Bejegyzések

India címkéjű bejegyzések megjelenítése

Li Kaj-Fu és Csen Csiu-Fan:Mesterséges intelligencia 2041

 Li Kaj-Fu korábban olyan neves cégek felső vezetésében dolgozott, mint például a Microsoft, a Google. Jelenleg ő a Világgazdasági Fórum Mesterséges Intelligncia Tanácsának társelnöke. Csen Csiu-Fan kiváló sci-fi író, a Kínai Science Fiction Világszövetség elnöke. A tudós, a technológiai fejlesztő és az író kiváló összmunkája a Mesterséges Intelligencia 2041. Tíz vízió az ember és a technológia kapcsolatáról című könyv. Szerkezeti felépítése is különleges:egy sci-fi történet után- mely történet középpontjában természetesen a Mesterséges Intelligencia áll- következik az adott történethez kapcsolódó háttér-tudásanyag. Nagyon új szemléletű ez a kiváló könyv, kitágítja az Olvasó gondolkodásának határait. Néhány szubjektyv megjegyzést fűznék a könyvhöz, elsősorban arról, számomra milyen újdonságokkal szolgált a könyv, nekem, mint Olvasónak, milyen új élményeket, paradigmákat teremtett.  A Bevezetőből röviden képet kapunk a Mesterséges Intelligencia történetéből. Li Kaj-Fu négy fejlődési fáz

Hannah Rotschild:A Trelawney-ház

 Kitűnő, szórakoztató és egyben elgondolkodtató könyvvel örvendeztette meg Olvasóit Hannah Rotschild. A Trelawney-ház ötvözi magában a legnemesebb szépirodalom ( konkrétabban: családregények) hagyományait a hagyományos angol humorral. Szokatlan és vicces helyzetek,remek karakterformálás jellemzi ezt a szatirikus regényt. Az alábbi könyvajánlóban egy- remélhetőleg izgalmas- spoliert közlünk, hogy ezzel teretmtsünk kedvet az olvasáshoz.  A cselekmény 2007-2008-ban, a globális pénzügyi válság kitörésének előestéjén játszódik.A nemes és messze földön híres Trelawney-ház az összeomlás határán jár. A múlt században még szupergazdagnak számító Trelawney-család egymást követő generációi eltékozolták a vagyont, a sokszobás kastély szó szerint romokban, a plafonról hullik a vakolat, egy kisgyerek majdnem bezuhan egy hirtelen keletkező gödörbe, a falak omlanak, a nyílászárók nem működnek, még júniusban is fűteni kell. A műemlékhivatal nyolcvanezer fontot követel a családtól, de erre persze nincs

Lewis Dartnell:Eredetünk

 A könyv alcíme: Hogyan alakította a Föld az embert? Lewis Dartnell: Eredetünk című könyvének legfontosabb tanulsága az, hogy az emberiség története nem akkor kezdődött, amikor az ember megjelent a Földön. Fajunk jelenkori története szoros kapsolatban van a bolygó elmúlt 4 milliárd éves történetével. Hiszen amerikai megyék politikaföldrajzában mutatható ki olyan mintázat, mely mutatja, hogy olyan megyék szavaznak a demokratákra, amelyek felszíne alatt 75 millió éves, krátaidőszakból származó kőzetek találhatók! Ugyanez a helyzet Angliában a Munkáspárttal. De, hogy egyszerű példát említsünk:a Földön található 83 nem radioaktív elemek közül 70 ott van mobiltelefonjainkban! Hogy az időben visszaább menjünk:ahhoz,hogy Vasco da Gama elérje Indiát, olyan kedvező geológiai és légköri viszonyoknak kellett megteremtődniük, melyek lehetővé tették a megfelelő szelek kialakulását.  Dartnell könyve tényezőről tényezőre vezeti végig az Olvasót a természettörténet és az emberiség-történet kapcsolatán

Peter Frankopan:Selyemutak.Egy új világtörténet

 A hagyományos szellemben fogant világtörténeti művek általában Európa-,esetleg Amerika-centrikusak. Peter Frankopan,a kortárs történetírás nagy alakja Selyemutak. Egy új világtörténet című könyvében teljesen más utat mutat. A történelem középpontjává ugyanis Közép-Ázsiát teszi meg. Van-e létjogosultsága ennek a szemléletnek?Mint a könyvből kiderül,nagyon is. Ezen a területen ugyanis olyan államok,birodalmak alakultak ki,melyek összekötő szerepet töltöttek be Európa és a Távol-Kelet között. Konstantinápoly,Perzsia,Szamarkand,a Mogul Birodalom,a ma egységes India sok-sok fejedelemsége szoros kapcsolatban állt Európával (egy tetszetős példa Frankopan könyvéből:az angol térdszalagrend lovagjainak díszét távol-keleti szövetből készítették). Ezek a kapcsolatok nemcsak a gazdaság területére terjedtek kj:I.Erzsébet angol királynő kifejezetten kereste a kapcsolatot a virágkorát élő Oszmán Birodalommal,próbálta őket megnyerni egy spanyol-és franciaellenes szövetség tervének. Arról már nem is be

Roger Crowley:Hódítók

 A könyv alcíme:Hogyan kovácsolta össze Portugália a történelem első tengeri világbirodalmát? Roger Crowley könyvében arra keresi a választ,miképpen vált lehetsegessé,hogy Portugália,ez a korábban igencsak periferikus ország,a 15.század végén kiépítse világbirodalmát az Indiai-óceánon,s megszerezze az indiai kereskedelem feletti uralmat. Bevezetést nyerünk a középkori térképészet rejtelmeibe. Megtudjuk,mi motiválta egyáltalán a portugálokat,hogy Indiába jussanak. Megismerjük a történelem egyik legrejtélyesebb személyiségét,Bartolomeo Diast,aki hajóival elérte az Egyenlítőt,a későbbiekben mégis oly keveset hallunk róla. Bepillantást nyerünk civilizációk közeledésébe,amikor is Kelet-Afrika gazdag iszlám kereskedői először találkoztak európai hajósokkal-mi tagadás,nem volt egyszerű és sima a kommunikáció. Látjuk,a kezdeti nehézségek ellenére hogyan szorították hátterbe a portugálok az indiai kereskedelem korábbi vezető államát,Kálukutot,hogy az átadja helyét az egyre jobban kiépülő erődne

Salát Gergely-Szakáli Máté-Szász Réka(szerk.):Mesterséges természetesség.Környezetkárosítás és természetvédelem Ázsiában

 2018-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete konferenciát szervezett. A tanácskozás témája az volt,milyen lépéseket tesznek a kelet-ázsiai államok a környezeti problémák megoldására. A Salát Gergely-Szakáli Máté-Szász Réka szerkesztésében megjelent kitűnő könyv az ezen konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazza.  Mindenekelőtt nagyon szeretnénk megdícsérni a kötet címválasztását. Érdeklődést keltő,azonkívül remekül kifejezi az ázsiai országok környezetpolitikájának sok esetben felemás,furcsa,olykor kényszerpályán mozgó jellegét.  Hiszen például Kína kényszerpályán van. Xi Jinping kínai vezető elkötelezett ugyan a Zöld Kína,a Gyönyörű Kína kialakításának irányába, csak hát több évtized lemaradását kell ledolgoznia. Ugyanígy kényszerpályán mozog Duterte,a Fülöp-szigetek elnöke is,mivel a szegénység nagy,a környezetszennyező ipar pedig munkahelyeket teremt.  M

Salát Gergely-Szilágyi Zsolt(szerk.):Kulturális hagyomány a modern Kelet-ázsiai államban

 Mindannyian tudjuk,hogy Kelet-Ázsia országai az utóbbi évtizedekben szédületes gazdasági fejlődésen mentek keresztül. Ám kevéssé ismerjük ezen államok kulturális tradícióit,történelmi tapasztalatait. A Salát Gergely és Szilágyi Zsolt által szerkesztett Kulturális hagyomány a modern Kelet-ázsiai államban című könyv hozzásegít bennünket ahhoz,hogy jobban lássuk a gazdasági fejlődés hátterét,kulturális és történelmi előzményeit illetve hatásait.  Megtudjuk,milyen nemzetépítési koncepciók születtek Kínában,s hogy miért akkora jelentőségű egy Konfuciusz-szobor felállítása Peking legnagyobb terén-majd onnan való gyors eltüntetése. Kissé meglepődhetünk azon,milyen erős még a kínai középosztály körében is a maoista hagyomány,az egyenlőség kultusza.Megismerkedünk a mitologikus Három Császárral és Öt császárral,köztük a híres-neves Tűz Császárával. Eric X.Li tanulmányát elemezve pedig átgondoljuk,hogyan is látja és láttatja saját országát a mai kínai elit. Az a kínai elit,melybe a 21.század els

Edward Conze:A buddhizmus rövid története

 A magyar közönség igazából keveset tud a buddhizmusról. Talán a zen-ről hallott, talán az újabb amerikai irányzatok néhány képviselőjét már látta is, de átfogó ismeretekkel nem rendelkezik a témában. Ezt a hiányosságot pótolhatja Edward Conze:A buddhizmus rövid története című munkája.  Conze koncepciójának lényege, hogy párhuzamosan szól a buddhizmus tanairól, azok fejlődéséről, s a buddhizmusról, mint történelmi jelenségről. A koncepció gyakorlati megvalósítása remekül sikerült, az Olvasónak nincs hiányérzete sem a vallási- filozófiai, sem pedig a történelmi ábrázolást illetően.  Szerző a buddhizmus történetének négy korszakát különbözteti meg: - Kr.e.500-0. -0-Kr.u.500 - 500-1000. - 1000-1978. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy a keresztény időszámítás szerint nincs 0. A Kr.e.1. után Kr.u.1 következik.) Conze szerint a buddhizmus alapja az, hogy el akar törölni 3 rosszat: - az erőszakot -az ént - a halált Az én megszüntetését itt magyarra úgy fordíthatnánk, hogy az ego megszüntetés

Gáthy Vera:India

Mit tudunk mi, magyarok, Indiáról? Nagyjából semmit, hacsak annyit nem, hogy arrafelé bizony nagyon sok az isten és dúsan fűszerezve eszik az ételeket. Gáthy Vera arra vállalkozott India című könyvében, hogy a művelt nagyközönség, érdeklődő tanárok és egyetemi hallgatók számára röviden összefoglalja India múltját és jelenét. Történelem a jelenben... Milyen államalakulat keretei között működött Harappa, Mohendzso-Daró és még vagy kétszáz város abból a korból:független városállamok voltak, vagy egy nagyobb politikai közösség tagjai? Hogyan keletkeztek a Védák- és egyáltaán:mik azok a Védák? Miért nevezték megukat árjáknak a dravidákat állítólag leigázó népcsoport tagjai? Miért nem alakulhatott ki Indiában sokáig egységes állam? India függetlensége tényleg Mahatma Gandhinak köszönhető? Miért próbálják átírni, politikaialg használhatóvá gyúrni India történelmét a hindu nacionalisták? Hogyan jelent meg Indiában az iszlám? Miért nőtt oly rövid idő alatt a kontinens nagyságú ország,India n

Susanna Ehdin: Az öngyógyító ember

Egészségügy, betegség, orvosok: erről legtöbbünknek szürke rendelők, végtelen hosszú várakozás, és több ezer forintbe kerülő gyógyszerek jutnk eszünkbe. Susanna Ehdin könyve egy más utat mutat: gyógyulj meg önmagad! Persze, azonnal felvetődik a kérdés ( és ez jó, hogy az Olvasó párbeszédet folytat a könyvvel, azt jelzi, " érik valami"),hogy képes-e valaki laikus önmagát meggyógyítani, de Az öngyógyító ember olyan magától értetődően ad igent választ a kérdésre, hogy az már -gyanús. Első olvasásra nincs benne semmi riasztó. Mértéktartó hangvétel, nem szidalmazzuk az orvosokat, nem csinálunk forradalmat, nagyon békés ember ez az Öngyógyító ember. Susanna Ehdíntől pedig megtudjuk, hogy van lelkünk, amely kapcsolatban áll a testünkkel, és ez közrejátszhat bizonyos betegségek kialakulásában. Erről mintha már hallottunk volna, de nem baj, ismétlés a tudás anyja. Aztán arról is olvasunk, hogy az érzelmi egyensúlyt ( az érzelem egyébként molekulákból áll, ez új) is be kell állítani

Dr.Gerhard Bergmann:Jézus Krisztus vagy Buddha, Mohamed, hinduizmus. Mit jelent ez: én hiszek

Dr.Gerhard Bergmann két tanulmányát tartalmazza ez a kötet, mely az Evangéliumi Kiadó gondozásában jelent meg. A Jézus Krisztus vagy Buddha, Mohamed, hinduizmus című írás a nemkeresztény vallásokat állítja szembe a keresztény Isten, Jézus és a Szentlélek igazságával. Bergmann pontokba szedve, nagyon precízen, bibliai idézetekkel alátámasztva mutatja be a buddhizmus, az iszlám és a hinduizmus fogyatékosságait. Például: ezekben a keleti vallásokban nincs megváltás, nincs felebaráti szeretet, túl sok az erőszak, a hinduizmusban pedig egyszerűen túl sok az isten. Kapaszkodjanak: Bergmann szerint a hindu vallásban                                                                  330 millió isten létezik, saját kultusszal, saját papsággal. Ráadásul a hindu kasztrendszer olyan igazságtalan társadalmat valósít meg Indiában, ahol az egyén pusztán társadalmi beágyazottságában értelmezhető, az életnek, mint olyannak, semmiféle értéke sincs. De a legnagyobb különbség az evangéliumi keresztény

Boldizsár Ildikó:Meseterápia. Mesék a gyógyításban és a mindennapokban

A mese gyógyít. Aki még nem tapasztalta ezt, még nem volt igazán beteg. Boldizsár Ildikó. Meseterápia című könyve persze nem fogalmaz ennyire radikálisan, nem is teheti, ám minden Olvasó volt már beteg. Emlékszik rá, mitől gyógyult meg? Emlékszik rá,hogy a kéthetes táppénz idején mikor volt az a bizonyos áttörés, a sok gyógyszer meg ágybanfekvés után? Hát akkor, amikor valami " pozitív történet" bontakozott ki a szeme előtt. Mondjuk, egy rokonával történt valami igazán jó. Vagy megnézett a tévében egy jó filmet. A lélek feltöltődött, ezáltal a test is feltöltődött, átvette a történet erejét, a sejtek pedig elkezdtek gyógyulni. Boldizsár Ildikó könyve nagyon alapos és nagyon okos. Szól a mesék szerkezetéről, fajtáiról, mese és mítosz kapcsolatáról, motívumokról, arról, hogy valóban India tekinthető-e a mesék őshazájának, szimbólumokról- végigvezeti az Olvasót a mesék teljes világán, ezen a hatalmas anyagon. Rádöbbenünk:nagyon keveset tudunk a mesékről, sokan még azzal sem vo

Aradi Éva: Egy szkíta nép: a kusánok

Alcím: A hold fiainak története Dr. Aradi Éva nagy ismerője a kelet kultúrájának. Szenvedélyesen keresi a magyarok elődeit, sokszor szembemegy a hivatalos történettudománnyal, állításai, okfejtései meggyőzőek, a nemzetközi szakirodalomban is otthonosan mozog. Éppe emiatt kellene nagyobb teret kapnia munkásságának. Ő az első történész, aki valóban meggyőzően tudja bizonyítani a mindenki által ismert, de eddig csak hipotetikus tételt, hogy a népvándorlás idején nemcsak keletről nyugatra mozogtak népek, hanem nyugatről keletre is. Egy szkíta nép: a kusánok című könyvéből egy ilyen népet ismerhetünk meg. A kusánok a Kaukázus vidékéről érkeztek a Kr.u.1. században Baktria és India vidékére, ellenőrizték a Selyemút egy részét, virágzó kultúrát teremtettek, annak ellenére, hogy eleinte az itt élő hellenizált indiaiak és perzsák nem látták őket szívesen. Aztán megszokták. És megszerették. A kusánok egy idő után már hódítóként is felléptek, legnagyobb uralkodójuk, I.Kaniska állítóag egész