezdődött, amikor az ember megjelent a Földön. Fajunk jelenkori története szoros kapsolatban van a bolygó elmúlt 4 milliárd éves történetével. Hiszen amerikai megyék politikaföldrajzában mutatható ki olyan mintázat, mely mutatja, hogy olyan megyék szavaznak a demokratákra, amelyek felszíne alatt 75 millió éves, krátaidőszakból származó kőzetek találhatók! Ugyanez a helyzet Angliában a Munkáspárttal. De, hogy egyszerű példát említsünk:a Földön található 83 nem radioaktív elemek közül 70 ott van mobiltelefonjainkban! Hogy az időben visszaább menjünk:ahhoz,hogy Vasco da Gama elérje Indiát, olyan kedvező geológiai és légköri viszonyoknak kellett megteremtődniük, melyek lehetővé tették a megfelelő szelek kialakulását.  Dartnell könyve tényezőről tényezőre vezeti végig az Olvasót a természettörténet és az emberiség-történet kapcsolatán

Dr.Fazekas Tamás-Dr.Selmeczi Béla- Dr. Stefanovits Pál: A magnézium forrásai és jelentősége az élővilágban

 A Dr.Fazekas-Dr. Selmeczi-Dr.Stefanovits szerkesztőhármas és sok kiváló alkotó által jegyzett könyvből mindent megtudhatunk magnézium és élőviálg kapcsolatáról. A magnézium forrásai és jelentősége az élővilágban című munka nemzetközi szinten is úttörő, interdiszciplináris alkotás, jeles dísze a magyar természettudománynak.  Megtudhatjuk a könyvből, hogyan szabadul fel a magnézium a különböző kőzetekben. Megismerhetjük a talajban fellehető magnéziumtartalmú ásványokat- legtöbbnek neve ismert lesz, még a mineralógiával nem foglalkozó érdeklődők számára is. Megismerhetjük a magnézium útját és szerepét a vízben, a levegő porában. Vélaszt kapunk arra kérdésre, hogy vajon Magyarország egyes térségeinek talajában rendelkezésre áll-e a megfelelő mennyiségű magnézium.  Képet kapunk arról, hogy növényeinknek mennyi és milyen arányú magnéziumra van/volna szüksége. Megismerhetjük a magnézium hiányának és az erdőterületek pusztulásának kapcsolatát. Folyamatában látjuk, hogyan jut be az álltaok sze

Bagdy Emőke:Utak önmagunkhoz

 Bagdy Emőke pszichológiai könyve leginkább az ún. " önismereti könyvek" kategóriájába sorolható. Csakhogy Bagdy Emőke az Európában megszokotthoz viszonyítva teljesen másképp látja az önismeret lényegét, feladatát, célkitűzéseit- mint ahogy azt Utak önmagunkhoz című könyve is mutatja.  Bagdy Emőke szerint a boldogsághoz vezető út nem az önmegvalósításon, a mások rovására történő egyéni kibontakozáson keresztül vezet. Ellenkezőleg:az ember akkor ismerheti meg igazán önmagát, ha megismeri azt a társadalmat, amelyben él. Mások pszichológiájának megismerése elvezethet saját pszichénk megismeréséhez. Pszichoszociológiai viszonyaink nagyban meghatározzák önmagunkról alkotott képünket.  Az első fejezetek éppen ezért magáról a pszichológiáról szólnak. Megismerkedünk a behaviorizmus, a freudizmus, a kognitív pszichológia, a huminsztikus pszichológia, a pszichoszomatikus hálózat irányzataival, ezek történetiségével, megtudjuk, miért került válságba a pozitív pszichológia. A következő f

Déry Tibor:Niki

 A Niki című kisregény 1956-ban jelent meg,s Magyarországon az év egyik könyvszenzációjává lett. Meghozta a nemzetközi sikert is a Szerzőnek,igaz,nem úgy,nem olyan formában,ahogy azt Déry Tibor talán gondolta... Mivel a Niki tartalma,cselekménye,a spoiler,ahogy divatos idegen szóval mondják,rengeteg helyen megtalálható,én ezt most mellőzném. Azt gondolom,ezt a könyvet mindenki el tudja olvasni,168 kis oldal,közérthető nyelvezettel,izgalmas cselekménnyel,úgyhogy mindenkinek ajánlható. Történet-összefoglalás helyett inkább bizonyos elemzési-értelmezési szempontot vetnék fel,amelyeken minden Olvasónak érdemes eltöprengenie. A történet látszólag egy kutyáról szól,akit gazdái-kényszerűségből-Pestre hoznak,de nem tud alkalmazkodni,és a szekrény alatt csendben elpusztul. A figyelmes Olvasó azonnal észreveszi az ötvenes évek,a Rákosi-rendszer bírálatát is. Ezzel kapcsolatban bennem az a kérdés merül fel:honnan lehetett abban biztos Déry Tibor,hogy már eljött az ideje Rákosi bírálatának?Déryt,u

Silvano Merolle:Versek

 Silvano Merolle a hétköznapi válóságban soha nem is létezett- ugyanis írói álnévről beszélünk. A kis Umberto Mantelba 1906.szeptemberében született egy Fonatana Liri nevű olasz kisvárosban. Középosztálybéli család, az ifjú Umberto folytatva a hagyományokat, vegyészmérnök lesz. De az a bizonyos költői véna, az ott mocorog benne. A második világháború traumája aztán szépen felszínre hozza belőle a költőt, és 1946-ban megjelenik első verseskötete, a Liriche, szabad és pontos magyar fordításban: Versek. A költő pedig:Silvano Merolle. A vegyész-szakmában akkoriban nem nézték szívesen, ha valaki versekkel múlatja az időt.. Szó sincs arról, hogy egy ambíciózus, fiatal, merész, világmegváltó szándékú költő műveit olvasnánk ebben a vékonyka könyvben. Kifejezetten érett, higgadt verselés, valami furcsa, a mediterrán országok költőitől többnyire idegen középutasságra törekvés jellemzi a verseket. Édes, jóleső kiegyensúlyozottság, a remény, hogy a nagy történelmi megrázkódtatások után a világ vis

Jim Collins:Jóból kiváló.A tartós üzleti siker elemei

 Jim Cillins könyvében arra keresi a választ, hogyan lesz egy nagyjából-egészében jól működő amerikai vállalatból kiváló vállalat. Nagyon gyakorlatias, vezetőkkel való kommunikáción alapuló könyve útmutatásul szolgálhat nemcsak nagyvállalatok, de kis-és középvállalkozások számára is, a világ minden táján. A Jóból kiváló című könyv minden menedzser könyvtárának része kell(ene), hogy legyen.  Mi is a különbség egy jól működő és egy kiválóan működő cég között? Hogy ezt megtudjuk, a 14. oldalra kell lapoznunk. Collins itt öszehasonlítja különböző amerikai cégek kumulatív profitrátáját. A kiváló vállalatok a grafikon csúcsán találhatók, a ún. " jól működők", " elvárt szintet hozók" a grafikon alján.  Hogyan és miért emelkednek ki egyes vállalatok a középszerűségből? Collins azzal a tényezővel kezdi a kérdés megválaszolását, ami a vállalat életében a legfontosabb: a vezetéssel. Az ideális vezető- Collins terminológiájával- az 5. szintű vezető. Azaz: megvan benne az alázat