Könyvekről mindenkinek

Furcsán mozog ez a mai idő. Alexa Károly irodalomtörténész Életünk és irodalmunk című recenzió-kötete 2006-ban jelent meg ( a könyv címe véleményem szerint az ÉS-sel beszélget), ám, sajnos, azóta az itt recenzált alkotók jelentős része eltávozott közülünk. Úgyhogy Alexa Károly könyve irodalomtörténeti könyv lett- az irodalomtörténet nagy szerencséjére. Mert Alexa Károly remek elemző. Éppúgy érzi, éppúgy magáévá teszi Spiró György könyvét, mint Nagy Gáspár kötetét. Az nem számít, hogy mivel ért egyet és mivel nem, nem ez élvez prirotást. Hanem a szakmaiság és erkölcsiség korunkban ritkán látható, szimpatikus összefonódása. Alexa Károly számára egyedüli mérce a szakmai színvonal és a művek erkölcsi háttere. Nem a recenzált könyvek szerzőinek politikai hovatartozása, nem a mindenkori irodalmi kánon még-mindenkoribb és egyre gyorsuló átalakulása, hanem a leírt szó, a tartalom, a mondanivaló az egyetlen kritérium. Az már más kérdés, hogy Alexa Károlynak van politikai meggyőződése, de ez n

Mi, " anyaországi" magyarok, még rendszerváltás után harminc évvel is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy aki erdélyi, annak valami másféle nemzettudata van, furcsa kincseket dugdos a szatyrában, és ha megszólal, már az első névelőnél halljuk a Kárpátokat muzsikálni. Szívüknek van színe és visszája. Éppen Aniszi Kálmán könyve bizonyítja be, hogy ezzel a rossz értelemben tradicionalista "erdélyimagyar" képpel le kell számolnunk. Mert aki erdélyi és magyar, ugyanúgy a nulláról indul, mint mindenki más. Szellemi életét végsősoron mindenki maga alakítja, bár nem árt, ha jó örökséget kap ( nem mindegy, mi esik a fejedre, ha nekimégy a szekrénynek: vodkásüveg vagy a Jókai-összes...). Az erdélyi magyar embernek ugyanúgy meg kell küzdenie nemzettudata kialakításáért, mint bármely nemzet bármely fiának. Mert az erdélyi magyar is ugyanúgy látja a dolgok színét és visszáját, mint bármely nemzet bármely fia. Csak akkor vagyunk különlegesek, ha megdolgozunk érte. Aniszi Józse

A Szkholion a DE BTK HÖK művészeti és szakfolyóirata. Nagyon színvonalas a tartalom, a fiatal értelmiségiek még tudnak olvashatóan írni bonyolult dolgokról is. Csakhogy: van egy dolog, ami nem tetszik. Ez pedig a borító. Elöl meztelen nő, hátul meztelen nő. Nem gondlom, hogy a 21. század világában csak ezzel a provokatív gesztussal lehet kiemelkedni a tömegből. Keresztény hitben járó ember ki sem nyitja az efféle folyóiratokat. Általában én sem, most kivételt tettem, és igen jó írásokat találtam. Például- és tényleg, a teljesség igénye nélkül-  Mezei Saroltának a horror- és a pornó összefügggéseiről szóló írása nagyon tanulságos. Szűcs Erika Kiersten tanulmánya is nagyon jó, a közösségi hálózatok és az önmegvalósítás viszonyával foglalkozik. De ami a leginkább levett a lábamról, az egy könyvrecenzió: Uri Dénes Mihály írt Szvoren Edina: Pertu című kötetéről. Példamutató, felkelti az Olvasó érdeklődését a könyv iránt, és ami a legfontosabb: valóban Kritikai írásról van szó. mely nem e

Jékely Zoltánt, Ápriliy Lajos fiát, általában remek verseiről ismerjük. A Bárány Vére című könyv értekező-kritikiai írásait, naplójegyzeteit, könyvrecenzióit tartalmazza. Az első, amiben Jékely eltér az amúgy csöppet sem színvonaltalan "átlagtól" ,az nem más ,mint a személyesség. Jékely objektivitása mindig empatikus, mindig valamilyen személyes élményből táplálkozik. Nem akarja felvenni a szobatudós-pózt: ő Író marad, akkor is, ha útijegyzeteket készít vagy ha kolléga regényéről ír recenziót. A másik, amit hamar észrevehetünk, az a brilliáns műveltség. Nem feltétlenül a hivatkozásokban, az elolvasott könyvek számában mutatkozik ez meg, inkább abban a képességben, hogy az olvasottakat mily szervesen építi be alkotásaiba. Jékely könyveinek, jelen esetben: esszéinek Olvasója tagja lesz egy elitklubnak: azok közösségének, akik az irodalmat, a képzőművészetet anyanyelvként beszélik.A Bárány Vére című könyv minden irodalombúvárnak ajánlható, de érdemes előbb alaposan tájékozódni